Milyen érzés volt, amikor először tartottátok a kezetekben az első kisbabátokat?

Ki a franc pontozgat itt?

Nagyon jó érzés volt és már elsőre is nagyon tetszett nekem a kiscsaj, hát még később, hatalmas megkönnyebbülés volt a császár, mert nagyon nehéz terhesség volt, örültünk, hogy vége van és mindketten jól vagyunk.

Teljes mértékben! Életemben nem láttam olyan szépet, pedig előtte is elpityeredtem, ha pici babát láttam. Mi a férjemmel hófehér bőrűek vagyunk, ő vilagos barna, én szőke. A kisfiam kreol bőrrel, szürkéskék szemmel született. Mindene arányos, se nem kövér, se nem sovány, nem kiálló fülű stb. (Ne vegye senki bántásnak!) Most is nagyon szép, formás kisfiú, de már fehér a bőre, szőke a haja és búzakék a szeme. Sok dícséretet kap, ha ismeretlennel találkozunk meg szokták jegyezni, hogy milyen szép. Mi meg tök átlagosak, úgyhogy odáig vagyunk érte. Akkor is egy csoda volt és most is az! Leírhatatlan érzés amit akkor éreztem! Nem akartam elhinni, hogy a miénk! Mikor vittük haza egyenesen bűntudatom volt, hogy nekünk őt tényleg haza lehet vinni :D Amúgy kisgyermeknevelő vagyok, odáig vagyok a gyerekekért, a sajátomat akkor gondolhatod mennyire szeretem.

Megkonnyebbules es hitetlenkedes, hogy vege a sok szenvedesnek, semmi mast nem ereztem, illetve meg annyit, mikor ramraktak rogton, miutan kibujt, hogy jo nehez (majdnem 4,3 kg volt). Nemvolt szerelem elso latasra. A ferjem mondogatta, hogy milyen aranyos, en nem ereztem semmit. Ez igy is maradt az elso hetekben, honapokban, 8 honapos kora korul kezdtem el szepnek latni, azota van rozsaszin kod az agyamon, mar hacsak ranezek is, barmeddig elnezegetnem, imadom. De a szules az el lett cseszve, meg utana a hormonok, a gatmetszes, a sebes mellbimbo.