Szerintetek a babának/gyereknek kell alkalmazkodnia a szülőkhöz, vagy a szülőknek a gyerekhez?

Is is. A babához is kell alkalmazkodni, főleg hozzá, hiszen neki tök idegen még ez a világ, egyetlen biztos pont az anyja, DE(!) fokozatosan a babának is el kell kezdenie alkalmazkodni, hogy felzárkózzon a többiek életritmusához. Ez nem egyik napról a másikra megy, ez egy folyamat, minden babánál változó. Szóval mindkét részről rugalmasságot követel a dolog, hogy megismerjék egymást, összeszokjanak.

Nincs olyan, hogy a baba fontos vagy a család. A baba is a család része, szóval ő is fontos, de más is, csak hozzá több türelem kell és a babának több idő, míg megszokja és alkalmazkodik az új, kinti élethez.

Ez tök jó:) Múltkor épp erről beszélgettünk ismerősökkel és megbotránkoztak, mert azt találtam mondani nekem is lehetnek igényeim.., hogy milyen jogon akarok én bármit, mikor már anya vagyok és ebből kifolyólag a gyerek mindenek felett.

Pedig én is azt gondolom, hogy kölcsönös alapon kell ennek működnie, ahogy nő annál könnyebben illeszthető be a napirendje a családi életbe.Ezt tapasztalom.Mégis fúj de randa anya voltam, aki önző :D

Alapvetően a szülőknek a gyereknek, még pedig azért, mert nem a gyermek kopogtatott, hogy jönni akar, hanem mi, szülők akartuk őt mindennél jobban. Tehát ebben az esetben azt feltételezem, hogy képes vagyok alárendelni saját magam egy ideig a gyermekemnek. Nyilván, nem arról van szó, hogy Buddha nyugalmával és átszellemült mosolyával tűrjek minden helyzetben: a szülőnek is kell pihenés, felfrissülés, agyi táplálék, kikapcsolódás, egy kis nyugalom. De azt nagyon elszomorítónak tartom, amikor ilyeneket olvasok, hogy a párhetes baba már a nagyszülőnél alszik, vagy anyuka akár több napra is lelép, mert szüksége van kikapcsolódásra. Vagy legyen akérmilyen indok (tanulmányok, vagy csak egy baráti összejövetel, külföldi út), ami ezek szerint annyira halaszthatatlan, hogy inkább a párhetes, hónapos csecsemőt is lepasszolja a szülő.

Szval sztem elsősorban a szülőknek kell alkalmazkodniuk. A szülők egy dolgot felejtenek el: a szülői munka is kőkemény munka, amelyhez alázat kell. Sokan a munkájukkal kapcsolatban maximálisan teljesítik ezt az alázatot, de amint egy száz százalékosan rájuk utalt kis életről van szó, mintha elfelejtenék az alázatos munka fogalmát. Én nem tartom túlzásnak azt sem, amikor az újszülött első hónapjaiban anyuka még pisilni, hajat mosni is csak nagy-nagy szervezés után tud. Két gyerekem közül a fiam volt olyan már újszülöttnek is, hogy szó szerint egy lépésre nem távolodhattam el Tőle. Elfogadtam. Aztán ahogy nőtt, egyre jobban engedett ezen a köteléken. Mostanra 5 éves ovis nagyfiú, köszöni, szuperül elvan, reggel egy gyors puszi után már csak a hátát látom a csoportban. De ehhez a bizalomhoz az kellett, hogy élete első időszakában mindig ott voltam Neki az én saját igényeimet gyakran valóban teljesen háttérbe szorítva.

A kislányom (2.baba) születése után nyilván már kölcsönös alkalmazkodásra volt szükség, bár Ő annyira nyugis baba volt, hogy kb. 2 hónap alatt maximálisan átvette a mi (a család) ritmusát.

Többedik gyereknek már nyilván jobban be kell illeszkednie a családba. De a többedik gyerek esetében is elengedhetetlen az egyéni igények kielégítése. A kislányomnak is volt olyan szepás időszaka, amikor a hátamra kötve szorosan hozzám bújva nem sírt egyedül, miközben én főztem, haladtam a házimunkával.

Sztem a szülői munka alázat, a szülő egészséges kereteken belül igenis rendelje alá a saját igényeit a gyerekeinek. Alig pár év, és szépen lassan vissza lehet kapni a szabadságunkat. Most ovisok a gyerekeim, én most kezdem igazán érezni, hogy megérte az a rengeteg gondoskodás, és most már sokkal egyszerűbb, lazul a kötelék (persze pozitív értelemben).

Az a kérdés, hogy miben. A gyerek normális napirendje érdekében nyilván alkalmazkodjon a család. Nem ébresztjük fel a csecsemőt, mert látogatóba jött Lujzi néni (vagy haza ért apa) és játszani akar a babával.

Nem kell mindent a babához igazítva csinálni, de meg kell oldani, hogy a baba igényei kielégüljenek. Ha feltétlen buliba akarok menni éjszaka, szervezek egy bébiszittert, a szopós gyereknek lefejem a tejet, vagy olyan házibulit választok, ahol van egy nyugis szoba, ahol alhatnak a kisgyerekek. Nem vásárolok a három évessel este 9-kor a Tescoban. Megoldjom, hogy eleget játszasson, szaladgálhasson a szabadban. Ha hosszú autós útra megyünk, rendszeres pihenőket tartunk, ahol kiszállhat, mozoghat. Ezt egy kutya kedvéért is sokan megteszik... Külön főzünk a kicsi gyereknek, ha még nem eheti a felnőttek számára készült ételt. Nem nézünk pornófilmet, ha az óvodás a közelben van, és nem üvöltözünk egymással a jelenlétében (anélkül se), ha pedig esetleg mégis, akkor a kibékülésről is tudósítjuk, megnyugtatjuk...

Kiscsecsemőként feltétlen kiszolgálást kap, később egyre kevésbé. Fokozatosan, életkorának megfeleleő szinten alkalmazkodnia kell a családi szabályrendszerhez. Osztozkodnia kell, csendben lenni, mert valaki pihen, tanul, segítenie kell a háztartásban, és egyre inkább felelősséget vállalni a saját dolgaiért. De még egy nagy iskolásnál is alkalmazkodom abban az értelemben, hogy nem szervezek oyan hétvégi programot, ami lehetetlenné teszi, hogy a hétfői leckéjét elkészítse. Lehet, hogy magunkkal visszük a tanszereket, és strandolás előtt-után csinálja meg, de hagyok rá időt a saját programom rovására is.