Ti így otthagynátok a picit az apjánál?
Van önálló jövedelmem de albérletben gyerektartással együtt sem élnénk meg belőle a kicsivel. A szüleimhez tudnék nagyon max visszamenni, más rokonom akikhez költözhetnék nincs, de az anyám párja agresszív és gyakran néz a pohár fenekére, nem merném nyugodt szívvel odavinni a picit.
Az apja alapból nem engedné el őt, ha nem tudnánk megegyezni mindenképp pereskedne érte. Neki saját lakása, és jó munkahelye van, ahol akár át tudná magát kérni egy műszakba, hogy hozni vinni tudja a picit oviba.
Én fiatalon szültem, részemről kb a semmire, mert tanultam még. Igen tudom ez itt durván elítélendő, de attól még így van.
Most amit tudnék csinálni az az hogy megpróbálom pótolni amit félbe hagytam. A sulit a munkát. Különköltöznék, a városon belül, igyekeznék annyit félrerakni amennyit tudok.
A közös felügyeletbe belemenne, és a láthatást se venné szigorúan, minden hétvégén láthatnám (hétvégén akkor jövök hozzá amikor akarok, havi egy hétvégi nap kivétel ebből (vagy szombat vagy vasárnap) amikor rokonokhoz viszi), nyugodtan át is jöhetek de addig amíg csak szobát, nem teljes albérletet bérlek nem engedné elvinni a kicsit. Illetve ha úgy van délután is elvihetem pár órára pl játszóterezni. A hosszabb láthatásról még nem igen jutottunk semmire (itt elsősorban a szünetekre gondolok) Ezt le is papíroznánk annak rendje módja szerint hogy ne legyen belőle az hogy később jaj most mégse gyere át helyzet.
Ne tudom mi mást tudnék tenni. Együtt nem lakhatunk tovább, nem tudom hogy tarthatnám magam mellett a picit ezért hajlok erre a kiegyezésre, mert félek hogy a bíróságon kevesebb időt ítélnének. Így talán ha néhány éven belül ott tartok hogy biztos(abb) lábakon állok talán még rugalmasabb lehet ez a közös felügyelet.
A kicsi amúgy nem mondható se apásnak se anyásnak. Én voltam vele végig otthon (ezért megy most olyan jól neki, hisz a munkájában neki nem kellett kompromisszumot kötni, mag nekem nem ment a suli úgy a pici mellett) nem tudom őt mennyire viselné meg, hogyan változna emiatt.
válasza:Ismerek olyan családot közelről, ahol az anya lépett le (két gyerek mellől önmegvalósítani) és az apa nagyon szépen helyt állt. Tudom azt is, hogy nálunk, ha anyaként velem történne valami, a párom is képes szeretettel, tisztességgel gondoskodni a gyerekeinkről. Persze nem ismerjük a szereplőket és Kérdező nagyon helyesen nem is akar kilépni a gyereke életéből, de ezek miatt gondolom, vannak még olyan apák, akik mellett biztonságban, szeretetben felnőhetnek a gyerekek, ama sztereotípia ellenére, hogy az apák, ha épp hajlandóak részt venni a gyerekeik életében, az csak "segítség".
A gyerek érdeke persze a teljes család lenne, hiszen nagyon szüksége van mindenkinek mindkét szülejére, de ha ez nem megoldható, elvileg (jelen esetben ismeretlenül) szerintem egyenrangúként lehet kezelni a szülőket, ezért, gondoltam, hogy marad a többi körülmény mérlegelése. De hát bármit is választanak majd, biztos törést lesz valahol, így csak a kisebbik rosszra lehet voksolni.
válasza:Szerintem jól teszed, jelen esetben apánál jobb helye van.
Nem értem ezt a sok ellentétes választ. Apuka ugyanolyan teljes értékű szülő, mint anyuka, ráadásul ezt anyuka is elismeri szavaiból ítélve.
válasza:De ha annyira egyben szeretnék tartani a családi egységet (tehát mindkét szülő aktívan részt venne a gyerek életében), miért nem megoldható az, hogy apuka anyagilag segíti az exét és a gyermeket? Azt a pénzt, amennyit egy hónapban a gyermekre költene (ami egy ovis korú gyerek esetében már nem két fillér), adja oda az anyának. Ha megbízik benne, tudhatja, hogy az anya a gyermekére fordítaná, valamint a lakhatásukra.
Tehát miért az a megoldás, hogy az anya maradjon ki bizonyos fokig a gyermek életéből?
Én a saját gyermekeimből, magamból és a férjemből indulok ki. A férjem nagyon jó apa, bármikor 100 százalékosan át tudná venni a helyemet. Mégis ha különmenetelre kerülne a sor, evidens lenne, hogy velem maradnak a gyerekek, Ő pedig teljes erejéből segítene minket mind anyagilag, mind egyéb módokon. Nyilván nekem keményen kellene dolgoznom, a gyerekek mielőbb mennének közösségbe, de az elképzelhetetlen lenne, hogy ne velem ébredjenek reggel, és ne velem feküdjenek le este. És nem csak számomra elképzelhetetlen, hanem a gyerekeim is őrülten hiányolnának engem. Az 5 éves anyaimádó fiamnak megszakadna a szíve. A 3 éves egyébként apás kislányom is teljesen kikészülne, mert -bár apás-valami hihetetlenül ragaszkodik hozzám. És szerintem így van rendjén. Én hordtam Őket a hasamban, a szoptatás egy komoly kötődést eredményezett, én voltam Velük otthon életük első pillanatától az oviba, bölcsibe kerülésükig (ez összesen majdnem 4 év volt), eddigi életük minden fontos pillanatában én voltam ott Velük. A férjem rengeteget dolgozott, karriert épített, sportolni jár, vannak esték, amikor épp csak altatásra ér haza, vagy akkorra sem. Sokszor még otthon is dolgoznia kell. Én hozom-viszem a gyerekeket, ez a férjem napirendjébe nem férne bele.
Szval a klasszikus családmodell itthon általában az, hogy a gyerekek körüli teendők oroszlánrészét az anya végzi. Ennek ellenére a férjem rengetegszer ott van, amikor én nem tudok (pl. munka miatt), ha olyan van, Ő hozza ki a gyerekeket délután, mindent megcsinál körülöttük, nem is kell külön kérelmet benyújtanom Neki. De alapvetően én vagyok a gyerekek körül. El sem tudom képzelni, hogyan működne, ha én hirtelen hétvégi anyává válnék. Sztem összeomlana a rendszer, legalábbis a kezdetekben őrült káosz lenne. Ki az, aki szándékosan kitenné ennek a gyermekét, még ha csak átmenetileg is?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!