Ti így otthagynátok a picit az apjánál?

A szívem szakad meg, ahogy olvasom a soraidat. Én elképzelhetetlennek tartom, hogy ne legyek minden nap része a gyerekeim életének (nyilván ovi, bölcsi, munka előtt/után és a hétvégeken). Mindkét gyermekem ovis. Szinte fáj, ha arra gondolok, hogy nem én kapnám minden reggel a nap első ölelését, nem én adhatnám Nekik a csoportszoba ajtajában a napi pusziadagot, amivel kihúzzuk délutánig, amikor rohanok Értük, és újra feltöltődünk ölelésekkel, puszikkal.

Áááá, kizárt!

Ha az apa igazán jó apa, nem arra kényszerít, hogy hagyd nála a gyereket, és költözz külön, hanem próbál anyagilag támogatni, hogy te fönn tudd tartani a gyermeket és magad.

Én a fenti esetben azt látnám megoldásnak, ha az exed besegítene az albérlet havi költségeibe. Magyarázd el neki világosan, hogy egy ovis korú kisgyermek napi gondozása, ruháztatása, etetése nem két fillér. Ugyanott lenne, ha odaadná neked azt az összeget (ami alap hangon nálunk egy gyerekre lebontva olyan havi 50 ezer ft), és akkor könnyebben tudnál albit bérelni. A gyermek ruháztatását így turikból, face-csoportokbók oldanám meg, ami egy nagyon költségkímélő megoldás lenne. Ott próbálnék spórolni, ahol tudnék: saját magamra szinte nem költenék, ingyenes programokra járnánk, fillérekből próbálnám vezetni a háztartást (nyilván kellenek a tápláló ételek, de amennyit egy ilyen kisgyerek mondjuk húsból megeszik, nem egy ördöngős tétel). Szval megpróbálnám összehúzni magunkat, az exemet arra kérném, hogy az albiba segítsen be, anyumat pedig gyerekfelügyeletre kérnék, ami idő alatt vagy dolgoznék pluszban, vagy gyűrném a tanulást.

Senki nem mondja, hogy könnyű lenne, sőt, kutyanehéz időszak lenne, de nem tartana végleg, és a gyermekedet magad mellett tudhatnád. Az viszont sajnos végleges lenne, ha a gyermek elkerülne tőled. Soha nem tudnátok visszahozni az az intimitást, ragaszkodást, ami ideális esetben egy anya-gyermek kapcsolatot jellemez (főleg ilyen kicsi gyermek esetében).

Egyébként nekem valami sántít a történetben, kérdező. A saját férjemből indulok ki. Ha ne adj' isten bármilyen okból külön folytatnánk az életünket, soha nem próbálna rávenni arra, hogy költözzem külön a gyerekeimtől. Pedig a férjem valóban remek apa, fantasztikus a kapcsolata a gyerekekkel, el tudja látni Őket, tehát velem egyenértékű szülő Ő is. Mégis tudom, hogy azt gondolná, a gyerekeinknek mellettem a helyük, sokkal többet veszítenének azzal, ha nélkülem, de jó körülmények között élnének, mintha velem, de átmenetileg nehezebb körülmények között. Szval számomra érdekes, vajon a kérdező exe miért akarja ennyire kategorikusan maga mellett tudni a gyermeket akár azon az áron is, hogy ezzel az anyuka el kell, hogy költözzön, és nagyjából átminősül hétvégi anyukának.

Kérdező, az exed jó anyának tart téged? Nem onnan fúj esetleg a szél, hogy attól tart, egyedül nem tudnád rendesen ellátni a gyereket, nem tudnád fönntartani magatokat?

Egy normális apa, aki bízik a gyermeke anyjában, bízik abban, hogy az anya egyedül is megállná a helyét, és felelősen gondozná, nevelné a gyermeket, nem akarná elvenni a közös gyermeket az anyától, hanem arra törekedne, hogy anyagilag megfelelően tudja támogatni őket.

Nem akarlak megbántani, kérdező, de itt valaki pedzegette korábban, hogy még túl fiatal vagy, élni akarsz...még abba is belemennél, hogy félig-meddig elveszíted a gyermeked, nem harcolnál a végsőkig azért, hogy veled maradhasson...

Nekem ez furcsa.

Én elképzelhetetlennek tartom, hogy ne legyek minden nap része a gyerekeim életének

Nekem meg ez önzőség, mert el nem tudom képzelni, hogy csak azért, hogy én boldog legyek, hogy látom, ő éhezik, mondjuk...

És talán még annyival szerényebb körülményekről sincs szó, hiszen ha az apa a gyermek érdekeit nézi, és nem csinál presztízskérdést abból (no meg persze megbízik a gyereke anyjában), hogy a gyerek nála nevelkedjen, ezzel részben elszakítva az anyjától, akkor próbálja anyagilag támogatni a nőt és a gyereket. Ha a gyerek az apával élne, az első hónapban szembesülne azzal, hogy egy gyermeket gondozni nem két fillér. Azt a pénzt nyugodtan átadhatná az anyának, plusz esetleg még valamennyit lakhatási hozzájárulás címén.

Persze, ezt csak az anyai szívem mondja, nem akarnék én egy vagyont legombolni a férfiről, viszont azt átérzem, mekkora trauma lenne a gyermeknek elszakadni az anyjától.

Mennyi idős a kicsi? Nyilván ha meg lehet oldani nem adnám az apjának oda. Összeszedek néhány ötletet hátha megvalósítható és nem kell odaadnod a picit.

Bölcsibe nem tudod beadni? Vannak nagyon jól fizető gyári munkák pl, itt 180-200ezret adnak egy betanított munkásnak.

Vagy, járhatnál házakhoz takarítani. Ha anyukád már nyugdíjas akkor vigyázhatna rá. Nincs egy szomszéd néni akárki aki vigyázna rá?

Anyaotthonokat hívtál már fel? Hátha tudnak fogadni a gyerekkel. Ismerösöm nem rég hívta fel őket ha jól emlékszem vidéken (siofok) tudtak volna fogadni azonnal. Aztán pályázni bp-i anyaotthonba es ha atvesznek akkor ott könnyen találnál munkát, es jobban megfizetnek.

Érettségiig levelezőn/estin is el lehet jutni.

Alapítványokat is fel lehet hívni, önkormanyzatnál érdeklődni mire vagy jogosult.

Szerintem ha most nm adná a picit, akkor főleg nem adná ha már néhány éve ő neveli. A bíróság amúgy is az anyának ítéli a gyerekt ha nem alkoholista v drogfüggő. Nem érdekli őket hogy kinek van szebb kacsalábon forgó kastélya. Mivel írod hogy pici gondolom 3 év alatti, foleg anyának itélik.

Oké, de ne az anyuka legyen az! Olyat már sokat láttunk, hogy apuka külön él, akár naponta látogatja a gyermeket.

De az, hogy az anyuka lépjen ki félig-meddig a gyerek életéből...az nekem meredek. De én anya vagyok, nem tudom elképzelni sem...nem is akarom, mert belesajdul a szívem.