Van köztetek olyan, aki egyedül maradt a terhessége alatt?
Lehet hogy ezt most csak úgy a szemedbe vágta h sosem szeretett, hogy nagyobb nyomatékot adjon annak a ténynek h miért hagy el terhesen, ezzel is igazolva önmagát amiért megfutamodik. Szerintem ezen ne rágd magad.
Nagyon remélem h értelmes felnőtt ember nem vesz el senkit csak azért mert a másik ezt "mondta"...
Kivagyok, hogy mik vannak...
Az igazság az, hogy akár szerelmes volt beléd, akár nem, ahogyan most viselkedik, arra sehogyan sem mentség, amit mond. Most megy a bűntudatkeltés, hogy tulajdonképpen ő csak belecsúszott ebbe, és ő áldozata a szülői nyomásnak illetve a részedről tapasztalt nyomásnak.
Ha ez így is volt... nem szabad úgy házasodni, hogy az ember nem érzi a társán, hogy ő is maximálisan akarja - de nyilván utólag már egy ilyen tanács nem segít.
Akárhogy is, a férjed egyszer döntést hozott melletted, mikor elvett, és éveken keresztül szintén annyiszor hozott döntést melletted, ahányszor csak összebújtatok, hogy megfoganjon a baba.
Sajnálom a kialakult helyzetet, azt minden esetre ne engedd, hogy benned keltsen bűntudatot a kialakult helyzettel. Sok erőt kívánok!
Kedves Kérdező!
Nagyon sajnálom, főleg azért, mert ez végre nem egy "segítség, gumi nélkül szexeltem és terhes lehetek" kérdés, hanem igazi, komoly probléma. 7,5 év házasság már komoly dolog. Sajnálom, hogy a férjed ennyire felelőtlen, érzelmileg gyerek. Én a kisbabát mindenképp megtartanám és, ha az állami ellátás, az egyéb támogatás és a tartásdíj nem lenne elég, a nagyszülők segítségét kérném. Ha jóban vagy anyósoddal, lehet, hogy ő is örülne a kisbabának, nem gondolod? Ha kvázi ott maradtok a szeme előtt, (anyós hűtőjén, meg ilyesmi) talán feltámadhatnak benne az apai érzések. Talán van remény. Ennyiből nehéz megmondani. De a legjobbakat kívánom, Neked és a babának is!
Ha egy ilyen férfi mellett maradsz, sokat fogsz még az életben szenvedni.
A gyereknek sem tesz jót, ha ezt látja. Ragadd meg az alkalmat és szabadulj meg tőle, kezdj új életet.
Te ilyen biztos vagy benne, hogy nincs harmadik? Én nemcsak hogy harmadikra, de negyedikre is tippelnék. Még az állatok is tisztelik és segítik a várandós egyedeket.
Amit itt leírsz, az egy Nárvisztikus személyiség.
1. Miért vett el? Hát ha az anyukák mondták, és erre hivatkozik, akkor egy státusz miatt.
2. Mindig őszinte. Ezt ő mondta, vagy te gondolod? Az, hogy valaki bunkó nem egyenlő az őszinteséggel. Ha őszinte lett volna akkor a házasság is őszinte, de ha valaki elhagyja a terhes párját akkor ott őszinteség soha nem volt.
3. Miért hagy el? Mert most nem tudod biztosítani azokat az előnyöket, amiket eddig tőled kapott.
Szerintem klasszikus Nárcisztikus személyiség. Tudj meg erről többet, és akkor megérted.
Ez idióta, már bocs. Mi az hogy szeret de nem szerelemből vett el? Amúgy ez már nem tökmindegy? 7,5 éve vagytok házasok, szeret most vagy nem? Akarja veletek a közös családi életet vagy nem?
Ne ködösitsen, nyilatkozzon, és ha úgy dönt h akarja veletek akkor álljon ki emellett száz százalékosan, és kiméljen meg az összes többi hülyeségtől h mért vett el vagy ki mit mondtott 10 éve stb., mert ez már nem fontos. Most jön a baba és ez a lényeg.
Akkor kicsit írj többet. Mi a foglalkozása? Hol dolgozik? Mennyit van veled? Egy házban éltek, és munka után mindig együtt vagytok? Közös programok, stb?
A meg van zavarodva = rengeteg sztori van, amiről nem tudsz, és most kombinál. Pl: eddig valakinek azt adta be, hogy rosszban vagytok, mindjárt elválik, de te labilis vagy és mondjuk öngyilkossággal fenyegetőztél és nem tudott elhagyni, meg a család miatt stb. De már nem alszotok együtt.
Most a másik félnek is ki fog derülni ha terhes vagy, hogy dehogynem voltatok együtt, és ő lett átverve.
Így most kuytaszorítóban van a párod, a másik félnek magyarázza a bizonyítványát, de még nem biztos hogy ki tudja magát magyarázni, és már készül arra, hogy otthagyjon. Ha nem alszik most otton veled, akkor egy nőnél alszik. Ez azért nem bonyolult.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!