Egyre több barátnőmnek lesz gyereke én meg teljesen rosszul vagyok ettől. Mit lehet ezzel csinálni?
27 éves vagyok, 1 éve dolgozom, 1 éve jöttem ki az egyetemről, tojáshéj még a fenekemen. Nincs állandó párkapcsolatom de sosem vagyok egyedül (szeretnék - szerelmes típus vagyok, mindig hosszú kapcsolataim voltak). Az előző barátom 4 év után átvert, ennek már 3 éve.
Egyik barátnőmnek most született gyereke, egy másik már akar. A közös találkozóra hozza a babát és csak erről van szó, én meg nagyon rosszul érzem magam mert emlékeztet erre, hogy biztos baj van velem. Nem szeretem a gyerekeket, nem tudom, hogy lesz-e valaha, de már 10 éves korom óta ezt gondolom legalább. Mivel ennyire rosszul érzem magam a találkozók után, gondolom az lesz a vége, hogy inkább a szingli vagy párkapcsolatos barátnőimmel fogok lógni, ezeket pedig nem tudatosan de lehet picit leépülnek, amit nem szeretnék mert butaság lenne.
Rettegek, hogy egyre több barátnőmnek lesz gyereke én meg a végén teljesen "egyedül maradok". Totálisan depressziós leszek attól ha megtudom, hogy na egy másik barátnőmnek is lesz gyereke, mert tudom, hogy minden megváltozik és én eközben továbbra sem akarok, nehezen tudom elfogadni, hogy ők már "felnőttek".
Mennyire normális ez a félelmem? Két órája mentek el tőlem, de még mindig szorongok (hoztál a gyereket is)
Alapvetően az élet bizonyos kor körültől ilyen: családja lesz az embernek.
Persze nem jó ha csak ez a téma, de nyilvan szóbajön.
Nálunk minden barátnőmnek van gyereke 1 kivételevel a társasagban, dumálunk filmekről, melóról, sminkről, poén videókról, mindenről, mégis mindig bekúszik egy kis gyerektéma hisz az is a mindennapok része. A gyerektelen kolléganőimmel ahol én vagyok az egyetlwn gyerekes, szinte soha nem téma a gyerek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!