Hogyan tegyem boldoggá a gyermekem gyerekkorát? Lelkileg nagyon megvisel ez a helyzet?

Persze hogy nem könnyű... Nagyon nehéz. Ezt kár is tagadni. Ezért lehetsz majd büszke magadra, ha jó életetek lesz. Csak ne hagyd el magadat, ennyi. Akkor lesz boldog Ő is, ha rajtad is ezt látja. Ne otthon legyetek bezárkózva, ez fontos. Ezért írtam a mozgást, járjatok el. Én hajlamos vagyok depibe esni, de anyaként nem tehetem meg. A mozgás mindig sokat segít itthon is, de nektek pont az egyedüllét miatt lenne jó egy eljárós program. A kicsit boldoggá tenni nem nagy dolog ha okos vagy. Ők nem néznek annyi dolgot, mint a felnőttek.

A családról meg annyit, hogy sajnos az olyan emberrel nincs mit tenni, aki nem úgy gondolja ahogyan te. Hiába van új kapcsolata, abból is ki fog lépni ha érdeke úgy kívánja... És ez az ő baja, nem a tiéd. Ha neki jó lesz majd 5 helyre gyerektartást fizetni, lelke rajta.

Alap, hogy ha problémád van, akkor a barátoktól, családtól kérj segítséget, ne az internet népétől. Most is kaptál a nyakadba egy rakás frusztált idiótát, aki beléd rúg, amiért szomorkodni mersz egy szakítás miatt, meg egy halom IQ-bajnokot, aki közli veled, hogy "hát ez így nem jó", mintha ez nagy felfedezés lenne.

Sok esetben nehéz elengedni az ideális életről alkotott képünket. Az ember elképzeli, hogy három gyermeke lesz, aztán nem lehet; az ember elképzeli, hogy a nagyszülei ott lesznek a diplomaosztóján/esküvőjén, aztán hamarabb meghalnak; az ember elképzeli, hogy a mostani párjával életük végéig együtt lesznek, aztán mégis véget ér a kapcsolat. Ha körülnézel, rájössz, hogy a végén senki nem az ideálisnak elképzelt életét éli. Arra is rájössz, hogy ezeket az elvárásokat, hogy milyen legyen egy ideális élet, a társadalom kelti bennünk.

Sokféle család létezik, ismerek teljesen kiegyensúlyozott embereket, akik egy szülővel nőttek fel vagy mostohaszülővel. Sokféle út létezik ahhoz, hogy boldog életet élj, neked ebből egy nem sikerült, de nyitva áll még száz másik. Sokan a második vagy harmadik hosszú kapcsolatukban találják meg az igazi boldogságot. Nem kell hibásnak érezned magad, amiért egy kapcsolatod nem sikerült, de ettől még jogodban áll meggyászolni ezt a kapcsolatot (akkor is, ha a net népe szerint egy anyának más érzése nem létezhet, csak a gyerekéhez fűződő túláradó szeretet).

Előbb-utóbb minden rendbe fog jönni, csak hagyj magadnak időt rá. Szedj vitamint és magnéziumot, az jót tesz a kedélyállapotnak ebben az időben (nem írtad, mennyi idős a gyerek, de a szoptatással ő is részesül ezekből és neki is jót tesz), kezdj kicsit mozogni (napi 5-10 perc torna már elég), keress valamit, amiben sikerélményed van (nem tudom, dolgozol-e vagy pici még a gyerek). A pocsék idők mindig elmúlnak, utánuk csak jobb jöhet :)

Próbáld azt az oldalát nézni, hogy a gyerekednek jobb lesz így, mintha egy mérgező kapcsolatban lennél az apjával. Gondolom, hogy nagyon nehéz neked, de szedd össze magad a gyerek érdekében. Jobb neki két boldog szülő, akik külön élnek, mintha együtt élnének, de boldogtalanul. Járj el sportolni, barátnőzni, de ne csináld ezt, hogy otthon ülsz és sajnálgatod magad, mert átragad a gyerekre!

Én gyerek koromban azért imádkoztam, hogy a szüleim elváljanak. Apám alkoholista volt, szegény anyu nem merte ott hagyni, mert hogy mi lesz akkor apámmal. Folyton ment a veszekedés, szegény anyum mindig idegeskedett apu miatt, hogy hol van, kivel van, mennyit iszik aznap, milyen állapotban jön haza, ha haza jön egyátalán. Aztán 15éves voltam amikor anyu rákos lett és meghalt. Apu rögtön lerakta az italt, azóta se ivott egy kortyot se, de már késő volt. Soha nem mondtam neki, meg senkinek, de én mindig aput hibáztattam anyu betegsége miatt. De valahol ezt apu is így gondolja. Tartjuk a kapcsolatot, heti szinten találkozunk, jön unokázni is, de én csak amolyan kötelességből csinálom ezt.

Szóval sokra mentem vele, hogy együtt maradtak a szüleim.

A gyereknek teljes családja van, TE vagy neki az. Pont ezért elég gáz, hogy azt látja, hogy te magadba vagy roskadva és azt érezteted vele, hogy ez így mennyire nem jó...

Nekem is elváltak a szüleim, mégis boldog volt a gyerekkorom. Mondjuk igaz, hogy az anyám nem sajnáltatta magát minden idegennel, hanem folyamatosan anya-lánya programokat szervezett, rengeteget utaztunk, kirándultunk, vagy csak úgy beültünk sütizni és forrócsokizni valahová iskolából hazafele. Nem attól lesz boldog egy gyerek, hogy anyukával és apukával egy házban él.

Neked fel kellene keresni egy szakembert, és ezt nem bántásból mondom. Látszik az írásodon is, hogy eléggé befordult, "depis" vagy.

Járj el a barádnőiddel szórakozni (amiért van gyereked, te is ugyanúgy kikapcsolódhatsz néha). Tanulj meg egy új nyelvet, keress új hobbit.

Járj el edzeni, akár csoportos edzésekre is, azok is jót tesznek. És utána el is fáradsz, esténként nem tudsz kattogni ilyeneken.

"miért pont velem történik minden rossz?"

Oké, elhiszem, hogy fájt a szakítás. De ne állítsd be úgy, mintha a világ omlott volna össze... Egészségesek vagytok, van egy csodás gyereked. Az apja viszont egy hűtlen ember. Hidd el, hogy itt nem te veszítettél...

Ne sajnáltasd ennyire magad. Ennél vannak jóval nagyobb tragédiák is az életben.