Hogy nevelitek kisebb gyermeketeket? Csak nekem ennyire fura ez? Nem tudok ezzel megbarátkozni!

Ez egy átmeneti állapot. Egyáltalán nem biztos, hogy egy önző kis dög lesz belőle....és eljön az idő amikor a te kicsikéd fogja mindenre mondani, hogy ENYÉM.

Igazából én csak a sajátomra koncentrálnék mert ő a te felelőséged. Nem tudod megváltani a világot sajnos.

Hát nem akarlak elkeseríteni, de ennél még sokkal de sokkal "furább" dolgok is vannak.

Különbözőek vagyunk, és mindenkinek vannak sebei/sérülései az életben, nem indulunk egy alapról. Ezeknek az embereknek is lesznek aztán gyerekeik, és azok esetenként "még furcsábbak" lesznek.

Ha nem vagy szoros kapcsolatban azzal az anyukával, akkor igazából nincs és nem is kell mit tenni, kivéve, ha valahogyan "bántják" a Te gyermekedet, akkor persze szólni kell.

Ha barátnőd az illető, akkor jobban megismerve őt, lehet tapogatózni, hogy vajon miért viselkedik így, és talán, ha engedi, segítheted őt.

Mindenki úgy tudja nevelni a saját gyermekét, ami saját magából fakad, mert nem tudunk kilépni önmagunkból. Az erényeink és a hibáink "lenyomata" egyaránt ott van gyermekinken, amin aztán ha érett felnőttekké válnak, tudnak majd változtatni, ha akarnak.

Szerintem ezt a kérdést több oldalról is körül lehet járni. Egyrészt nem tudni, hogy az a másik pici mit szorongat éppen. Ha valami nagyon becses tárgyat (pl. az alvós játékát, ilyesmit) akkor gyakran előfordul, hogy nagyon félti. Erre akkor jöttem rá, amikor egyszer a lányom - aki egyébként nem szokott féltékeny lenni a játékaira - kis barátjától harciasan védeni kezdte a maciját. Csak azt, semmi mást! Ha ilyesmi volt annál a picinél, és esetleg az anyukája tudta, hogy a gyereke nehezen dolgozza fel, ha azt a valamit más is megfogja, akkor értem a reakciót - egyszerűen megnyugtatni akarta a gyerekét. Lehet, hogy volt már hasonló helyzetben negatív tapasztalatuk.

Ha viszont egy átlagos, bármilyen tárgyról van szó, akkor én is arra tanítom az enyémet, hogy bizony mutassa meg. A játszótéren is úgymond közösek a játékok, tehát ha többen játszanak mondjuk a homokozóban, természetes, hogy bármelyik pici bármivel játszhat. Épp ezért figyelek is arra, hogy ilyen helyre csak olyan játékot vigyünk, amit képes és hajlandó megosztani.

Szerintem egyáltalán nem kötelező olyat csinálnia amit nem akar. Nem fog a gyereked belehalni ha másik játékát nem nézi meg és nem ettől lesz a másik gyerek felnőtt korában egy gonosz irigy ember.

Azért mert te gondolsz valamit még nem csak az lehet a jó.

Nagy butaság direkt irigységre nevelni a gyereket, de hát sajnos a gyerek születésével nem osztanak intelligenciát is... (pedig egyeseknek nem ártana) Ha abban a családban még más hasonló "okosságokra" oltogatják a gyereket, egy kis szociopatát gyártanak. De ezen úgysem tudsz változtatni, maximum nem fog a két gyerek barátkozni.

Viszont ezzel az irigység dologgal én is megküzdöttem. Amikor még kicsi volt a lányom (másfél körüli) ő is érdeklődve, barátkozva ment oda minden gyerekhez, és hát persze minden útjába eső játékot, mütyürt megnézett, ki akart próbálni, stb. Amit persze a "nagyobb", 2-3 éves tulajdonos rossz néven vett, visszavették, irigyek voltak, stb. Én nagyon rosszul éreztem emiatt magam, egyfelől mert sajnáltam a kicsimet, hogy nem nézhette meg, amit szeretett volna, másrészt meg kínos volt, hogy a gyerekem el akart venni valamit a másiktól (arra tanítom kicsi kora óta, hogy tisztelje a tulajdont) Aztán egy kedves és tapasztalt anyuka, miután elkezdtem szabadkozni neki, "helyrerakott" (pozitív értelemben), mondta, hogy ez sajnos életkori sajátosság, és meglátom, pár hónap múlva az enyém is ugyanilyen irigy lesz. És igaza lett. Szóval valamilyen szinten ez normális és elkerülhetetlen a kicsiknél, amiért nem szabad haragudni rájuk.

Ami az ilyen helyzetekben tuti mindig beválik, hogy cserét kell ajánlani: a te kicsid is adjon oda, mutasson meg valamit a másik gyereknek, és cserébe kérjétek, hogy mutassa meg ő a saját kincsét. Ha így viselkedsz, talán az ominózus anyuka is észbe kap. Mert az is lehet ám, hogy nem akar ő bunkón viselkedni, csak nem tudja kezelni még az ilyen helyzeteket!

Életkori sajátosság. A "magántulajdon" fogalmát is meg kell tanulnunk, csakúgy, mint az "énképet". A kettő egyébként összefügg.

Pont azzal a kisgyerekkel lesz gond, aki nem tanul meg különbséget tenni enyém-tiéd között. A tárgyállandóság is olyan dolog, amit tanulni kell... nem biztos, hogy egy ekkora gyerek felfogja, mi az, hogy "csak megnézni" és nem örökre veszi el. A kisgyerekek még nagyon másképp látnak és értlemeznek dolgokat! Nem abból lesz irigy ember, aki két évesen nem akarja odaadni a játékát! Én mindig bíztattam a gyerekeimet, hogy csak megnézi, és majd vissza is adja! Ha odaadta, odaadta, ha nem, bizony, én is mondtam neki, semmi baj, nem kell, ha nem akarod, de nem akarta elvenni tőled, csak megnézni. És aztán ez a korszak is elmúlik, és jön helyette más.

Egy gyermekpszichológus és 4 gyermekes családanya