Volt olyan, hogy nem tudtátok milyen "elvek" alapján neveljétek a gyermeketeket?

Én mindig az érzéseim szerint csinálom, de kb. nagyjából úgy, ahogy a szüleimtől láttam, mert nekem az tetszett. Nálunk is volt szigor, de volt hozzá szeretet, sok beszélgetés, hogy mit miért nem szabad, és mindig megértettük az öcsémmel együtt, hogy pld. miért kell este 9-re otthon lennünk például. (anyuék elmondták, hogy pár éve sötétedés után vertek félholtra egy kamaszfiút tőlünk nem messzire, és meg kell értsük, hogy nagyon szeretnek minket ahhoz, hogy ekkora "szabadságot" kapjunk, mert nem mi vagyunk rosszak, hanem sajnos sok rossz más ember van).

Szóval én is úgy csinálom, hogy határozottan, (ez nagyon fontos) de szeretettel, megmagyarázva mindent!

Te is jól látod a dolgokat, az a szigor sem jó, ahogy a szüleid nevelnek, de olyan laza sem lehetsz, hogy mindent megengedj a gyereknek. Tehát meg kell találnod a középutat. Mindig a saját belátásod szerint kell nevelni, de a szüleid nevelési elvéből is példákat vehetsz, ha az éppen pozitívan hat a gyerekre.

Én is így teszek mindig. Engem nem neveltek szigorban, viszont nem is csinálhattam mindig azt amit szerettem volna. Szerintem nagyon jó nevelést kaptam. A gyerekemet mégis a saját belátásom szerint nevelem, de mindig eszembe jut hogy adott helyzetekben anyukám hogy viselkedett volna ilyenkor velem, és annak akkor mi lett a következménye rám nézve. Ha jó, akkor én is így teszek, ha nem akkor másképp.

Tehát nem kell mindent másképp csinálni mint a szülők, csak azt aminél úgy érzed hogy később rossz hatása lesz, és ezt saját tapasztalatból tudni fogod.

Huh. Ez egy irtó nehéz helyzet, amiben vagy.

Nálam fizikai korlátozás nem volt anyám részéről, "csak" lelki.

Először is a legfontosabb, hogy ebből kitörj valahogyan. Valamilyen módon költözz el otthonról. létezik pl. nővérszállás. Vagy keress egy idős nénit, akit lakhatás fejében picit gondozni kell, vagy bármit (más most nem jut eszembe).

És járj el valakihez beszélgetni.(Nem kell pszichológus feltétlenül, azért nem ezt írtam), hanem egy felnőtt, akiben megbízol, és akit ismersz, akár nagynéni vagy valaki. Kérj segítséget.

Az szuper, hogy van kapcsolatod, én azért nem javasolom, hogy Vele költözz most össze, mert bizonyos dolgokkal nem szabad terhelni a párunkat, amit előbb magunknak kell megoldani. (Persze itt nehéz határvonalat húzni, és talán nem is kell, csak arra gondolok, hogy ebből a szülői szigorból nem lehet ő a "megmentőd", hanem előbb meg kell menekülnöd, és aztán tudsz egy egészséges kapcsolatot felépíteni. Ez ugyebár elég nehéz, heti pár órában, szabadság nélkül)

Nekem 10 évembe telt, mire úgy ahogy szabad vagyok anyámtól egy év pszichológus is benne volt, és ez utóbbira épp akkor volt szükség, amikor megszülettek saját gyerekeim. Sajnos rengeteg jött és jön ma is vissza az otthoni mintából (gondolok itt a legelső reakciókra, ami ösztönösen jön az emberből, mielőtt még lenne ideje átgondolni, hogy mit is csinál). Sok munka, és türelem, saját magammal szemben is.

Nem lehetetlen, de sok munkára lesz szükséged, és képes leszel SZERETŐ ANYUKÁVÁ válni!

Minden jót Neked!