Utálok anya lenni. Éreztél így? Hogy lehet így élni tovább az életed?

Oh. Hát. Ha úgy érzed, hogy ez maradandó dolog nálad, akkor a gyerekek érdekében jobb volna elgondolkodnod a közös jövőtökön.

Az utálat gyűlöletté fog alakulni, és rányomja a bélyegét a gyerekek életére. Érzik az ilyesmit hidd el. Ha meg teljesek kiakadsz rajtuk, akkor véglegesen megnyomoríthatod az életüket.

Akarod e őket egyáltalán? Ha igen, akkor vegyél ki két nap "szabadságot". Teljeset, tehát elmész valahova és kikapcsolódsz. Ez idő alatt tisztázódni fog benned az egész. Ha továbbra is inkább a saját kis életedet akarod vissza, akkor tedd meg a szükséges lépéseket érte. Rengeteg nevelőszülő van, ahol így-úgy felnevelkedhetnek, és utána egy életre gyűlölhetnek téged. Csak majd korosabb fejjel ne akard a társaságukat, mert nem érdemled meg...

Vissza csinálni nem lehet, de ha tényleg ilyen mély érzéseid vannak, akkor el kell hagynod öket.

AZt írod, hogy hetente 2x kapsz puszti a gyerekektöl. Ez talán azért van, mert érzik, hogy nem szereted öket, érzik, hogy neked terhes ez az egész, és ahogy te nem közeledsz hozzájuk tiszta szívvel, úgy ök sem tudják ezt megtenni.

Talán érdemes lenne anyádékkal elbeszélgetni, és rájuk hagyni a gyerekeket. Ahogy most írsz félö, hogy kárt teszel vagy fogsz tenni a gyerekekben. vagy is ütöd öket, ordítasz velük...

A sok hiszti és rinyálás tipikus válasz a gyerekektöl a te rossz közérzetedre. Ha te idegesen szolsz hozzájuk ök is idegesebbek és ök is így állnak hozzá.

Mi a férjemmel nagyon messze lakunk bárki segítségtöl is. Itt max néha a szoszéd segít (évi kb 2x). Néha én is össze omlok, és nagyon nehéz, de ilyen érzésem mint neked nincsen. Nem akarom vissza csinálni, a gyerekek tényleg segítenek felül emelkedni.

Kb 1 hónapja volt amikor már nekem is elegem volt a hetekig tartó hisztiböl és leültem velük beszélgettni(elötte sírtam vagy egy órát). Megmondtam nekik, hogy innentöl kezdve komolyan veszek mindent. Ha baj van lehet sírni(pl elesik és vérzik), de nincsen hiszti, nincsen nyafogás. Lehet kérni és megbeszélni a dolgokat, de nincsen követelözés stb... Azt is megmondtam, hogy mik lesznek a büntetések, hogyan néz ki a jövö kép... Azóta csend és nyugalom. Ilyen elöfordul kb félévente, persze elötte hetekig csak rinyálás megy, és mikor kiborulok, akkor jön egy elbeszélgetés és szabályok komoly felállítása amihez tartjuk is magunkat.

Azt hittem a fő kérdésből, hogy 1 gyereked van. Mert az igaz, hogy gyerek előtt ezt nem tudja az ember, de 1 gyerek után azért lehet érezni, hogy ez neked való dolog, vagy nem.

Én pl 1 gyereket szültem, és tudatosan nem lesz több, hogy ne váljak olyanná, mint te. Én 1 gyerekre vagyok kalibrálva, vele még "megbírok", de többel már nem.

De te valamiért úgy döntöttél, hogy vállalsz még egy gyereket. AMikor azt eldöntötted, hogy szeretnél még egyet, azt idézd fel, hogy akkor mit éreztél. Az erőt ad talán.

Vagy csak úgy durr bele bumm módjára lett 2, hogy majd lesz valahogy???

Én szeretek anya lenni, fiam 4,5 éves volt. Bár az eleje piszok nehéz volt, sokat sírtam, de ma már nagyon élvezem. Olyan könnyű vele az élet. Elég önálló már, nagyon ügyes, és nagyon vicces. Jókat nevetünk sokszor.

Szerintem egy gyerek olyan, amilyenné neveled. Én nagyon sokat ölelgettem, puszilgattam, és ma már ő az, aki csak úgy odajön hozzám, és puszilgat. MEg éjjel szorosan ölel, hoyg visszaaludjon, ha felriad. Ja, és ha rabszolgaként kiszolgálod őket, akkor ne csodálkozz, ha csak kihasználnak...

Szerintem változtass a hozzáállásodon, máshogy fogod látni a világot, és a gyerekeidet.

Férjed hol van? A gyerekek apja? Mert róla nem írsz, csak anyukádról. Ő miért kell ilyen sűrűn?