A párom már nagyon szeretne gyereket, én viszont nem! A helyzet viszont nem ennyire egyszerű! Hogy miért? Bővebben lent

13 éve élünk együtt. Ő 40, én 32. Amióta csak egymásra találtunk, nem játszom zsákbamacskát, már akkor is mondtam neki, hogy nem szeretnék gyermeket. Ő hagyta a témát, de most minden megváltozott. Mégiscsak szeretne.

Teljesen kétségbe vagyok esve! Nagyon szeretem őt, de rettegek!

Elmesélem, hogy miért is:

Testvéreméknél gyermekbénulása van a fiatalabb unokaöcsémnek. 16 éves, beszélni nem tud. Se enni, se inni nem tud egyedül. Pelenkázzák, fürdetik, 0-24-ben mellette kell lenni.

A párom családjában pedig... huhh... röviden és tömören: 1 húga és egy nővére van.

A nővérénél az első fiuk agyvérzésben halt meg 3 hónaposan, a második gyermekük nyílt gerinccel született és nem érte meg a fél éves kort, a harmadik gyermekük pedig halva született. Azért volt jó is, mindezek után még bevállaltak 2 babát, akik szerencsére egészségesek és boldogok!

A húgánál pedig az első fiú 3 naposan hunyt el, szintén agyvérzésben. Ott is született még két fiúcska. A nagyobbikkal minden rendben, de a kisebb 10 éves és már túl van 2 szívműtéten és még vár rá legalább egy.

Láttam és átéltem velük a legrosszabbat! A szenvedést, a rengeteg fájdalmat, kétséget, elengedést, belenyugvást, kiborulást, sírást...

Szóval rettegek!

Nyilván nem törvényszerű, hogy velünk is ez megeshet, de benne van! És igazság szerint nem érzem hiányát, hogy nincs még gyermekünk. Alapjáraton jól kijövök a gyerkőcökkel, de nem vagyok az a kimondott anyatípus.

Volt-e valaki hasonló helyzetben? Tudnátok tanácsot adni?