Eszetekbe jutott már, hogy mi lett volna, ha nem ma (kétezres évek) / nem orvos mellett szültetek volna? Problémás szülések esetén.

Az öcsém 1936-ban született. Farfekvéses volt. Amikor a szülésznő nem tudta megfordítani, üzent egy orvosnak, aki egészségesen világra segítette. De ezekben az időkben csak a bábák segítették világra a babákat, nem volt fájdalomcsillapító, mégis a legtöbb baba egészségesen született.

Én 1957-ben és 1959-ben szültem, de orvos csak akkor jött, amikor össze kellett varrni a vágást. Akkor ez volt a természetes.

Akkor sem halt bele több nő a szülésbe, mint most és nem is volt divat, hogy az apuka vagy más is ott legyen a szülésnél.

Igen, gondolkodtam már ezen, ugyanis nekem mindkét császárom sürgősségi volt. Az elsőnél (a kisfiamnál) semennyit nem tágultam a 7 órás vajúdás alatt, a fiam még csak be sem illeszkedett, kifejezetten fent volt magason. Lövésem sincs, mi lett volna velünk, ha nincs egy olyan dokim, aki tudta, mi a dolga. Ráadásul belekakilt a fiam a magzatvízbe, durva fertőzést is kaphatott volna, ha nem cselekszenek gyorsan.

A kislányom pedig egész egyszerűen nem akart kijönni. Nyilván valamikor megindult volna kifelé, de lehet, hogy ott maradtunk volna, ugyanis szétnyílt a császáros sebem. Szval én/mi nagy eséllyel sérültünk volna a komplikációk miatt.

Így viszont van két makkegészséges gyermekem, én is makkegészséges vagyok (gyorsan le is kopogom), szval örök hála a dokimnak és az orvostudománynak.

Kedves 3-as a gátmetszésnek a célja nem a siettetés.

Egyetértek veled kérdező, mondom úgy, hogy az én babámnál a szüléskor az utolsó félórában lett orvos a közelünkbe. (Végig egyedül vajúdtam, nem saját döntés)

Teljesen igazad van. A probléma csak az, hogy ez az élet minden területére igaz. Általános az örök elégedetlenség, senkinek semmi sem jó. Pedig még ma is vannak tragikus dolgok a világon, nem csak a múltban voltak.

Én gyorsan és könnyen szültem, az egyedüli belepiszkálás a vágás volt, de a gyerekem így is kikapart magának egy darabot belőlem(körmök). Ha azt a sebet nem varrják össze, én sem hiszem, hogy magától begyógyult volna problèmamentesen, pedig könnyen szültem. A baba makk egészséges, de én szerintem elvéreztem volna, vagy bekapok valami fertőzést, de az fix, hogy a szexuális életemnek annyi lett volna.

Az orvosoknak nem vagyok hálás, ahogy a szakácsoknak sem az ételért, inkább a újítóknak,felfedezőknek,feltalálóknak, akik rájöttek az ilyesmire.

Talán csak annyi hála van bennem, hogy elvégzik a munkát jópénzért, amit én nem végeznék el(nem bírom a vért és a tűt).

Ha én nem is halok bele, a lányom igen.

Normál első szülésnek indult, 8perces fájásokkal értem be a kórházba.

Három órával később elkezdett leválni a méhlepény, és a lányomnak percei voltak hátra.

Szeptemberben kezdi a sulit.