Van itt olyan aki nagyon csalódott volt, mikor kiderült, hogy nem olyan nemű gyereke lett, amilyet szeretett volna és a gyerek születése után se tudott beletörődni és boldog lenni?

Most tudtam meg hogy terhes vagyok, jövő héten megyek dokihoz. Mindig is fiús anyának képzeltem magam, most se tudnék kislányt elképzelni, ezért biztos csalódott lennék egy picit ha kiderülne hogy kislány. De max 5-10 percig. Aztán már azon gondolkoznék hogy rózsaszín mellé vegyek-e néhány lila cuccot is, vagy inkább sárgát.

Aki ezen nem tudja túltenni magát az tényleg nem teljesen normális.

A férjem mindig hangoztatta, hogy ő csak fiút tud "csinálni". Én magam is fiús anyukának gondoltam magam. Aztán az UH-n jött a fekete leves: kislány. Nagyon csalódottak voltunk, a párom nem akarta elfogadni, hogy az orvos 100%-os biztonsággal mondta a baba nemét, én sírtam amiatt, hogy csalódást okoztam. A 9 hónap további részében én már beletörődtem, a párom ellenben nem: vagy tagadta az ismerősi kör előtt, hogy már tudjuk mi lesz, vagy abban reménykedett, hogy tévedett az orvos.

Ma pedig? El se tudjuk képzelni a lányunk születése óta, hogy ne őt tartsuk a kezünkben, az apja a születést követően teljesen szerelmes lett a lányába :)

Ismerem az érzést, fel a fejjel, aki szintén csalódott, de hátha a természet és az ösztön felülírja majd.