Gyereket egyedül nevelő anyukák, hogyan bírjátok? Főleg lelkileg?

A valaszom egy szoval : sz@rul !

6 honapos koratol nevelem egyedul, masfel eve. Nekem sajnos semmi csaladi segitseg nincs.

Viszont sok baratot talaltam a kulonbozo gyerekfoglalkozasokon, ok rengeteget segitenek, ez lelkileg is jo.

De az estek es a hetvegek nagyon maganyosak. :(

Én nem szülőként vagyok érintett, hanem félig-meddig a másik oldalról. Anyu 1-9 éves korom között egyedül nevelt. Utána úgy alakult, hogy újra egymásra találtak a szüleim (azóta is együtt vannak - most 34 vagyok), de tulajdonképpen utána is anyu nevelt.

Arra emlékszem, hogy mindig tartalmasan töltöttük az időt, esténként szuper volt a meséit hallgatni, nekem csak jó emlékeim vannak arról az időről, amikor ketten éltünk. Apuval természetesen találkoztam, azt is szerettem (csak a barátnőjét nem - pedig nem miatta mentek szét anyuval). Ami más volt mint utána hugomnál az talan az, hogy nekem sokkal hamarabb kellett önállósodnom...értem ezalatt az apróbb besegítéseket a lakásban...pl. elsős koromban a szobám teljes takarítása az én feladatom volt (kivéve ablakpucolás), az életünk elég szervezett volt, hogy minden beleférjen. Ennek viszont most az előnyét látom: nem gond, hogy rendet tartsak magunk körül és a családom életét is próbálom rendesen szervezni.

Szóval én teljesen kiegyensúlyozott maradtam, bár az tény, hogy madarat lehetett volna velem fogatni, amikor a szüleim újra összejöttek, ráadásul tesóm is született. :-)

Ez kedves tortenet elozo :)

Remelem az en gyerekem is igy velekedik majd 20-30 ev mulva :)