Miért nem akarok gyereket?

Ezt engedd el. Ennyi.

Ha akarni fogod, akkor az érzés jönni fog.

Ha nem, akkor nem.

Nem, nem leszel ettől feltétlen boldogtalan, sem a gyerektől automatikusan boldog. Boldog önmagadtól leszel, nem attól, ha beállsz a sorba, nem attól, ha pasid lesz, stb.

Fiatal vagy. Engedd el. Kialakul.

Szerintem ne aggódj miatta. Lehetsz gyerek nélkül is boldog!

Még bőven változhat is a véleményed még fiatal vagy nagyon.

Én nem akartam gyereket egyáltalán aztán most épp próbálkozni kezdtünk a párommal.

De ha nem változik a véleményed azzal sincs semmi gond.

26 L

Ugyanezt érzem, szintén 24 vagyok.

Egyetértek az első válaszolóval abban, hogy még 35 éves korodig bőven ráérsz, de manapság utána is szoktak szülni (szóval a lehetőség elvileg megvan).

Ha nincs semmi sürgető körülmény akkor egyszerűen csak várj vele. Ha pedig betöltöd a 35-öt és nincs gyereked, újra vedd elő a kérdést.

Nálunk azért okoz ez frusztrációt, mert a párom 30 éves és mindketten fiatalon szerettünk volna szülők lenni (értsd:25-30), raadásul én még nem érzem a késztetést, neki pedig ez minden vágya.

Nyilván anyagi helyzet, lakhatás, egészségügyi állapot is befolyásolja a családtervezést. Szóval nálam ketyeg az óra, de egyelőre nagyon nem vágyom az anyaságra. Mi még lakásvásárlás és esküvő előtt állunk, úgyhogy a baba még minimum 3 év múlva jöhetne.

Remélem addig alakul a véleményem. Ha nem akkor majd eldöntöm hogy bevállalom a párom kedvéért vagy tolom még. De akkor biztosan nagy veszekedések várhatók.

Ezt neked kell érezni, hogy miért nem akarsz. Amúgy nincs ezzel semmi baj. Majd szül helyetted más. Egyébként 24 vagy, ez még változhat idővel, van még 10-15 éved, hogy meggondold magad. Utána már elég kockázatos szülni. Plusz fel is kell nevelni a gyereket, nem csak megcsinálni.

Én például, és a férjem is már tinikorunk óta tudjuk mindketten, hogy nem akarunk gyereket soha. Én 31 vagyok, a férjem 32 éves. Emiatt aztán nagyon óvatosak vagyunk, a férjem gumit használ, én 2 módszerrel is védekezem egyidőben. Az egyik hormonális: fog.gátló tabletta, a másik lokális hormonmentes gyógyszer. Nem sajnáljuk erre a pénzt, mert bár egyáltalán nem vagyunk abortuszellenesek, igyekszünk azt elkerülni amennyire lehet.

Amióta az eszemet tudtam, a szüleink mindig miattunk veszekedtek. Illetve a két idősebb testvérem miatt. El is váltak egyébként. Négyen voltunk testvérek. Ugyanolyan nevelést kaptunk, voltak szabályok, de szeretetben neveltek minket a szüleink, mindig igazságosak voltak, büntettek ha szükséges volt, de soha nem bántottak. Ennek ellenére a két idősebb testvéremnek merőben más, és rövid élete volt, mint nekünk a fiatalabb bátyámmal.

-A nővérem 15 évesen felcsináltatta magát a 17 éves barátjával, aki persze lelépett miután kiderült a terhesség. Szerelmi bánata volt, és 8 hetesen elvetélt, depressziós lett, többször próbált öngyilkos lenni. 3. alkalommal sikerült neki 18 évesen.

-A bátyám rossz társaságba keveredett, elkezdett drogozni 16 évesen, kimaradozott, sokszor tiszteletlenül beszélt anyuékkal, lopott is tőlük, mikor kiderült, a szüleim elvonóra akarták küldeni, ezért megszökött. 3 hónappal később halt meg túladagolásban.

-A másik bátyám leérettségizett, egyetemre ment, dolgozik, 4 éve nősült meg. Boldogok együtt, egy kedves, aranyos lányt vett el. Ők sem akarnak gyereket.

-Én érettségiztem, szakmát tanultam, közben megismertem a páromat, elkezdtem dolgozni és 8 éve férjhez mentem. Boldog, nyugodt életünk van, dolgozunk, nem vagyunk gazdagok, de nem is hónapról hónapra élünk. Jut időnk egymásra, a munkánkra, a barátainkra, szórakozásra, hobbikra, és ebbe nem fér bele a gyerek. Csak nyűgnek tartjuk és felesleges stresszforrásnak.

Lehet, hogy te is így érzed, de mint írtam, ez nálad változhat. Csak akkor menj majd bele, ha biztosan akarsz vállalni.

Én mindig is csak a problémát láttam a gyerekvállalásban. Ez az érzés határozottan él bennem nagyon régóta.

-anyagi terhet,

-a folyamatos aggódást, idegeskedést,

-azt az érzést, hogy vajon ki-mi lesz belőle?

-jól csinálom? rosszul csinálom? (nevelés) ezekre nincs bevált recept

-szaros pelenkákat, üvöltést

-kialvatlanságot (első évek)

-a párkapcsolat háttérbe szorulását/elhidegülést/válást/szakítást

-a karrier háttérbe szorulását (mindkettőnknek fontos a munkája, teljesen kizárt, hogy akár fél évre kiessek belőle mint szülési szabadság, a többiről nem is beszélve amikor évekig otthon ül valaki a gyerekkel. Ki van csukva.

-korlátozottságot (ha el szeretnénk menni valahová, kettesben lennénk, de nincs aki vigyázzon a gyerekre). Ha pedig sokszor lepasszolja valaki, akkor minek vállalja egyáltalán?

Én is és a férjem is ezeket látjuk a gyerekvállalásban, és a környezetünkben is, a gyereket vállaló pároknál.

Rengeteg ismerősünknek és pár barátunknak van már gyereke (30-as korosztály), de a legtöbben már nincsenek együtt a házastársukkal, párjukkal, alig egy vagy két évvel gyerekvállalás után szétmentek, pedig előtte sok évig együtt voltak nagyobb gond nélkül. Nem egy barátnőmet terhesen (az első trimeszter után) hagyta ott a párja, mert beijedtek, élni akartak még, pedig az "apukák" is akarták a gyereket, elvileg. Túl fiatalok sem voltak már 30 felett, hogy ez legyen a kifogás.

Aki akar vállaljon, aki nem az ne. De a boldogsághoz nem kell gyerek. Vagy úgy alakítod az életed, hogy boldog vagy, vagy nem vagy az, de ez rajtad múlik, nem egy másik emberen. Egy gyerek vállalása nem fog ezen változtatni.

Nettó hülyeség azért gyereket vállalni, hogy attól majd boldog lesz az ember, és piszok önző dolog is. Ilyen felelősséget nem háríthatsz egy gyerekre, hogy majd neki kell boldoggá tennie. (Ezt nyilván azokra értem akik céltalannak, üresnek, feleslegesnek, boldogtalannak érzik az életüket, és a gyerektől várják, hogy ez majd megváltozik. Vagy olyanok akik azért vállalnak gyereket, hogy megmentsék a házasságukat, vagy megtartsák az aktuális pasit? Vagy mert kell a CSOK, egyéb támogatás, alamizsna, és a kedvencem : hogy legyen aki öreg korodban rád nyitja az ajtót, ápol. Ha ezek nem kur.vára önző indokok a gyerekvállalásra akkor mi az?

Lehet, hogy még változik a véleményed, de lehet, hogy nem. Időd van még rá.

Én 24 éves koromig egyáltalán nem akartam gyereket, aztán megismertem a férjem és ahogy terveztük a közös jövőnket, elkezdtem vágyni egy gyerekre. Végül mégsem vállalunk. Egyrészt a természet rendezte így, másrészt a saját döntésünk, hogy nem kezdünk bele gyógyszeres kezelésekbe, lombikba meg ilyenekbe, és örökbe sem fogadunk. Ha nem jön magától, akkor nem jön, nem erőltetjük. Így kettesben is boldogok vagyunk.

Az életedet te alakítod. Ha képtelen vagy önállóan boldog lenni, akkor sem leszel az, ha szülsz egy vagy több gyereket.

5-os valaszolo! Elég kemeny indokokat irtal le, hogy miert nem akarsz gyereket, nemelyik kicsit megmosolyogtato is volt (kakas pelenka, uvoltes stb.) tenyleg nem kotekedeskepp irom, de miert vagy abban ennyire biztos, hogy ti soha nem fogtok szetmenni a paroddal? Gyerek nelkul is ugyanannyi esely van ra, mint gyerekkel. Egy kapcsolat elfaradhat igyis-ugyis. Téves, nem ezen all vagy a bukik a jó hazassad.

Ha pedig valaki terhesen, kisgyerekkel otthagyja a parjat, legyen az vagy a no vagy a ferfi, akkor valoszinuleg ott olyan problema allhatott fenn, ami mar a gyerek elott is megvolt.

5. vagyok

Tudod, létezik olyan, hogy bizalom. Mégis milyen kapcsolat az, ahol úgy állnak hozzá a dologhoz, hogy lehet nem maradnak együtt, lehet hogy szakítanak. Akkor belemenni sincs semmi értelme. Mi hiszünk abban, hogy jól választottunk társat, az érzelmeinken felül is. Egyikünk sem vak vagy hülye. Ha nem illenénk egymáshoz maximálisan, amennyire csak 2 ember passzolhat, akkor nem házasodtunk volna össze 8 éve, és nem lennénk együtt 10 éve. Nem tűnik soknak a 40-50 éves házasságokhoz képest, de manapság sokan ennek a felét sem bírják egymás mellett, mert jóval előbb megromlik a dolog. Hogy mi a valódi oka, azt csak ők tudják.

Egy gyerek vállalásával ő kerül előtérbe, a kapcsolat háttérbe szorul. Ez tény, ebbe nem lehet belekötni. Sok ismerősöm panaszkodott is miatta, nem csak úgy kitaláltam. Mikor rákérdeztem, hogy mégis mire számítottak, akkor gyakorlatilag kivétel nélkül azt válaszolták, hogy azt hitték könnyebb lesz, többet fog segíteni a család, és hogy nem hitték, hogy ennyi macerával jár egy gyerek, de persze szeretik meg minden.

Egy szóval nem írtam, hogy akik azt választják, hogy gyerek nélkül, csak kettesben élik le az életüket, nem mehetnek szét, de én nem vagyok képes így hozzáállni. Mi bízunk abban, hogy együtt maradunk, mert szeretjük egymást, törődünk egymással és a kapcsolatunkkal, időnk is van rá, mert nem szorul háttérbe semmi miatt. És egymást választottuk egy életre. Soha nem játszottuk meg magunkat, a férjem nem hazudta hogy akar gyereket, csak hogy megszerezzen, én sem hazudtam neki erről. Mindkettőnknél kamaszkorra vezethető vissza annak az első gondolata, hogy nem akarunk gyereket. Az egész gyerek dolog taszít mindkettőnket, csak nyűgnek tartjuk. Ennyi.

A barátaink közt is vannak gyerekesek. Elég gyakran ránk akarja az egyikük tukmálni, hogy fogjuk meg, nézzük meg milyen cuki, vigyázzunk már rá, hogy ők pár napig kettesben lehessenek és minden alkalommal nemet kell mondanunk rá. A hölgy gyereke egyébként kemény kettő hónapos, de már napokra le akarnak lépni mellőle. Nem fogok senki gyerekére vigyázni, hogy ha esetleg valami baja lesz, majd engem, minket vonjanak felelősségre. Vigyázzanak rá a szülők, család, vagy bébiszitter akinek fizetnek érte. Se képzettségem, se energiám, se kedvem, se türelmem a gyerekekhez. Ezért is nem akarok soha.

Akik gyerek után közvetlenül szakítanak, itt főleg az első 2, 3 évre gondolok, a gyerek generálta új problémákat, konfliktusokat, helyzeteket nem tudják kezelni. Tehát ha tetszik, ha nem, ha a gyerek nem lenne, azok a gondok fel sem merültek volna. Terhesség alatti elhagyás esetében is simán megállja a helyét ez a dolog. Olyankor már ott a felelősségtudat az emberben, ha vége az első trimeszternek, nem vetélt el a kismama, már kisebb a kockázat, elvetetni sem lehet, nagy valószínűséggel meg fog születni. Tehát itt már jobban el lehet kezdeni parázni az egésztől. És sok pasi bizony el is kezd, olyannyira, hogy lelép.

Ha nem azt látnánk a környezetünkben, hogy ismerősök, barátok sorban egymás után szakítanak, válnak el TÖBB év kettesben együttlét, illetve egy két évvel a gyerek születése után, akkor sem akarnánk gyereket.

Természetesen vannak olyan ismerőseink is, akiknek több gyerekük van, a legkisebb sem 2 vagy 3 éves , és nagyon boldogok, nagyon aranyosak is, de nagyon kevesen vannak azokhoz képest, akik viszont szétmentek. Szerintem nem véletlen. De ahány ember, annyi gondolkodásmód.

És a végére. A férjemmel mindennél jobban szeretjük egymást, de ha pl 5 év múlva kitalálja, hogy ő mégis gyereket akar, és ebben teljesen biztos, akármennyire is szeretem, nem maradnék vele. Piszok nehéz lenne tőle elszakadni, de muszáj lenne. Mert ő nekem nem ezt ígérte anno, és én viszont nem akarok gyereket. Később sem, és ebben teljesen biztos vagyok. A legnagyobb felelőtlenségek egyike pedig az lenne, ha csak úgy bevállalnám az ő kedvéért, mert ő mégis gyereket akar, miközben én nem.

Csak azért, hogy megtartsam, és ne hagyjon el. Erre nem lennék képes.

7-es vagyok.

persze, vannak ilyen tipusu emberek, akik nem ereznek űrt az eletukben, csak mert nincs gyerekuk. Nekem 2 gyermekem van, sok aldozattal, torodessel, lemondassal, faradozassal jar, de megéri, van, amikor sírni tudnek, ha ragondolok, hogy mennyire szeretem oket.

Vannak, akiknek valoban nyűg a gyerek, unokatestveremek 10 evig voltak hazasok mielott jott a baba, 35-on tul vallalt gyereket, csak hogy ne legyen az, hogy neki nincs gyereke, de annyira hozzaszoktak ahhoz, hogy ok csak ketten vannak, hogy furcsa nekik sokszor, hogy van gyerekuk es nem tehetnek meg ezt-azt, amit eddig. Alig varja, hogy ovodaba adja es azt csinalhasson egyedul, amit akar. Na, az ilyennek tenyleg nem valo gyerek.

Aki nem erzi magaban az "anyasagot", az valoban inkabb ne vallaljon gyereket, mert utana csak nyűg lesz neki, hiaba a sajat gyereke.