Ti mit kezdetek az olyan anyukákkal, akik állandóan hasonlítgatják máshoz a gyerekeiket?
6 éve van egy barátnőm, és 2 hónap különbséggel szültük meg az első gyerekeinket. 15 és 13 hónapja. Mindketten lányok.
Mindketten normál tempóban fejlődnek, van, amiben kicsit gyorsabban, mint az átlag, van, amit teljesen normál időben kezdenek el, és van, amit esetleg kicsit később. Mint a legtöbb gyerek.
De ez az anyuka annyira elfogult a lányával kapcsolatban... amivel semmi baj lenne, ha az én lányomat nem szólná le úgymond. Tegnap mondta, hogy az ő lánya sokkal fejlettebb, mint az átlag ennyi idősek. Mivel ez már nem az első ilyen kijelentése volt, ezért mondtam, hogy azért átlagosan már tudnak ennyit csinálni a babák, mint amennyit a miénk csinálnak. Erre azt mondta, hogy "az én lányom alapból két hónappal fiatalabb, mint a tiéd, és legalább annyit tud".
Persze megvédtem a lányom, hisz kb mindent ugyanakkor kezdenek, de volt, amit az én lányom két hónappal előbb. Erre persze nem reagált, csak elköszönt.
Titeket nem idegesítenek az ilyenek? Ha egyszer-kétszer mond ilyet az ember, az oké, de hogy állandóan... főleg egy barátnő, ez azért elég idegesítő.
Köszönöm szépen a további válaszokat.
Megpróbálok kevesebbet beszélni vele a babák fejlődéséről, és az összehasonlítgatásokra inkább nem reagálok. Hiszen igazatok lehet, biztos így próbálja meg kompenzálni azt, hogy ő a magánéletében és a munkájában kevésbé sikeresebb. Pedig komolyan mondom, hogy én soha nem szóltam le semmiért, és nem is dicsekedtem a diplomámmal, hiszen jól tudom, hogy önhibáján kívül kellett otthagynia az egyetemet, különben képes lett volna rá kétség kívül.
Megpróbálom kerülni ezeket a témákat, aztán vagy abbamarad, vagy nem... talán ha rendbejön egy picit a magánélete, akkor változni fog a helyzet.
Köszönöm, hogy leírtátok a ti tapasztalataitokat és véleményeiteket! Millió puszi nektek!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!