Ti mit kezdetek az olyan anyukákkal, akik állandóan hasonlítgatják máshoz a gyerekeiket?
6 éve van egy barátnőm, és 2 hónap különbséggel szültük meg az első gyerekeinket. 15 és 13 hónapja. Mindketten lányok.
Mindketten normál tempóban fejlődnek, van, amiben kicsit gyorsabban, mint az átlag, van, amit teljesen normál időben kezdenek el, és van, amit esetleg kicsit később. Mint a legtöbb gyerek.
De ez az anyuka annyira elfogult a lányával kapcsolatban... amivel semmi baj lenne, ha az én lányomat nem szólná le úgymond. Tegnap mondta, hogy az ő lánya sokkal fejlettebb, mint az átlag ennyi idősek. Mivel ez már nem az első ilyen kijelentése volt, ezért mondtam, hogy azért átlagosan már tudnak ennyit csinálni a babák, mint amennyit a miénk csinálnak. Erre azt mondta, hogy "az én lányom alapból két hónappal fiatalabb, mint a tiéd, és legalább annyit tud".
Persze megvédtem a lányom, hisz kb mindent ugyanakkor kezdenek, de volt, amit az én lányom két hónappal előbb. Erre persze nem reagált, csak elköszönt.
Titeket nem idegesítenek az ilyenek? Ha egyszer-kétszer mond ilyet az ember, az oké, de hogy állandóan... főleg egy barátnő, ez azért elég idegesítő.
En pont, hogy nem versengek, de o mar a gyereke 3 honapos kora ota szologat be ilyen aprosagokat, mert akkor fordult at eloszor hatrol hasra. Mar azert 10 honap utan megunja az ember.
Nekem eszembe sincs ilyen gyerekesnek meg elfogultnak lenni.
Az oke, hogy kiirtam ide, de pont azert, mert nem akarom ot kibeszelni az ismeroseinknek, mert nem akarom lejaratni ot meg semmi. Itt nem tudjatok, hogy kirol van szo, csak ket ismeretlen szemely vagyunk szamotokra. Mindenfele nev nelkul kerdezem ezt, nem szeretnem bemocskolni, csak szeretnem tudni, hogy mit lehet kezdeni az ilyen emberekkel, mert elegge idegesit.
Ha igazán jó barátnöm, akkor megondanám neki, hogy idegesít amit csinálsz...
Ha nem igazán jó barátnöm akkor hanyagolnám a kapcsolatot...
Jaj, hagyjuk már! Miért ne kérdezhetne itt valamit? Te azért jársz ide fel, hogy ezt közöld minden kérdezővel, aki az emberi kapcsolataira hivatkozik a kérdés alatt? Ha nehezedre esik vagy magadra ismertél, akkor ne válaszolj! Ennyi! És kibeszélni nem lehet valakit, ha a másik fél/felek nem ismerik az illetőt.
Kérdező! Ne foglalkozz az ilyenekkel, mint az első! Rosszindulatú, de borzalmasan. Lehet, hogy már nem vagytok olyan igazi barátnők. Lehet, hogy azok voltatok, de kibírnia azt egy barátságnak, hogy anyává váltatok és ezzel testileg, lelkileg, érzelmileg megváltoztatok, nem egyszerű. Szóval a barátnő megfogalmazás lehet, hogy (már?) nem találó, de az is lehet, hogy csak egy hullámvölgyben vagytok. Az biztos hogy nagyon nehéz lehet neked. Talán neki is, mivel valamit biztosan kompenzálni akar ezzel. Szomorú, hogy ilyen az élete, hogy ebben éli ki, hogy a gyerekével "menőzik". Ettől függetlenül nem vagy köteles eltűrni és hallgatni. Vagy nem találkoztok olyan gyakran, és azt a pár alkalmat megpróbálod elviselni. Vagy megmondod neki, hogy ez már sok, más gyereke is megcsinálja, értse meg, hogy nem egy csodagyerek anyja. Sajnos ez a kettő opció van.
Utolso, edesanyad a rosszindulatu!
De a kerdezo attol meg nem ertem miert nem az illetekessel beszeli meg, mint a felnottek ertelmesebbje altalaban. Eszembe nem jutna egy "baratnomet" idegeneknek szidni hogy milyen elegem van belole....hanem elmondanam NEKI higy mi a bajom es hogy kedvelem ot ezert szeretnem ha megoldanank. Ennyi.
Ja es volt mar ilyen az eletemben, elmondtam az illetonek hogy zavar ez meg az, kerlek oldjuk meg es meg is sikerult beszelnunk. Ezerszer ertelmesebb dolog volt, mintha kiirtam volna ide es paran vigasztalgattak volna meg azt tanacsoltak volna, hogy hanyagoljam ot. De a kommunikacio ilyenkor keveseknek jut eszebe mert egyszerubb internetes kozossegnek kitalalni a baratsagunk ele gordult akadalyrol.
Ez nem rosszundulat. Ez jozaneszu tanacs.
Biztos, hogy kisebbsegi komplexusa van, mivel neki sajnos ott kellett hagynia anno az egyetemet, es elmenni dolgozni 20 evesen. En egyetemre jartam tovabbra is, persze arra is tett megjegyzeseket, mivel o vendeglatos volt, es azota is az.
Neki sajnos a kapcsolatabol is hamar valas lett, fel evvel a baba szuletese utan. Mondta is, hogy emiatt irigyel engem, hogy en meg egyutt vagyok a ferjemmel es szeretjuk egymast.
Ezt mind megertem, mivel nehezen boldogul egyedulallo anyakent, foleg, hogy vissza kellett mennie dolgozni, es a babaja bolcsis lett. De azert ez mar nagyon nem kedves (hogy szepen fogalmazzak). En soha nem tettem megjegyzest semmire, alapbol nem vagyok rosszindulatu, o meg facebookon is mindig megoszt olyan idezetes kepeket, ahol arrol van szo, hogy "flegma, nagypofaju vagyok" stb stb, es rohogos fejekkel osztja meg.
Ja, es persze nem csak velem ilyen, hanem mindenkivel. O neki ilyen a termeszete.
De ezen kivul egyebkent semmi baj nincs vele, segitokesz es mindig ad valami aprosagot a kislanyomnak (nem csak vesz, hanem pl sut), ugyhogy sajnalnam megszakitani vele a kapcsolatot. Nem lekezelo egyebkent a lanyommal. Mindig szepsegemnek hivja, meg dicseri egyebkent, ugyhogy mas problema tenyleg nincs vele, "csak" ez.
De komolyan mondom meg ez sem zavarna, ha nem lenne rendszeres. Az se erdekel, hogy azt hiszi, hogy az o gyereke csodabogar (mindenki ezt gondolka a sajatjarol), csak azert ezek a beszolasok elegge rosszul esnek. Es mikor ezt szova tettem tegnap, akkor nem reagalt, csak elkoszont..
Nagyon szepen koszonom az eddigi valaszokat, es szepen kerlek ne veszekedjetek egymassal ezen!
Tenyleg azert irtam ki, mert nem szeretnek veszekedest kettonk kozt, de idegenek kozt sem szeretnek veszekedest generalni.
Ha az a velemenyed rolam, hogy gyerekes vagyok, amiert kiirtam ezt, es idegeneknek szidom, akkor oke, koszonom a velemenyed, most mar nyugodtan tovabballhatsz.
Szerintem egyaltalan nem beszeltem a baratnomrol lekezelo stilusban, egyaltalan nem szidtam! Azert, mert esetleg ezt a negativ elmenyt leirtam az en szemszogembol, az nem jelenti azt, hogy szidom. Egy negativ jelzovel sem illettem, es nem kertelek, hogy szidjatok. Egyszeruen leirtam, hogy mi tortenik jelenleg (10 honapja), es szeretnek tapasztalatokat/tanacsokat varni. Senkitol nem varom, hogy horjda el minden idiotanak a baratnomet, mert en sem tartom annak! Megerto vagyok vele, de a tegnapi kijelentese mar vegkepp rosszul esett, de nem szeretnek veszekedni, hiszen nem az en stilusom. Szeretnem felnottek modjara megoldani a dolgot, de oszinten megmondom, hogy nem tudom hogyan. Mivel kisebbsegi komplexusa van mar evek ota, es emiatt masokat szid. Emiatt sem haragszom ra, mert nyilvan nem jokedvebol szolja le azokat, akikre feltekeny, de a gyerekeket osszehasonlitani szerintem mar kicsit sok. Ezert szeretnek valami megoldast talalni, hatha nektek volt hasonlo beallitottsagu emberrel tapasztalatotok.
Ha emiatt komolyan szanalmasnak tartotok, akkor megkerlek titeket, hogy ne irjatok, hisz nem azt kertem, hogy engem elemezgessetek, egyaltalan nem ez volt a kerdes. Van sok mas kerdes, amire biztos tudtok hasznos valaszokat adni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!