Szerintetek az jó nevelési módszer, ha mindent megengedünk a gyerekünknek?

Nem.Az életben sem kapunk meg mindent amit szeretnénk.

Ha már gyerekként ezt valaki megtanulja,késöbb felnöttként is könyebb lesz neki.

A gyereknek szüksége van korlátokra, keretekre. Én mindig arra törekedtem, hogy ezek értelmes, racionálisan vállalható normák legyenek. Ha valamit tiltottam, vagy megköveteltem, azt meg is tudtam indokolni, nem csak azért vártam el dolgokat, mert nekem éppen úgy volt kényelmes. A gyerekem így apránként megtanulta figyelembe venni mások érdekeit, szükségleteit, miközben megtanult kiállni a sajátjáért is: mert ha meg tudott győzni valamiről, akkor én igenis felülbíráltam az eredeti elképzelésemet, törekedtem a konszenzusos megoldásra. Egyelőre úgy tűnik, sikerült egy saját érdekeit érvényesíteni tudó, de másokra is tekintettel lévő emberpalántát nevelnem. Remélem, ez így is marad!

És amit többen írtak: a gyereknek igenis szüksége van a frusztrációra is, arra, hogy átélje, hogy nem kaphat meg mindent, vagy legalábbis nem rögtön, amit szeretne; hogy nem feltétlenül úgy alakulnak a dolgok, ahogy ő elképzelte. Meg kell tanulnia kezelni az ebből fakadó frusztrációt, késleltetni a vágyai kielégülését, időnként pedig lemondani vágyott dolgokról, mert az élet ILYEN és ha gyerekkorban nem sajátítja el a megküzdést, akkor később lesz ebből gondja.

Amerikában volt egy eset, amikor egy végletesen elkényeztetett fiatalember, aki gyerekként azt szokta meg, hogy mindent megkap, amit csak akar, nem tudott mit kezdeni azzal, hogy a neki tetsző lányokat nem kaphatta meg, úgyhogy frusztrációjában gyilkolni kezdte ezeket a lányokat.

A mindent megengedés az nem nevelési módszer, hanem beleszarás a dolgokba.

Egyébként én sem szeretek folyamatosan csak tiltani, úgy vagyok vele, hogy azt tiltom csak meg, amit feltétlenül szükséges, és azt engedem meg, ami nem okoz kárt se a gyereknek, se nekünk, se a körülöttünk lévőknek, vagy bárkinek. Nem várom el, hogy nemesi családok gyerekeire hajazva viselkedjenek a gyerekeim, nem kell hátra tett kézzel ülniük, nem várom el, hogy mindig csendben legyenek, vagy hogy ne nyúljanak a mi dolgaink nagy részéhez. De nem engedem, hogy olyan helyen rohangáljanak, ami rájuk nézve veszélyes, nem engedem, hogy késő este/korán reggel randalírozzanak, kiabáljanak, mert ezzel a szomszédokat zavarják, nem engedem, hogy szemeteljenek, vagy a boltban rámoljanak, vagy étteremben az asztalok között futkározzanak, mert másoknak ez zavaró. Viszont ha szimplán jókedvűek, nevetnek, játszanak, azért nem szólok rájuk, akkor sem, ha valakinek ez nem tetszik.