Egy alacsony szellemi képességű család egyetlen kiemelkedő tagja milyen képességű gyerekre számíthat? Érdemes így a gyerekvállalás?
Üdvözlet!
Első generációs értelmiségi vagyok és ahogy a kérdésben is utaltam rá -szerénytelenül- én mondhatom magamat az egyetlen jobb szellemi képességekkel megáldott embernek a családomban, úgy, hogy az egész pereputty mérföldekkel le van maradva mögöttem.
Az az igazság, hogy annak már a gondolatától is kiráz a hideg, hogy majd később egy művelt és tősgyökeres értelmiségi családból származó nőnek, akitől csak jót és jobbat kaphat a gyerek tulajdonságok szempontjából, hála az én lappangó génjeimnek, olyan gyereket sikerül összehozni, aki hasonlít valamely rokonomra és buta, tompa, esetleg idegbeteg vagy őrült lesz (van minden).
Nyilván van erre esély, nem is kevés...
Már- már az is megkérdőjeleződött bennem, hogy érdemes lenne-e családot alapítani egyáltalán, nem magam miatt, hanem a nő miatt, aki találhatna nálam sokkal jobb társat is ilyen szempontból. Én a párom életét nem szeretném ezzel megkeseríteni, mert utólag kimondva- kimondatlan biztosan bánná, hogy buta a gyereke és elkanászosodik a családfája. Inkább elhagyom, minthogy tönkretegyem az életét.
Valami könyvet tudnátok mondani ezzel kapcsolatban esetleg?
Nyilván nem egzakt válaszokat várok, csak szeretnék hallani véleményeket erről.
Biztosan nem én vagyok az egyetlen, aki hasonló cipőben jár.
Attól, hogy a gyereketek iqja lehet, hogy csak átlagos lesz, még lehet csodálatos és sikeres szakács, asztalos, vagy művész.
Az, hogy milyen ember válik belőle, nagyrészt tőletek függ, a hozott anyag csak kismértékben számít.
Ha szorgalmassá nevelitek, kiegyensúlyozott és szeretetteljes környezetben nő fel, boldog emberré válik és még a társadalom hasznára is lesz.
Egyébként a kérdés alapján én sem feltételezném, hogy értelmiségi vagy, de ezt inkább a korod számlájára írom, biztosan fiatal vagy még és nem sok gyereket esetleg családot láttál eddig.
Köszi a választ!
Nem vagyok túl idős, és még ahhoz képest is kevés az élettapasztalatom sajnos.
Én átlagos képességűnek tartom magam, és a családomat átlag alattinak és hozzájuk képest tartom magam kiemelkedőnek, ami nem egy nagy kunszt.
Meglátjuk mi lesz, mindenesetre szerintem ez egy érdekes dilemma. Főleg, ha hozzávesszük, hogy a nőket ez is befolyásolhatja a párválasztásnál.
Az elsőgenerációs értelmiségi alatt csak azt értem, hogy elsőként fejezem be az egyetemet nemsokára.
Semmit sem jelent, hogy a szüleid milyen végzettségűek, képességűek és a te gyerekeid milyenek lesznek.
Az én szüleim szakmunkást végeztek, anyukám varrónő, apukám géplakatos végzettséget szerzett. A bátyám és én is szakmunkást végeztünk. Egyedül én mentem tovább, leérettségiztem, szereztem még egy OKJ-s szakmát, majd fősulit végeztem. Egyedül én a családból. A szüleimnek ez nem adatott meg, sőt anyukám még szakmát sem választhatott, ő fodrász szeretett volna lenni, de a szülei nem engedték.
A páromat sem iskolai végzettség alapján választottam. Konkrétan 8 általánosa van, ahogy anyósomnak is. Elkezdte a szakmát, de sokat lógott, így elsőben meghúzták, pótvizsgára nem ment el, anyós pedig választás elé állította, hogy dolgozik, vagy tanul. Munkát választotta. 20 éve dolgozik 1 munkahelyen, szorgalmas, megbízható férj, társ, barát, apa.
2 gyerekünk van, a fiúnk 7 éves, elsős. Eddig osztályelső. Már októberben folyékonyan olvasott, betűket már rég ismeri, matekból is nagyon jó. Jó nyelvérzéke van, abszolút hallása van, focizni jár, tehetséges benne.
A lányunk még csak 7 hónapos, róla még nem tudok nyilatkozni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!