Anyaként milyen apro cseprő dolgoktol éreztek elégedettséget? Nevtan kérdez tőlem ilyet.

Tenyleg erdekes kerdes de eszembe is jutott kapasbol tobb valasz is. Kisebb es nagyobb dolgok is, nem is keves.

Pont ez a baj hogy te a 30 eves gyerekedet akarod mar eletre kesznek latni de nem tudod ertekelni a "most"-ot, hogy eppen most minen ugyes, mivel okoz neked oromet, stb.

Nem ismerem az elozo kerdeseidet de a szulok akkor ilyenek, ha mar pici kortol gyakorlatilag trenirozzak a gyereket hogy minel sikeresebb felnottt legyen, pl meg magyarul sem beszel de mar angolra jaratjak, haromfele sportra, mondvan valamelyikben csak lesz kiemelkedo eredmeny, stb. Szerint ha lenne babaknak valo menedzserkepzo, sok anyuka remegve allna sorba beiratni a gyereket :)

Írd le azokat, amiért meg szoktad dicsérni.

Mindenki hozott anyagból dolgozik és befolyásolják a lehetőségei, csak akkor lehetsz olykor elégedett, ha ezt elfogadod.

[link]

Egyetlen dolgot szeretnék elmesélni neked, hátha "átmegy"....

Én a saját szülői hátterem miatt eléggé megfelelési kényszeres voltam világéletemben. A szüleimnek soha, semmi nem volt elég jó, mindig többet vártak tőlem, mint amit éppen aktuálisan nyújtani tudtam, ettől komoly önértékelési zavaraim alakultak ki, felnőttként 3 évig jártam pszichoterápiára, hogy el tudjam fogadni magam. Hiába voltak jó képességeim (átlagon felüli IQ és tehetség számos területen), soha nem kaptam pozitív megerősítéseket, ezért nem voltam képes kibontakoztatni a képességeimet.

A lányomat tudatosan másképp próbáltam nevelni, mindig elismertem a próbálkozást is, nem csak az eredményt; dicsértem, motiváltam, igyekeztem nem támasztani felé túlzott elvárásokat.

Szépen cseperedett, iskolás lett, és folyamatosan azt vettem észre, hogy elégedetlen önmagával, a teljesítményével. Azt hajtogatta, hogy ő nem elég jó... és nem értettem, hogy miért, honnan jön ez, hiszen otthon mindig pozitív visszajelzéseket kap, megdicsérjük a négyesért is, nem csak én, hanem az apja és a nagyszülők is...

Aztán egyszer egy társaságban a lányom előtt panaszoltam, hogy nem értem, miért lett ilyen maximalista és elégedetlen önmagával, mire a lányom fennhangon közölte:

"Anya, hiszen te is az vagy magaddal!"

És akkor értettem meg, hogy a fejemen pöröghetek, követhetek mindenféle tudatos nevelési elveket... a gyerekem akkor is a mintát fogja követni, amit otthon, rajtam lát. Amilyen én vagyok, olyan lesz ő.

Szóval én azt tudom tanácsolni, hogy ha boldog, kiegyensúlyozott és elégedett gyermeket szeretnél nevelni, akkor legeslegelőször te magad legyél boldog, kiegyensúlyozott és elégedett.

Szerintem is szomorú, ha nem jut eszedbe ilyen. Igazából nekem is kellett fél perc, mire sikerült az elégedettségérzést gondolatokba és szavakba önteni, szerintem ez rendkívül általános érzés, ezért nehéz példákat kiemelni.

Voltam pszichológusnál egyszer, és azt kérdezte mik a kapaszkodóim. Hát a beszélgetés alatt nem esett le, hogy mire gondol, mert nem úgy élem meg az egészet, hogy valami rossz, amiben pozitív dolgokat kell keresgélni, hogy naponta fel tudjak kelni.

Szóval anyaként a nap nagy részében elégedett vagyok. Jó napjaim vannak, vidáman kelünk, ilyenkor elégedett vagyok, hogy fel tudtunk kelni jókedvűen. Utána csinálok reggelit, tele a hasunk, jó hogy a gyerek megeszi a főztöm, elégedett vagyok különösen ha sokat eszik. Jó érzés a telepocak. Jó, ha sikerül felöltöztetni, elégedett vagyok, ha többé kevésbé együttműködő, az meg kész csoda, ha nélkülem is megcsinál valamit. Elégedett vagyok, ha jó érzéssel indul a bölcsibe. Elégedett vagyok, ha eredményes napom volt kevés konfliktushelyzettel, vagy ha megdicsérnek. Ha a boldog gyerekért megyek, aki örül nekem, elégedett vagyok, hogy jó helyet választottam, úgy érzem jól teljesítek. Ha megeszi, amit főztem, ha fürdik, ha sokat nevet, ha sokat eszik, ha boldog, ha játszik, ha ügyes. Igazából tényleg mindig.

Persze van rossz napom, vagy a gyereknek, de olyankor arra gondolok, hogy úgyis elmúlik, ennyi belefér, ember vagyok, hasznos, ha különböző érzéseket és azok kezelését is látja. Egyébként klassz az életünk. Szeretek benne lenni, és szerintem ő is.

Ha gyermek nélküli elégedettség is kérdés, szeretek szőrteleníteni, a sima láb, a kiszedett szemöldök, a kifestett lábujjak, a csinos ruhák vásárlása, és viselése, a bókok és elismerő pillantások, a munkahelyi dicséretek mikor megoldok egy problémát, a mosoly, amit a szomszédnénitől kapok, egy egy akciós termék megvétele, különösen jól sikerült ételek, egy elkapott beszélgetés tudományos témáról, amit értek a buszon, meg ilyesmik mind elégedetté tesznek.

Boldognak ritkábban érzem magam, mint elégedettnek.

# 16: Van egy olyan fogalom a neveléselméletben, hogy "elég jó" anya. Szerintem ezt a gondolatot érdemes elsajátítanod, hogy nem kell tökéletesnek lenni (pláne mivel ez nem is lehetséges), hanem csak "elég jó"-nak.

Olvasd el ezt a cikket:

[link]

Most, hogy elolvastam az utolsó hozzászólásodat úgy érzem az alapokkal van gond nálad. Biztos van fontossági sorrended. Szerintem az a gondod, hogy nem te állsz az első helyen ebben a sorrendben, hanem a gyerek. Úgy lesz fontos önmagának, ha látja, hogy te is az vagy önmagadnak. Nem egy fejlesztő környezet kell neki, hanem egy mosolygó anyuka, aki a kevés gyerekkel tölthető idejében lenyom két puszit a tökmagnak, esetleg bevonja a dolgaiba. Nem csak a társaságodra van szüksége, hanem önálló játékidőre, hogy megtanulja szórakoztatni magát, hogy tudja kezelni a különféle érzelmeit, mint a csalódottság, harag, egyedüllét. Nem kell ezeket megszüntetni, azzal csak rosszat teszel. Hagyd, hogy megélje milyen várni az anyával töltött játékidőre, mert a várakozás kezelése pont olyan fontos, mint a játék. Nyugodtan éljen meg rossz érzéseket is, lássa, hogy te sem vagy szuperhős, így önmagával szemben sem fog teljesíthetetlen elvárásokat támasztani.

Az a gond, hogy azt hiszed azzal leszel jó szülő, hogyha a gyereked minden vágya teljesül(nem feltétlen anyagiakra gondolok, hanem játékidőre), pedig attól leszel jó anya, hogy megismeritek egymást a gyerekkel, és ott vagytok egymásnak a nehéz helyzetekben is.

Köszi az épitő vàlaszokat.

A trollkidast a negativ beszolasokra, minősitesre ertem csak mert igenybe mereszeltem venni a nevtan segitseget.akinek ettol vagyok lenezni valo sz*r anya az inkább minositi őt mint engem.

Es itt ugye a birkatorveny is ervenyesul, ha egy beszol, folytatja a tobbi.

Örulok hogy vannak akik el tudnak vonatkoztatni- Akkor végre kezdj el te is elvontkoztatni. Nem bántásból, de te is épp úgy ugyanabban a körben mozogz - analizálod magad, a viselkedésedet, megmagyarázod, hogy miért van ez így és más anyák hogy látnak téged illetve te hogy látsz más anyákat. Most vonatkoztass el ettől, kérlek, mert sok-sok válasszal ezelőtt a 14-es írt valamit, ami nem ebben a körben mozog, ráadásul a kérdésed szempontjából az egyetlen teljességgel releváns válasz. Mégis átugrottad! Ez is sokat elmond ám rólad. És tudod, amíg nem az igazán lényeges kérdésekkel foglalkozol addig nem hogy jó, de még átlagos anya se lehetsz. Te a fátol nem látod az erdőt és a saját gyereked se. Nevezz nyugodtan trollnak, de szerintem ha igazn fontos volna neked, akkor nem ott lennél leragadva, h miért vagy ilyen, hanem azon pörögnél, hogy meg kell változnod, mert a gyerek szorong melletted. Ki az, aki a leginkább nem tud elvonatkoztatni? :-(

Kezdj el összeírni pár örömforrást és aztán én is írok neked, megígérem.