Mi oka lehet annak, ha egy gyerek retteg a kitalált, fantasy dolgoktól, tündérmeséktől? Ez valami fóbia?

Mondjuk a Harry Potter, Gyűrűk Ura, Narnia nem is 9 éves gyereknek való...

Nekem is 9 éves gyerekem van, Asperger-szindrómás. Speciális érdeklődési területe a biológia, 5 éves korában már anatómiai atlaszokat nézegetett (ember belülről), a könyvtáros kifordult a teremből, amikor meglátta... de a mesékben a gonosz manóktól és mindenféle negatív szereplőktől rettegett, minden mesét együtt néztünk, megbeszéltük, kijátszottuk közösen a félelmeit. Így idővel rendeződött a dolog. De azért arra ügyelek, hogy korának megfelelő mesékkel találkozzon...

Nem tudom megállapítani, hogy ez nála kóros vagy nem, de annyit tudok, hogy én felnőtt fejjel is utálom ezeket a fantasy filmeket-meséket. Rettegni persze nem rettegek, de én felnőtt vagyok, ő pedig egy gyerek.

Nem szeretem a történelmi filmeket, főleg nem a sötét középkorról, és engem sem érdekelnek a várak, valahogy nyomasztanak. Ennek ellenére nem tartom magam "betegnek" egyszerűen más az érdeklődésem.

Az én gyerekkoromban nem voltak ilyen filmek, de azt tudom, hogy sose szerettem a magyar népmeséket, mert csúnyák voltak benne a figurák, a régen kapható mesekönyvekről ne is beszéljünk, egyes képektől kifejezetten féltem. Mintha szándékosan ijesztgetni akarták volna akkoriban is a gyerekeket. Ilyen emlékeim vannak, és nincs mentális problémám.

„A korához képest nagyon érett érdeklődési köre van (kémiai kísérletek, második világháború, autószerelés ilyesmi), de egy sárkánnyal, manóval, tündérrel vagy varázslóval ki lehet kergetni a világból.”

Érdekes, hogy a második világháború érdekli, tehát a gyilkolászás nem hatja meg alapból. De az is lehet, hogy ez a dolog nyitja, hiszen a fizikai dolgok és az elmúlt dolgok jól kiismerhetők, (már) nem fenyegetők, viszont a fantázia világában „bármi megtörténhet”, az ezekkel kapcsolatos gondolatait nem tudja úgy szabályozni, mint ahogy kicserél egy rossz alkatrészt a motorban.

Meséltek neki kisebb korában, játszott szerepjátékokat (mármint másik gyerekekkel elképzelve, hogy ő ez vagy az a mesehős kijátszotta-e a dologkat magából), vagy mindig is „nagyként” kezelték? Mert az lehetne ok, ha pl. nem meséltek neki „tündérmeséket”, így nem élhette át, hogy minden jóra fordul… De az is lehet, hogy valamiért „kontrollmániás”, szorong az olyan helyezetektől, dolgoktól, amelyekre nincs ráhatása – márpedig a fantáziánk tudjuk, hogy el tud vinni félelmetes helyekre…

Hát engem sem érdekeltek ezek, inkább az állatorvosi dolgok érdekeltek, most is azok érdekelnek. 8 vagy 9 évesen állatorvosi készletet kaptam karácsonyra, és még most is elő szoktam venni, vagy a barátnőmmel játszunk állatorvososat, állatmentőset, állatvédőrségeset. Én sem szerettem ezeket a tündérmeséket soha. Ovis koromban is a lovas szakkönyvembe voltam belebújva, viszont akkor még néztem az Én kicsi pónim mesét . Még a suliba is viszem a mostani kedvenc kutyás szakkönyveimet. Az okát viszont nem tudom.

12/L