A szüléstől való félelem elmúlik?

Szerintem nem függ össze a kettő.

Ha félsz a szüléstől akkor félni is fogsz, ha nem sikerül legyőznöd ezt magadban valamilyen módon.

Magától nem fog elmúlni. Én a császártól is félek, mégiscsak egy hasi műtét.

Konkrétan mitől félsz? Van valami ilyen vagy csak úgy általában, azért, mert nem tudod mire számíts? Első gyereknél teljesen normális, hogy tart az ember az egésztől, mert nem tudja, milyen lesz. Aztán amikor beindul a dolog, akkor már nem a saját félelmével foglalkozik az ember, hogy arra gondol, hogy a baba végre megérkezik és vele legyen minden rendben.

Amit az első válaszoló írt, egy baromság.

Mindenki fél a szüléstől. Még terhesen is.

Akkor vagy készen, amikor mindent bevállalsz egy babáért. AMikor úgy vagy vele, hogy tudod, hogy piszkosul fáj, de ezt meg kell tenned, túl kell élned, hogy a babád a kezedben legyen.

Én annyira rettegtem (császártól még jobban), hogy mindig mondogattam, nem lehetne, hogy kiteleportáljon??? :-) Persze nem teleportált ki a kisfiam. Megszületett természetes úton (legalább császár nem lett szerencsére), és túléltem, itt vagyok.

Ez egy szükséges rossz, ami ahhoz kell, hogy gyereked lehessen.

Én közel 40 évig vártam, hogy készen álljak a gyerekvállalásra, túltegyem magam a szülés miatti parán, de egyik sem jött el. Vágytam az érzésre, amiről mások beszámolnak, hogy elsírják magukat, ha meglátnak egy babát. De nekem ez sem jött.

Pedig soha nem gondoltam úgy, hogy nem akarok gyereket.

Aztán egyszer eldöntöttük, hogy már nem lehet tovább várni. Így is ijesztő az egész terhesség, egy csomó baja lehet a babának és az anyának is, a szülésről nem is beszélve. A szülésnél csak a császártól félek jobban...

De az ember sodródik az eseményekkel, aztán majd csak lesz valahogy. :)

Nem hiszem, hogy elmúlik, az is fél, aki a sokadik babát várja, mégis vállalja. :) Nekem most lesz a harmadik, és ezt a részét kihagynám.

Inkább drukkolok magunknak, hogy tudom, hogy meg tudom csinálni!

Előző kettőnél is féltem, de mikor elkezdődött, akkor hirtelen olyan boldogságot éreztem, hogy végre, mindjárt a kezemben tartom, és de jó, túlleszek rajta mindjárt...

Az utolsó hetekben már nagyon szerettem volna szabadulni attól az édes tehertől. :)

Én félek is meg nem is. Félek, mert biztos nagyon fájdalmas, olyan nincs, hogy nem fáj. Nem félek, mert nem tudom mire számítsak, milyen a fájdalom, mennyire fog fájni mivel még csak az első babámat várom.

Nekem már bármikor beindulhat a szülés, de erősebb bennem az, hogy vége legyen a terhességnek, visszakapjam a régi alakomat és hogy megtudjam milyen anyának lenni és gondoskodni a saját gyerekemről, milyen érzések jönnek majd elő bennem., ezekre kíváncsi vagyok, mert fogalmam sincs az egészről.

Anyukám azt mondta hogy én ki fogom bírni a szülési fájdalmakat mert erős vagyok. Ez a mondata nagy erőt adott nekem és erre fogok gondolni szülés közben! :)

33/N (38+3 hkm)