Kamaszok, fiatalok! (14-18 éves korosztály) Mi a véleményetek a gyerekvállalásról?

16-18 évesen azt hittem 30 éves koromra lesz legalább 3 gyerekem. Mindenképp harminc előtt és fiatal anyuka leszek. Persze egzisztenciával, lakás, autó, ami kell.

Aztán jött az élet. Első egyetem, második, első mesterképzés, második, a férjem egy orvos lett, aki 25 évesen államvizsgázott, így előtte szóba se jött a házasság (az nálam előszobája a gyerekvállalásnak).

Végül a házasságunk után majdnem egy évvel teherbe estem, szinte azonnal, ahogy próbálkoztunk. Sajnos elvesztettem a babámat akkor.

Most 14 hetes vagyok, novemberben leszek 26 éves. Lakásunk nincs, albérletben élünk. De ha megvárnánk, hogy mindenünk meglegyen, 40 éves korunk előtt nem lenne gyerekünk...

Szóval ember tervez...de nem minden úgy alakul, ahogyan szeretnénk :)

17 éves lány vagyok.

Látom, hogy hogy élnek az emberek körülöttem, itt is szoktam olvasgatni a válaszokat, és általában azért tisztában vagyok vele, milyen a való élet.

Mindenhol azt látom, hogy nagy a szerelem, a férfi erőlteti, hogy legyen gyerek, a nő beadja a derekát, aztán jön a po.fára esés: a tisztességes férjről kiderül, hogy egy hűtlen dög.

Aztán válás után még a nőt savazza mindenki, hogy miért nem vette észre, biztos nem adott meg mindent, nem olyan ápolt, mint régen, stb.

Aztán ugye kisgyerekkel társat találni se lehet, mert a férfiak többsége elítéli azokat a nőket, akik "felcsináltatták magukat", és miért nem válogatták meg, kinek szülnek. Meg ugye a sablonszöveg, hogy ő nem tartja el a más gyerekét.

Az az alapvető meglátásom, hogy anyának lenni oltári szívás, és minden téren hatalmas kib.aszás saját magammal.

Pl. nővérem is elvált, ugyanez a sztori, és most nem talál munkát sem. Mert ki figyel a gyerekre, ki viszi oviba, mikor szüli a következőt, stb. Hiába mondja, hogy anyu és én is segítünk, a munkaadókat nem érdekli, csak azon lovagolnak, hogy a kisgyerek anyák mindig otthon vannak táppénzen, állandóan késnek, nem túlóráznak, stb.

Nekem ez egyáltalán nem hiányzik.

Sajnos azt én is tapasztaltam már, hogy hiába hiszem azt egy srácról, hogy ő más, kiderül, hogy nem, nem az.

A mai srácok egyáltalán nem megbízhatóak, az sem, aki váltig állítja, hogy ő rendes, hűséges, és őt csalták meg mindig, és ő sose tenne ilyet.

Mivel egyedülálló anya nem akarok lenni, így marad a legbiztonságosabb megoldás: nem szülök gyereket.

Lehet, hogy pl. 35 évesen, ha mindenem megvan, és egyedül is el tudok látni egy gyereket tökéletesen, akkor meggondolom magam, de akkor eleve úgy vállalkozok rá, hogy fel se merüljön, hogy az apa velünk marad. De egyelőre egyáltalán nem látom, hogy az a sok küzdelem arányban állna azzal, amit kap az ember cserébe.

Unokahúgom is aranyos, szép kislány, nagyon szeretem, de így is kaptam már beszólásokat meg kur.vázást én is, mikor elvittem sétálni. Szóval köszi szépen, de én nem kérek abból, hogy megvetés tárgya legyek életem hátralévő részében.

Ez egy érdekes téma.

Megmondom őszintén én egyáltalán nem tervezek gyereket.

Rengeteg tervem van,amit szeretnék megvalósítana és szeretnék sokat tanulni.

Én úgy fogom fel az életet,mint egy ajándékot,amit azért kapunk,hogy minél többet tapasztaljunk,tanuljunk és az én utamba nem fér bele.(A leendő munkám se tekinthető gyerekbarátnak)

Szerintem nagyon fontos,hogy az ember először tanuljon meg teljes életet élni és utána vállaljon gyereket önzetlenül,nem elvárásokkal,hogy majd "tőle leszek boldog",majd "ő fog segíteni,ha öreg leszek","ettől lesz tökéletes a kapcsolatom"...

A gyerekvállalásnak arról kéne szólnia,hogy teljes harmóniában élsz magaddal és a pároddal, és úgy döntesz,hogy önzetlenül szeretnél egy új életet létrehozni és elindítani a saját útján.

Igen szeretnék és minnél hamarabb. Na jó, nem tizenhét évesen, úgy kb. húsz évesen. Nagy családod szeretnék :)

Jó anyagi háttérrel. Nem azt mondom, hogy palotában kell majd éljünk, de tudom milyen egy szobában nyomorogni a szüleiddel. Nagyon pici lakásba, szegény körülmények közé nem szülnék, hisz a gyereknek meg nekem is rossz lenne. Legyen normális a férjem. Igen férj, nem élettárs. Ha egy agresszív, iszákos, lusta ember, na oda se jönne a gólya. Akkor még normális országba akarok szülni, nem egy háborús övezetbe. Plusz legyen egy biztos munkahelyem és külön lakásom legyen.

És utálom, hogy lenézik a fiatal anyukákat. Én is sétáltam már a kicsi uncsimmal és volt aki meg is kérdezdte, hogy az én gyerekem-e. -.-

Ott van a másik oldal, az, hogy nem akarok. Félek, hogy fájdalmas és nehéz szülésem/ terhességem lesz. Őszintén azért nem akarok gyereket, hogy felvágjanak, valami balul süljön el stb. Meg nehéz a gyereknevelés. Fizikailag és lelkileg is kikészít.

4-es,nem tudom,hogy most ezzel magadat akarod igazolni,vagy csak szerettél volna visszavágni valamivel,de azt javaslom,hogy gondolj bele,hogy hány gyilkosságot/öngyilkosságot/erőszakot lehetett volna megelőzni azzal,hogy a gyerek nem egy olyan családban nő fel,ahol idegroncsot csináltak belőlle.

Hidd el nem halt volna ki a föld lakossága,csak szimplán egy jobb és barátságosabb hely lenne egy picit kevesebb emberrel(ami tekintve,hogy túlnépesedés van nem lenne probléma)

#7es én egy elég csonka családban nőttem fel, nem túl jo környezetben (vertek minket, alkoholista szülő, putriban éltünk és folytathatnám) de minden felfogás kérdése. 17 évesen meguntam ezt és elköltöztem nagymamámhoz, aki szinten szegényes környezetben élt, de elkezdetem dolgozni, iskolába járni és jelenleg érettségivel, diplomával a kezembe élem az általam felépített életembe.

A kérdező kérdésére pedig az a válaszom hogy sok mindent az élet irányít én jelenleg 28 éves vagyok, mint elott leírtam tanultam, van munkám halistennek, férjem és egy gyönyörű fiam.

14-18 évesen persze álmodoztam de abban a helyzetben nem gondoltam hogy egyszer ilyen is lehet az életem . :)

Mindenki a maga ura! Ugy irányítja az életet ahogy neki a legjobb legyen.

Hát ez nehéz kérdés, de most úgy gondolom, hogy nem szeretnèk, persze lehet, hogy 30 évesen mást fogok gondolni. Ha lesz is gyerekem, akkor mindenképpen 30, legfeljebb 33 éves korom előtt, semmiképp nem 50-60 évesen. És egyet. De nem szeretnék, legalábbis ezt gondolom.

Több okból is. Nekem anyukám mesélt a szüléséről, ami könnyű szülés volt, de ahogy elmesélte, nem tűnt könnyűnek. Barátnőm anyukája és a kozmetikusom is pont most voltak terhesek és ők is olyanokat mondtak, amitől minden kedvem elment a szüléstől. Egyrészt 9 hónap borzasztó sok és ilyenkor ugye járni kell vizsgálatokra, nem ehetsz bármit, érzékenyebb leszel, hányinger meg nem tudom mik vannak még. Meg sajnos rossz tulajdonságom, hogyha én nagyon akarok valamit, akkor 9 hónap az rengeteg. Emellett a test is megváltozik, nagy lesz a hasad ami nekem elég fura érzés lenne. Aztán ott a vajúdás, hallottam olyanról aki egy napig szült, fájdalmak... én nem bírnám ki, kicsi a fájdalomküszöböm.

A kisbabákért, kisgyerekekért sem vagyok oda.

Ha megszületik a gyerek, az egész életed megváltozik. Ugye egy gyerekhez sok pénz kell, hogy el tudd tartani, kell türelem is, idő, meg kell tanítani a gyereket sokmindenre. Én nem bírnám ki, ha egy évig éjszaka nem bírnák aludni, mert bőg a gyerek. Ha gyereked van, akkor mint már mások is írták, magadra alig van időd, amit én szintén nehezen viselnék. Mert már így is kevés időm van magamra. Amikor reggel felkelsz, fel kell keltened a gyereket, fel kell öltöztetni, kaját kell neki csomagolni, reggelit kell neki adni, el kell vinni oviba/iskolába, munkába mész, munka után haza kell vinni, le kell vele menni sétálni, aztán ott a bevásárlás, vacsorakészítés, főzés, fürdetés. A szabaidődben meg takaríthatsz vagy segíthetsz a gyerek leckéjében, bevásárolhatsz.