Más is érzi úgy, hogy a gyereke teljesen tönkretette a testét? Vagy csak én vagyok ilyen elkeseredett?
Kérlek, ne ítéljetek el! Imádom, szeretem a kisfiamat, az életemet odaadnám érte, de nagyon megvisel lelkileg, hogy úgy érzem, a terhesség és a szülés teljesen tönkretette a testemet...
Mindig is szép, feszes, lapos hasam volt. Ehhez képest a bőröm most megnyúlt, tele van csíkokkal, úgy nézek ki tőlük, mint valami furi dinnye és a hasam szabályosan lóg, mint egy kötény... szörnyű még ránézni is.
Az egykor két feszes, hetyke kis cicim most akkora, mint egy tőgy, ráadásul mind a kettő megereszkedett és azok is lógnak. Szó szerint úgy néznek ki, mint a régi, félig már kiürült tejeszacskók.
Ezen kívül durva aranyerem lett, minden egyes alkalom kínszenvedés a wc-n, sokszor a könnyem folyik a fájdalomtól.
A hüvelyem is kitágult (szülés közben még repedt is, úgyhogy varrni is kellett, szörnyű volt), azóta nem élvezem a szexet sem.
Egyszerűen utálom így magam, mindenem lóg, a hasam, a mellem, minden! Látom magam a tükörben és elborzadok! Mindenem hájas, csíkos, csúnya, megereszkedett, és undorító!
Mit tehetnék? :((( Tudom, hogy ne a fiam tehet róla, de valahol mégis úgy érzem, őmiatta ment tönkre a testem és nagyon el vagyok keseredve! Más is volt így? Vagy csak én érzem ezt? Később jobb lesz? Mondjátok, kérek, hogy csak most érzem ezt így, mert még dolgoznak a hormonok! :((
Nem a gyerek tette tönkre a tested, hanem az idő és genetikád. Előbb lenne értelme anyádat hibáztatni, mint a gyereket.
A hasadon a bőr megnyúlt és csíkos, mert ilyen genetikát örököltél és/vagy sokat híztál terhesség alatt. Egyik se a gyerek hibája, nemde?
A melleid szintén genetika, és gondolom, szoptattál is, ez nagyon szép dolog, de a te döntésed volt, azért, hogy a babád jobbat kapjon, mintha tápszereznéd. Nem ő kérte.
Az aranyeren is tudnál segíteni, ha elmennél proktológushoz, és a táplálkozásodon változtatnál, és ülőfürdőznél. Nem a gyerek hibája, annak ellenére se, hogy terhesen alakult ki esetleg.
A szülés sem a gyerek hibája, inkább örülnél, hogy segített neked és nem kellett császár, mert fejvégű volt. Hidd el, a hasadon egy sebbel se lenne király az élet. Ezenkívül el lehet menni sebészhez, aki tud segíteni rajtad, ha ott rosszul varrtak valamit össze és létezik hüvelyszűkítő műtét is.
Szóval, összességében ha valaki nem tud úszni, nem a Balaton a hülye. Látogasd meg ezeket az orvosokat és változtass magadon! Nem a gyerekre kell csúnyán nézni, ő nem kérte, hogy éljen!
Sajnalom!
En rettegtem attol hogy majd kireped a hasam uh megvalogattam mit eszek hogy ne hizzak el mindent rajentem stb.. Es nem is repedt halistennek remelem most se fog a masodiknal. De en is kiborultam volna ha kireped meg ha a tobbi dolog lett volna. Nem csoda ha az ember rosszul erzi magat miattuk.
DE jusson eszedbe hogy ez ma mar megoldhathato plasztikaval. A csikok nem bar ha eltavolitjak a koteny reszt akkor az is eltunik javareszt. Ugyhogy olyan lehetsz mint regen! Sot lehet meg jobb is! Nem kell beletorodnid mint regen mert manapsag mindenre van megoldas. Es ha ennyire kivagy. Igenis csinaltass meg magadon mindent ahogy tudsz hogy jol erezd magad mert egy ido utan erre a hazassagod is ra fog menni. Nem arra hogy esetleg most nem tetszel a ferjednek altalaban a pasik maskepp latjak ezt, mar a normalisabbja, hanem hogy nem vagy elegedett magaddal ez kisugarzik, meg biztos mondod is neki meg ugye szex hiany. Ugyhogy fel a fejjel es tegyel azert hogy visszanyerd a regi formad! Mert igenis lehet. Ha sporttal mar ezt nem akkor plasztika. Erezd megint jol magad! Ez a lenyeg!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!