Te akarsz gyereket? Nők válaszára vagyok kíváncsi életkorral. Ha igen, miért? Ha nem, miért? Ha nem tudod, azt is megírhatod.

már nem :)

van 3 gyerekem szal asszem elég lesz

39 évesen már én sem akarnék :) Bocsi..

24 éves vagyok. Van egy csodaszép kislányom. És tervezzük a következőt!

Imádom az anyaságot! 2 gyermeket szeretnék. Nekem a 3 már sok. De ki tudja?! :)

Nem értem az utolsó mondatod..

nem tartom olyan húdeszupernek az életet, hogy továbbadjam!

? Kifejted?

Nekem egy gyerekem van (korodbeli vagyok), és sosem szerettem volna gyereket. Persze „kontrollcsoport” híján azt nem tudhatom, ha nem lenne, akkor most akarnék-e. :) Rosszabb napjaimon azt gondolom, hogy a mostani tudásommal, tapasztalatommal a gyerekes létről, nem akarnék – jobb napjaimon viszont azt, hogy anyának lenni egy olyan tapasztalat, amit sajnálnék kihagyni, baromi sokat tanultam/tanulok közben magamról és a világról.

Miért nem? Mert egy gyerek folyamatos figyelmet, felelősséget, „készenlétet” igényel. Időnként egymás agyára megyünk, majd mikor nincs velem, érte aggódom, szóval sosincs egy laza percem, nem lehet „leereszteni”. Minden döntésemet, minden gondolatomat befolyásolja tulajdonképpen a léte. Mert a nevelést sokszor olyannak érzem, mintha a legrosszabb kápó volnék, aki folyton csak mondja, mondja és mondja – és ez a szerep nagyon nem illik bele a magamról alkotott ideálképembe.

Azt gondolom, semmilyen olyan más élettörténés nincs, ami ennyire megváltoztatná az ember életét (persze lehet – s hogy ez kinek jó, kinek rossz, az nézőpont kérdése, én nem gondolom, hogy úgy érezném gyerek nélkül, hogy valami hinányzik az életemből (vagy inkább: hogy valami olyan hiányzik, ami így ne hiányozna).

Osztom a nézőpontodat, bár nekem az élettel van gondom úgy magában, hanem az emberekkel. Kiábrándító, mennyi szülőtárs nem fogja fel, hogy a jövőt a gyerekeink fogják felépíteni, így nem arra kéne nevelnünk őket, hogy „az élet/iskola/munka stb. szar volt nekem, neked is az lesz, viseld el, szokj hozzá, nyomj le másokat, attól neked jobb lesz”, hanem arra, hogy találja meg azt, ami az ő életcélja, ami boldoggá teszi, ne féljen, legyen normális, korrekt másokkal. És folyton ott a kétely, vajon jót teszek-e vele, ha nem a törtetésre, tukkóságra nevelem.

Miért igen? Mert különben sosem tudnám meg, mit hagyok ki. :)

(bocs a sok elírásért, a főbbek javítva lent)

Azt gondolom, semmilyen olyan más élettörténés nincs, ami ennyire megváltoztatná az ember életét – s hogy ez kinek jó, kinek rossz, az nézőpont kérdése…

Osztom a nézőpontodat, bár nekem nem az élettel van gondom úgy magában, hanem az emberekkel.

Nem akarok. Nem akarom, hogy az életem valaki más szükségleteinek a kielégítéséről szóljon, nem akarok valakit folyton pesztrálni. A terhesség, a szülés és a szoptatás is kifejezetten visszatetsző dolog a számomra. Ráadásul mivel nő vagyok, az én életem kerülne parkolópályára, én szívnék a gyerekkel mindig. Persze reggelig sorolhatnám még az indokaimat, de talán ezek a legfőbbek.

28/N

"az évezredek óta fennálló gazdasági-pénzügyi-oktatási és a média rendszerrel. " ??? Az évezredek alatt fennállt, egymástól markánsan különböző rendszerek közül konkrétan melyikkel van gondod?:-)

3 klassz gyerekem van, kettő már felnőtt ember. Nekem összességében élvezet volt őket nevelni, mindegyik más személyiség, érdekel, ők hogyan látják a világot. Nagyon jókat szoktunk beszélgetni velük és a barátaikkal is (személyesen, telefonon, messengeren), fiatalon tartja az embert az ilyesmi.

49/N