Szörnyű anya vagyok mit tegyek?

A kicsi "aranyosabb", a nagy már annyira nem "baba". Lehet csak ez áll a háttérben. Ez normális jelenség (ideig - óráig). A másik ok, hogy az apukájára haragszol, és ezt vetíted ki a nagyra... Ezt is meg lehet érteni, de nem teszel vele jót, és ezt tudod.

Ha nem múlik el úgy, hogy úgymond bebeszéled Magadnak,hogy márpedig szereted, akkor javasolt a pszichológus. Hiszen két életet tehetsz tönkre. A gyermekedét, aki az égvilágon semmiről nem tehet és a Te életed pedig bűntudatról fog szólni, noha Te sem tehetsz arról, hogy most mit érzel...

Én a kevésbé szeretett vagyok a két testvér közül. Ha nem is tönkreteszi de megbélyegzi az ember életét ez a helyzet, habár nem haragszom Anyukámra, sőt, talán nincs is tudatában a dolognak, vagy igyekszik nem tudatában lenni. Elég, ha annyit mondok: nekem csak egy gyerekem van. Elég car érzés másodrendűnek lenni, ugyanis ha gyerekkorodban ebben nősz fel, akkor egész életedben annak is fogod magad érezni. Nem fontosnak. Saját magamat sem tartom fontosnak, értékesnek, nem tartom magam elég szerethetőnek ma sem és nem is fogom. Folyamatosan keccsölök, mindenkinek meg akarok felelni, mert vágyom az elfogadásra, ettől folyton kudarcélményem van persze, ráadásul mindig azt teszem, ami (szerintem) másnak tetszik, ahelyett, hogy azt tenném, amit ÉN jónak látok. Elég szánalmas, nem? Nem akarom ezt túlragozni, de az biztos, hogy testvér-témát elég szűk látókörűen és dogmatikusan értékeli a társadalom.

És: nálunk közel sem volt annyira sarkított a helyzet, mint nálatok.... Úgyhogy gondold végig.

A sajàt és a gyereked érdekében menj el pszichológushoz, hogy kiderüljön, mi az oka ennek. De én azt gondolom, hogy az apàra haragszol és nem tudsz elvonatkoztatni. Plàne ha még hasonlít is rà.

Ezt nem teheted meg a gyermekeddel, Ő nem tehet semmiről, miattatok született meg. Ne Őt hibàztasd!!!!

Megszakad a szìvem, amikor ilyet olvasok :(