Vannak itt mások is akik nem "házi-tündérek", akik esetleg kihívásként élik meg a mindennapokat?
Arra gondolok, hogy mindenütt azt hallom és olvasom, hogy az anyukák simán veszik a mindennapokat, egy, két vagy három gyerkőccel, és emellett megy a házimunka, mosás, főzés, takarítás. És működik a házasságuk is.
Na, nekem ez nem megy :( Imádom a babám, maradéktalanul ellátom,a de a többit már kevésbé. Sosem voltam konyhatündér vagy tisztaságmániás, így most komoly kihívás és követelmény, hogy minden nap legyen friss kaja, mosott ruha, stb. Igyekszem, de az a lusta típus vagyok, aki mindig azt mondja, "ráér ez még", aztán nem érem utol magam. Folyton próbálok ezen túllépni, de nem megy :( Csődtömegnek érzem magam. Mindig családra, gyerekre vágytam, de lehet hogy mégsem nekem találták ezt ki :(
Nekem a tiszta ruhákkal gyűlt most meg a bajom. Egyszerűen nem vagyok képes elhajtogatni, nagyjából hajtogatva lett letéve, mikor leszedtem, azóta...:D:S
A takarítás már nem ügy, belejöttem, főzni szeretek ezzel sincs baj, de a rendrakás, pláne, hogy amit elrakok a kicsi előszedi...
Ennek ellenére elég kellemes káosz fogad. Tiszta minden, de semmi sincs a helyén, max este a nagyja helyre kerül, mikor pöttöm már nem rodeózik...
Ne érezd magad ettől rosszul!! ha a gyerek tiszta és arra gondolom te is ügyelsz hogy ne koszban mászkáljon mondjuk:))) Akkor ne aggódj!! nem mindenki olyan mint Bree a született feleségekből:))
Többek között én se. Nálunk állandó káosz uralkodik:) Nagyjából elpakolok, meg hetente kétszer porszívózok, felmosok, de ennyi. Vasalni nem vagyok hajlandó 2 gyerek mellett, mindkettő pelenkás, plusz lekajálják magukat az napi 2-3 váltás ruha fejenként, elég azt mosni, teregetni és beszedni, nemhogy még vasaljam is! Ez az a munka folyamat ami engem csak végletekig kimerít de értelmét meg nem látom.:)
Mindannyian másképp érezzük jól magunkat te se vagy az az elvágólag típus:) meg én se, ettől még lehetünk jó anyák! Sőt az se biztos hogy a gyerekeink majd ilyenek lesznek, mert nekem anyum rendmániás volt én meg mégse..
Fel a fejjel!! :)
Nálam is a gyerekek az elsők. 2 fiam van, egy 2 éves és egy 4 hónapos.
Ha mosok, akkor egy nap mosom ki az összes összegyűlt ruhát, pl. ilyen esős időben, amikor sehova nem lehet menni.
Vasalni nem szoktam.
Főzni 3-4 napra főzök. De előfordult már, hogy nem volt főtt kaja, mert inkább a levegőn voltam a gyerekekkel.
2-3 naponta porszívózok, hetente 1szer van felmosás, mégsem esz meg a kosz minket.
Most is inkább itt ülök (gyerekek alvásideje amúgy), pedig lenne mit készítenem a konyhában. No, de majd éjjel, amikor már mindenki alszik:)
Amig a lányom egészen pici volt, én is igy voltam, de szép lassan, hogy ez igy nem jó, ki nem állhattam a folytonos felfordulást, rumlit. Igy megtanultam beosztani az időmet! Éjjel mosok (szerncsére a mosógép időzithtő), hajnalban főzök, mire a gyerek kel fél nyolc fele már kész a kaja, de legalábbis egy része. Nem főzök mindennap, csak két naponta, igy a nem főzős napokon hajnalban takaritok a porszivózást kivéve. Igy szinte minden egyes napot a gyerekkel tudom tölteni. Mikor alszik néha még arra is ráveszem magam, hogy sütök valami finomat! De mint mondtam nálam sem volt ez mindig igy. A férjem a nagy változás óta Magdi anyusnak szólit itthon, gondolhatod!
Most már megy minden, mint a karikacsapás, egyedül a vasalás nem, azt az életben nem fogja megszerettetni velem senki. Ehhez a feadathoz is fel kell nőni kicsit. De előbb utóbb Te is belejössz biztosan.
Fel a fejjel! Nem kell olyan komolyan venni a dolgot! Te lazábban veszed, hát istenem. Az vesse rád az eslő követ, akinél még soha nem volt rumli gyerek mellett!
Azt hittem, hogy csak én vagyok "ilyen". De ezek szerint másnak is van ilyen gondja. Nekem van egy 7 éves és egy 7 hetes kisfiam. Soha nem voltam rendmániás. Néha beleőrülök, hogy nem érem utol magam.És aztán sírok, hogy milyen rossz feleség és háziasszony vagyok. És szégyenlem is ezt, hogy nem vagyok olyan, mint (ahogy az egyik válaszoló fogalmazott) Bree a született feleségekből. Én már nem is leszek. Friss ebéd nálunk is van mindennap, tiszta ruha is,de például én sem vasalok. Rendet rakok, de olyan mintha meg sem csináltam volna. Szóval nehézkesen megy. Szerencsére a férjem besegít. Ő meg nem olyan mint én, hanem pikk-pakk összepakol, és még a rendet is megtartja :)
Szeretnék nem lusta lenni. :) De hát ami nem megy, az nem megy.
:-)))))
Dettó.
Van egy remek megoldás: nem kell foglalkozni ezzel. Mármint attól nem lesz jobb, ha szét idegelem magam, így nem teszem. Azért néha elkap a harctéri ideg így is. Mondjuk nekem a férjem is megértő ebben.
Kaja vagy van vagy nincs.
Rend vagy van vagy nincs.
Azt találtam ki, hogy reggel beteszem a mosást, porszívó, felmosás, mert a gyerek még jobban elvan ilyenkor egyedül és így napközben rend van. Jövőre meg veszek fel bejárónőt főzni, takarítani. Csak az árát előbb kitermelem. Jobbat nem tudok ezeknél.
Kedves Kérdező (és többi sorstárs)! Ne izguljatok, lesz ez még így se! Ettől nem vagy rossz anya és feleség, de picit próbáld becsukni a háziasszony szemed és pihenj.
Szép napot!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!