Nagy dilemmában vagyok. Szerintetek mitévő legyek?

Leírok mindent az elejétől a végéig, remélem, hogy nem csak lehurrogó válaszokat fogok majd kapni :)

Én egy 19 éves lány vagyok és már elég fiatalon elkezdett érdekelni az anyaság és mindig arról álmodoztam, hogy fiatal anyuka leszek. Biológiai szempontból talán pont mostanság vagyok rá a legalkalmasabb.

Lehet, hogy furcsa, bizarr de 14-15 éves korom körül kezdtem el fiúkkal beszélgetni és mindig az "apatípusokat" kerestem. Engem teljesen hidegen hagyott mindaz amit a saját korosztályom művelt. Sosem jártam bulizni és nem is vágytam ilyesmire. Én arra vágytam, hogy találjak egy srácot akivel majd tudok családot alapítani. 16 éves voltam amikor megismerkedtem egy nálam 10 évvel idősebb fiúval és még mindig együtt vagyunk, közel 3 éve. Nem mondom, hogy hibátlan a kapcsolatunk mert időnként vannak hullámvölgyek de ettől függetlenül ez egy erős és őszinte kapcsolat.

Anyagilag sajnos nem állunk túl fényesen de azt hiszem az alapokat tudnánk biztosítani. Adott egy saját tehermentes rendezett ház nagy udvarral, saját szintén tehermentes autó. A párom 160 és 200 ezer forint között keres, én jelenleg tanulok de szeretnék dolgozni és félretenni.

Több ismerősöm aki velem egyidős vagy kicsit idősebb már szülő és csak irigykedem. Egyre jobban vágyunk arra, hogy végre nekünk is legyen egy közös gyerekünk. Ez csak rajtam múlik. Engem egy nagy dolog tart vissza. Mégpedig az, hogy félek a családom visszajelzésétől, ugyanis szerintem ők nem fogadják el teljesen a kapcsolatunkat és mindig azt mondogatják, hogy fiatal vagyok még és tanuljak, ismerkedjek új emberekkel, szórakozzak és ne állapodjak meg az első emberrel. Tudom, hogy csak jót akarnak és talán igazuk is van de nekem ez egy gyerekkori álmom, vágyam amiről sajnos nem beszéltem soha senkinek. Nekem az a célom az életben, hogy családot alapítsak. Természetesen tudom, hogy simán benne van a pakliban, hogy mégis különválnak útjaink de nem erre akarok koncentrálni mert ugyanez megtörténhet a másodikkal, harmadikkal és sokadikkal is. Na meg nem is vagyunk egyformák és ha hibázunk, a saját hibáinkból tanulunk. Ha nem tartanék a családomtól akkor már talán most, legfeljebb 1 éven belül elkezdenék próbálkozni.

Ne haragudjatok, hogy hosszú lett csak így átláthatjátok a gondolataimat. Szerintetek említsem meg többször a szüleimnek, testvéremnek? Biztosan lehülyéznének miatta és amúgy sem szokás nálunk így megbeszélni a dolgokat sajnos. Ti mit tennétek a helyemben? Biztos, hogy nem szeretnék még éveket várni! Milliószor átgondoltam már.