Miért gondolják a járókelők, hogy egy magából kifordulva hisztiző dackorszakos 2 éves mellé az anyukának még az ők tanácsaira/sopánkodásaira/beszólásaira van szüksége? Ti ezt hogy kezelitek?

Egyetlen picike probléma van ezzel utolsó!

Hogy ezek szerint a gyereknevelés nem csak szülő dolga,hanem az utcán közlekedő jöttmenteké is...soha nem pofáznék be egy épp hisztiző gyerek anyjának,apjának,még ha segítő szándékú lenne,akkor sem!

Mert ez nem az én dolgom!

Szerintem ezt hasonlo, de szarkasztikus bunkosaggal kell lereagalni. A szarkazmust ok nem ertik, de te jot nevetsz rajta.

Szoktak beszolni nekem is. Egyszer pl egy cicomazott csaj este a belvarosban ezt mondta nekem: ez a babakocsi egy undorito ufo. En meg:te vagy az ufo. Es tovabb toltam a kocsit.:D Vagy pl a ferjemnek a buszon egy neni:tonkreteszi ezzel az izevel a hátát a gyereknek (kendő). A ferjem megkerdezte, hogyhogy még ennyi idosen is aktivan praktizal ortopeduskent es megjegyezte, hogy mi o is doktor, akar ismerhetik is egymast.:))))

Mi jot nevetunk, ok nem ertik es tovabbra is rosszat gondolnak rolunk, ahogy elotte. Win-win.

Én megpróbálok higgadtan tudomást se venni róla, nem állok le magyarázkodni.

Lányom még csak most kezdi felfedezni a hisztit (16 hónapos), de már volt benne részünk.

Múltkor be kellett vele ugranom a piacra, a nagy tömegben nem akartam szabadjára engedni, babakocsiban vittem. Aztán bármennyire siettem, jött a hiszti, hogy ő kijönne szaladgálni, megfogdosni mindent. Próbáltam nyugtatgatni és sietni, de azért hallottam a megjegyzéseket, hogy szegény gyereket miért kötöm be a babakocsiba. Megelégeltem a végén, kiszedtem, akkor meg elkezdett rohanni mindenfele, nem törődve a tömeggel, én meg loholhattam utána a babakocsival és rakosgathattam mindent vissza a kezéből. Ekkor meg jött a beszólás, hogy nem értik miért kell szabadon engedni egy ilyen kisgyereket ekkora tömegbe. Végül túléltük a piacozást, de engem eléggé megviselt.

Egyszer találkoztunk egy bácsival a buszon. A vele szemközt ülő ordítóegeremmel ilyen hipnotikus hangfekvésben közölte, hogy nem szabad sírni, mert azzal elszomorítod édesanyádat, és édesanyádat nem szabad elszomorítani, mert ő szeret téged a legjobban a világon!

Csak lestem, fura volt. De a legjobb, hogy a gyerek is úgy meglepődött, hogy befogta végre. :)

Amúgy szerencsére nem szoktak beszólni, egyszer a gyerekorvos, na arra még emlékszem, vele konkrétan közöltem, hogy ez itt az én gyerekem, és úgy nevelem, ahogy én jónak látom, a viszont látásra. Hál istennek nyugdíjba ment utána... -_-

11: Én úgy gondolom, a közösség dolga a normák átadása.

Ha egy cigánygyerek otthon nem tanulja meg, hogy át kell adni a helyet az időseknek, vagy hogy tárgyakat kidobálni az autóbuszból nem muris, hanem balesetveszélyes, akkor szívjon egész életében az a gyerek, amiért haragszanak rá mások, esetleg le is csukják és még csak nem is tudja, miért?

Nem minden szülő üti meg a társadalmi normát.

És ha azt akarjuk hogy a gyerek ismerje meg azokat a normákat, amiket szemmel láthatóan nem ismer, akkor meg kell neki mondani.

"Miért gondolják a járókelők, hogy egy magából kifordulva hisztiző dackorszakos 2 éves mellé az anyukának még az ők tanácsaira/sopánkodásaira/beszólásaira van szüksége?"

Azért mert a legtöbb gyerek a dackorszak ellenére sem üvölt vagy fetreng az utcán/közértben, ezért elég idegesítő dolog, és joggal várják el, hogy maradjon csendben az a gyerek. Sok szülő viszont szemmel láthatóan eltűri, hogy a gyereke így viselkedjen közösségben, és nem tesz ellene semmit, nem mondja meg a gyerekének, hogy így nem viselkedünk.