Van itt olyan, aki még a saját férjére/párjára se bízza a gyereket soha?

A sógornőm nővére csinálja ezt, mást nem ismerek, aki ilyen elszállt lenne ezen a téren, de ő nagyon. Öt hónapos a baba, de a csaj szó szerint nem adja ki a kezéből egy pillanatra sem. Mesélte, hogy úgy szokott zuhanyozni is, hogy viszi magával a babát hordozóban. Oké, nem gáz, én is szoktam így, de ezt akkor csinálom, ha egyedül vagyok vele itthon, és nem akarom, hogy sírjon. De ő akkor is így megy zuhanyozni, ha a férje otthon van. Mondjuk nekem az a legdurvább, hogy főzni is úgy szokott, hogy ott van a kezében a gyerek. Áll a tűzhely mellett, forró ételt kavargat, és közben fogja a másik kezével a babát. Ez szerintem állati balesetveszélyes. Volt, hogy hívtuk sógornőmmel hétvégén, hogy jöjjön el velünk fagyizni (az utca végén van a fagyis), mondta, hogy nem jön, mert alszik a baba. De mondtuk, hogy mi se babával vagyunk, apuka addig biztos vigyáz rá, amíg egy fagyit megeszünk. De nem, ő nem hagyja "magára" a babát egy vacak fagyi miatt. Na mondom, jó, kár is lenne beléd, ha ennyi eszed van :D

Teszem hozzá, amúgy állandóan panaszkodik a férjére, de sosem mondja, hogy konkrétan mit várna tőle, csak mondja a magáét, hogy ő akkor is mindent egyedül csinál, ha a férje otthon van. Ha valaki mondja neki, hogy hát akkor vonja be a munkába, akkor meg rávágja, hogy úgyse tudja megcsinálni. Egyébként szerintem tök normális férje van, nem hiszem, hogy ne lenne képes egy csecsemőre vigyázni, és a hajlandóság is meglenne benne. De az én gyerekem, aki neki igazából senkije, többet volt a kezében, mint a sajátja.

Számomra ez érthetetlen.

Eleve nem vállalnék gyereket olyan emberrel, akiből annyit se nézek ki, hogy képes legyen rá öt percig vigyázni.

A gyereket pont úgy el tudja látni az apa is, mint az anya, egyedül az anyatejes táplálás okozhat gondot, de ha az anya hagy otthon elég lefejt tejet, ez se lehet gond. (Fogorvosi kezelés miatt volt, hogy mi így oldottuk meg, mondjuk szívesebben mentem volna én is fagyizni.)

Később, ha baba már kap mást is, akkor akár teljesen el tud látni mindent az apa is, fürdetést, pelenkázást, stb.

Szerintem ezerszer jobb megoldás, ha őt is bevonjuk a gyereknevelésbe, így pl. teljesen elkerülhetőek az olyan viták, hogy "egész nap nem csinálsz semmit, csak babázol", illetve a "mindent nekem kell itthon csinálni, nem segítesz semmiben".

Mindkét félnek érdeke, hogy megosszák a feladatokat.

Hangsúlyozom: szerintem!

Természetesen rábízom a páromra. A kezdeti időkben, amikor bizonytalan volt, még direkt kettesben is hagytam őket, naponta többször rövid időre( 5-10 perc, főzés, tusolás,teregetés...), hagy szokják egymást, hogy tudjon a párom is kezdeni valamit egy síró csecsemővel is.(Amiből persze sokszor császkálás volt utánam a fürdőszobába, és nézték, hogyan tusolok. :D)

1 éves múlt, természetesen vigyáznak rá a mamák is időnként.

Nem ismerek általad említett anyákat.

Nem ismerek ilyen embert. Számomra teljesen normális, hogy rábízom a gyereket a szüleimre vagy testvéreimre. Sőt, a tesóimnak hamarabb lett gyereke és már úgy is rengetegszer rám bízták az unokahúgaimat, hogy egyébként a gyerekneveléshez nem sok közöm volt rajtuk kívül. Vigyáztam rájuk egész napokat is. Azokat mondjuk általában a szükség hozta (orvos, ahova mindketten kellettek), de délutánokra és estére is simán rám hagyták őket, ha ki akartak kapcsolódni.

Ha náluk aludtam, akkor a gyerek mellett feküdtem le, és ha netán este felébredt akkor én nagyon gyorsan vissza tudtam altatni és tesómék az egészből semmit nem vettek észre. A picúr is olyan kómás volt, hogy gyakorlatilag azonnal visszaaludt.

Nálunk ez teljesen normális.. És hát természetesen a férjeink is életképesek, jó apák, teljes értékű szülők. Az egyedül dolog amit ők nem tudnak, az a szoptatás, de azt is meg lehet oldani máshogy ha olyan van.

Szerintem elég elmebeteg dolog, hogy valaki ilyen szinten ragaszkodik a gyerekéhez. Szerencsétlen ha felnő, akkor egy totál életképtelen anyuci pici fia/lánya lesz belőle.