Amikor ti babát vállaltatok, teljesen biztosak voltatok a dolgotokban, nem bizonytalankodtatok?

Nem volt bennem semmilyen kétség, bizonytalanság. Elhatároztuk a férjemmel, hogy babát szeretnénk akkor és neki is álltunk a témának.:)

Volt egy stabil kapcsolatom, vágyaim, céljaim és elhatározásom. És ez bizony akkor, abban az időszakban a babáról szólt.

Már 5 és fél éves a kisfiunk, de azóta sem bántam meg egyszer sem, hogy akkor így döntöttünk.

Szerintem természetes az elbizonytalanodás, ez végig kíséri az ember életét, legalább is azokét akik előrelátóan gondolkodnak. Ugyanígy voltam a gimi előtti nyáron, egyetem előtt stb. De mi megbeszéltük h esküvő után babaprojekt, így is tettünk hezitálás nélkül, nem védekeztünk, de nem görcsöltünk rá. Első hónapban összejött, meg is lepődtünk. De így volt a legjobb. Jövő héten már 3 hónapos lesz a picur.

Nem ez határozza meg, hogy készen állsz-e. Nekem a terhesség utolsó hetében jött kb 2 nap elő az érzés, hogy mit fogok kezdeni egy babával, pedig egész terhesség alatt készültem rá. Amikor megszületett minden jött magától, azóta is úgy vagyok vele, hogy nem is tudom hogy bírtuk eddig nélküle.

Az első háromnál egyértelmű volt, hogy akarjuk, a negyediknél egy évet is vacilláltunk, de még a próbálkozós időszakban is elbizonytalanodtam néha, de nem amiatt, hogy vágyom-e még egy babára, hanem hogy normális vagyok-e, hogy fogom-e bírni. :D

Aztán a + test tán már nincs visszaút, de nem is kell. Az élet hozza magával a megoldásokat, és szerintem nincs jobb a családnál!

Az elsőnél nem.Első hónapban összejött,és szinte vártam azt a fajta pánikolást a pozi teszt láttán amit sokat említenek,de semmi ilyen nem volt.Soha nem is agyaltam,hogy hogy lesz,mint lesz (na mondjuk talán ezért is sokkolt le rendesen,hogy egy baba nem csak eszik-alszik,hanem bizony van hogy megállás nélkül ordít,és nem alszik éjszaka...)

Most a másodikat tervezzük,de még csak terv,és bizonytalan vagyok.Várom,hátha jön megint a "nem érdekel semmi,gyereket akarok" érzés.

Hasonló helyzetben vágtunk bele. Még terhesség alatt is néha elgondolkoztam, hogy ez végleges, új életstílust kíván. Aztán sodródik az ember és úgymond "evés közben jön meg az étvágy".

Idővel egyensúlyba került minden és már két éves - nem érzem, hogy bármi kimaradna miatta az életemből, inkább hozzátesz.

Nekünk hamarabb jott a gyerkőc mint az elhatározás..

De miután ugy döntöttünk, hogy vállaljuk nem bizonytalankodtunk...

A masodik teljesen tervezett volt, ott pláne nem volt bizonytalankodas...(anyagiak,háttér mindkettőnél stabil volt)

Én is hasonlóan voltam, mint ahogy leírtad (mármint a kérdező). 2 évig nem is sikerült, mikor próbálkozni kezdtünk. Lehet hülyeség, de én úgy érzem, hogy a bizonytalanságom miatt.

Utólag egyáltalán nem bánom azt a két évet, annyi jót csináltunk akkor, amit most nem lehetne.

Mikor sikerült, addigra már nem voltam annyira bizonytalan, de terhesen azért könnyebben jönnek érzelmi hullámvölgyek.

Mindenesetre most 7 hónapos a kisfiunk, minden ok, nem gondolom sosem, hogy nem kellett volna.