Csalódtatok a babátok nemében?

Kedves előttem szóló (21) ezt cáfolnám, nekünk a férjem családjával 1000x jobb a viszonyunk, mint az enyémmel :)

Mi kisfiút akartunk, és az is lett :) én éreztem az elejétől. Elegge csalódott lettem volna, ha lány, azt hiszem féltékeny lettem volna rá, mert igy én vagyok apa hercegnője, akkor meg ő lenne. Persze, lehet hogy hülye dolog, de ez van :D amúgy se tudtam elképzelni hogy lányom legyen, mindig is fiús anyukaként gondoltam magamra. Nem szeretnék több gyereket, de ha esetleg megis lesz, remelem fiú lesz.

Elsőre kislányt szerettünk volna. Fiú lett. Mikor az ultrahangon közölték, ki is csordult a könnyem, hogy nem lány. Mikor kijöttünk, már nem is voltam csalódott, sőt nagyon örültem neki. Mikor megszületett, az pedig maga a csoda, szerelem első látásra. Azóta is imádjuk egymást.

Most várjuk a tesót. Nagyon fiút szerettem volna, bár igazán mindegy volt. Én pont fordítva vagyok, mint te, én egy lánnyal nem tudok mit kezdeni. Fiúk között nőttem fel, soha nem volt egy db babám se. A fiammal is imádok focizni, autózni. A póniktól, barbiktól, rózsaszín habos-babos dolgoktól kiráz a hideg... (bocsánat, senkit sem szeretnék ezzel megbántani).

Viszont 20 hetesen voltunk 4D UH-on. Szívem szerint nagyon fiút szerettem volna, viszont valahogy éreztem, hogy lány. És tényleg az, így nem csalódtam, mert valahogy megéreztem. :) Mindenki mondja, hogy de jó, egy fiú - egy lány, majd a bátyó vigyáz a hugira, stb...

Nem bánom, mint mondtam, nekem teljesen mindegy volt, de még mindig fura egy kicsit.

Bár szerintem az apja és az anyai nagymama jobban el fogja kényeztetni lányos dolgokkal, mint én, de azért már most is nagyon szeretem és nagyon várom (a mi családunkban csak fiú unokák vannak, ő lesz az első lány).

Szerintem néhányan azt nem értik, hogy amikor kiderül a baba neme, ami ellentétes a várakozásokkal, akkor nem arról van szó, hogy az anya nem örül a gyereknek, vagy hogy nem fogja szeretni, mert más a neme. Ilyenkor arról van szó, hogy mindenkinek van egy elképzelése arról, hogy ő milyen anya lenne, melyik nem érdeklődését érzi közelebb magához vagy milyen tevékenységeket csinálna szívesen egy gyerekkel. Ezt a képet dédelgetjük magunkban és terhesség alatt izgulunk, reménykedünk, mert ugye 50% hogy valóra válik. Aztán mikor az UH-n kiderül hogy nem volt "szerencsénk" a NEMet illetően, akkor elszomorodunk kicsit, csalódunk, összeomlik az elképzelt kép, amiben otthon éreztük magunkat. Kétségbeesünk hogy akkor a másik nemmel mot tudunk egyáltalán kezdeni, rosszabb anyja leszek-e, mint a óhajtott nemű gyereknek, meg fogok-e felelni, szenvedés lesz-e a közös játék stb.

És aztán persze anyukának van ideje a szülésig újratervezni önmagát az új helyzetre, megbarátkozni a gondolattal és esetleg vásárolgatni, ábrándozni és utána megszűnik a kezdeti rossz érzés. A csalódás helyét átveszi az izgalom amit az új kihívás teremt. Miután megszületik a baba, utána pedig arra sem emlékszik hogy valaha volt más elképzelése, hiszen az ő gyereke tökéletes és imádnivaló.

A másik helyzet mikor valakinek már van mondjuk 3 fia és nagyon lányt szeretett volna elsőre is már, de negyedikre is fiú sikerül. Itt az anya csalódottsága egyértelműen abból fakad, hogy tudatosul benne hogy soha nem élheti meg milyen lányos anyának lenni. Hogy milyen érzés fésülgetni a kislánya haját, rózsaszín tüll szoknyákat válogatni, hercegnőnek öltöztetni farsangon, támogatni mikor nővé érik és anyává válik.

Úgyhogy az értetlenkedőknek vagy ítélkezőknek azt kéne megérteni, hogy ez nem a szeretetről szól, vagy hogy ne állnának helyt anyaként, hanem egy gyászfolyamat, hogy elfogadjuk, hogy ezt nem tudjuk irányítani és megtapasztalni mindent amit szeretnénk.

Látom mennek a lepontozások, pedig mindenki csak a véleményét írta le és erre a kérdésre mindegyik hasznos válasz...

Én nagyon lányt szerettem volna az első terhességem alatt, és végig reménykedtem benne, hogy az ultrahangon rosszul látták, és mégsem kuki van ott. Még a szülőszobán is rákérdeztem, hogy tuti fütyköse van? De amikor a kezembe adták, és megláttam a fiam, már egyáltalán nem érdekelt, hogy nem lány lett, hanem csak arra tudtam gondolni, hogy ez a baba az én babám, az én fiam! Azóta már nagy, nyolc éves másodikos lett belőle, és egy fantasztikus kissrác, imádom :) Sosem jutott még eszembe, hogy bárcsak lány lett volna, hiszen ő nekem így tökéletes, ahogy van.

Közte, és a tesója között 8 év van. A kicsinél is nagyon bíztam benne, hogy most lesz egy lányom is, de hát a sors nem így akarta. A 19. heti ultrahangon tök egyértelműen kiderült, hogy fiú, még az orvost sem kellett megkérdezni, az én laikus szemem is egyből meglátta azt a jól megtermett herezacsit :D Természetesen a doki is megerősítette, hogy semmi kétség, fiúval van dolgunk :) És bár én reménykedtem benne, hogy lány lesz, igazából a vizsgálat után az első dolgom volt, hogy vegyek neki valami nagyon pasis rucit, és végre elkezdhettem a nevén "szólítani". Ennyi, nem éreztem csalódottságot, csak azt, hogy végre elkezdhetek vásárolni, és hívatom a nevén. Kb. egy év múlva elkezdünk próbálkozni a harmadik bébivel, és nagyon bízom benne, hogy most már jön végre egy kislány is, de ha fiú lesz ő is, hát állok elébe. Elég komoly pasitöbbség lesz itthon, de nem bánom. Barátnőm mondta, hogy már így is kész kolbászfesztivál van otthon, de sebaj, elfér még egy fütyis :D