Ti férjként mit gondolnátok a feleségetek gondolkodásáról?

Azt gondolnám, hogy a feleségem egy csodálatos asszony.

Akinek nincs a családjában fogyatékkal élő, az általában fel sem tudja fogni, hogy ez mivel jár.

Az ilyen enyhe autisták tisztában vannak mindennel, ami történik körülöttük, ugyanúgy éreznek, felfogják a dolgokat, próbálnak normális életet élni, de mivel furcsán gondolkodnak, furcsán beszélnek, furcsán néznek ki, ezért az egész társadalom kollektíven elítéli, lesz**ja és kerüli őket. Még ha van is jó képességük, végeznek jó iskolát, akkor sem veszik fel őket sehova, nem dolgozhatnak. Az emberek nem állnak szóba velük, nincsenek barátaik, a szüleiken kívül szinte nem is beszélnek soha senkivel. Nem lesz soha barátnőjük/pasijuk, családjuk.... és még sorolhatnám.

Na őket lehet sajnálni, nekik tényleg sz*r. Ha valakinek csak annyi a problémája, hogy a felesége nem akar harmadik gyereket, mert épp elég dolga van, akkor tegye össze a két kezét, hogy nagyobb baja sose legyen. Vagy találjon olyan munkát, hogy egy hatalmas házban élhessenek korlátlan anyagi háttérrel, takarítónővel, szakácsnővel...

Három gyerek már amúgy is baromi macerás.

Abba amúgy nem gondol bele a kedves férj, hogy mi lenne, ha az egyik gyerekük is beteg lenne? Mert bizony könnyen megtörténhet. Róla is így gondolkodna? Hogy hagyja el mindenki, fordítson hátat neki mindenki, csak hogy élhessék a saját életüket?

Anyuka nem akar 3. gyereket. Pont.

Az, hogy miért nem akarja, szerintem hóóót mindegy, van már 2, neki elég annyi, ezért nem lehet hibáztatni...

Ja hogy te a feleség vagy, így már értem.

Szeretetből, igen. Mert úgy nevelték.

Pontozd le ezt is.

Akkor csodálatos vagy, így jobb? Szánalmas.

Hát kérdező, abban teljesen igaza van, hogy ha önzetlenül csinálod, akkor minek vársz dicséretet. Meg abban is, hogy nem biztos, hogy ez annyira önkéntes, ha így neveltek.

Szóval fáj az igazság, azt hiszem.