Milyen apró dolgokkal tudnék utalni a Férjemnek, hogy szeretnék még egy gyereket? Részletek lenn.
Van már egy 7 éves gyermekünk.
Pár éve jött először a vágy, hogy szeretnék kistestvért.
Azóta többször előjött a téma, de ő nem szeretne több gyereket.
Milyen apró utalások lennének, amiből látná, hogy mennyire vágyom rá. Amivel kicsit "meghathatnám".
A beszélgetéseknél leállít valami kifogással. Az érzéseim tudja.
Már nem akarom felhozni a témát, inkább valahogy a szívén-lelkén keresztül megpróbálni. Ha szeret, ne fosszon meg attól, hogy újra átélhessem a terhességet, a kisbabás kort, az Anyaságot.
Én azt mondanám:szeretnék még egy gyereket. Ha o nem szeretne, elvarnam, hogy mondja meg es elfogadnam, hiszen ez egy tarsas jatek. Nem egy kabat.
Én nem szeretek passziv-agressziven kommunikalni es jatszmazni es erzelmileg zsarolni sem, igy az, hogy "ha szeret, akkor ne fosszon meg" dolog nalam teljesen kizart lenne. De a ti kapcsolatotokba lehet, hogy belefer. Te ismered magatokat, hogy milyen a kozos nyelvetek.
Nem szeretne, mert nem szeretné elölről kezdeni az első pár évet.
Tulajdonképpen én hordanám ki, és utána is én lennék itthon vele. Éjszaka is én kelnék hozzá. Így az ő "kényelmét" annyira nem borítaná fel.
Minden más szempontból nem lenne probléma.
Ha rajta múlna, magától nem szeretne többet.
Én viszont 35 éves leszek, és nagyon vágyom rá.
Nem lelki terrort szeretnék, és nem is rákényszeríteni. Egyszerűen csak valamit, amitől elgondolkodik. Amitől kicsit belegondol az én helyzetembe is.
Persze, kettőnk döntése. De ez esetben nincs köztes megoldás.
Vagy én törődöm bele az ő döntésébe, vagy ő "feláldozza" magár arra a pár évre, amitől tart.
2-es:
Nincs testvére, így nem tudja mi az a testvéri szeretet.
A környezetében se túl jók a testvéri kapcsolatok.
Ezzel nem érvelhetek.
Ha szeret, ne fosszon meg attól, hogy újra átélhessem a terhességet, a kisbabás kort, az Anyaságot.
Ha szereted, ne akard rákényszeríteni a saját akaratod...
5-ös:
Ahogy fenn is írtam, többször beszéltünk róla. Eleinte azt mondta majd. Később konkrét választ vártam, akkor azt mondta nem szeretne a fenti indok miatt.
Ha csak szóba hozom, leállít, hogy ne kezdjem megint.
Szeretném ha tudná, hogy én nőként hogyan élem ezt meg.
Vagyis nem akar mar gyereket. Emlekszel, hogy mit tanultunk? A pozitiv plusz negativ az egyenlo negativ. Vagyis a kozos dontesetek az, hogy nem lesz tobb gyereketek.
Nem helyes egyebkent, hogy ennyire nem vesz reszt a gyereknevelesben, legalabbia ahogy irod, nalunk meg a macskanak is tobb szerepe van benne, mint amit te a gyereked apjarol meselsz...
Amit te irsz, az akkor is erzelmi zsarolas. Igazabol gyakorlatilag azt akarod, hogy megsajnaljon. Gondolj bele a helyzet brutalitasaba, egy ujabb emberi lenyrol lenne szo. Nem arrol, hogy kisirom a boltban a csokit...
Félreértettél.
Jó Apa a Férjem,és sokat foglalkozik a gyermekünkkel.
Az éjszakázásra írtam, hogy nem neki kéne felkelni hozzá, hisz úgy is én etetném meg.Ő meg megy reggel dolgozni, pihenjen.
Én lennék vele otthon napközben.
Természetesen este, mikor hazaér egész biztos foglalkozna vele, fürdetné, mesélne neki, játszana vele, mint ahogy a meglévő gyermekünkkel is tette/teszi.
Ettől függetlenül megint mindent zárni kell, magasra pakolni. Kezdődne az éjszakai sírás, amire attól még felébred, a pelenka korszak, stb.
Kérlek ne kössetek bele a szavaimba. Így is elvagyok keseredve.
Egyszerűen nincs közös megoldás. Vagy lesz, vagy nem.
Én csak szeretnék mindent megtenni, hogy tudja mit érzek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!