A párom nem szeretne gyereket még legalább 6 évig. Hogyan nyomjam el addig a saját anyai ösztönömet?

Kedves anyák és anyajelöltek!

Úgy látom, itt nagyon nagy egyetértés van atekintetben, hogy a kérdező szálljon szembe a párja akaratával, álljon ki magáért, és kössenek kompromisszumot. De már ne is haragudjatok, ebben a kérdésben mi lehetne kompromisszum? Hogy három éven belül szül egy fél gyereket? Vagy hogy gondoltátok?

Volt, aki ezt írta:

„Egy gyerek 2 ember döntése, nem határozhat egyedül ő maga úgy, hogy beleszólásod se legyen.”

Ha egy gyerek két ember döntése, akkor egy nő hogy dönthet úgy, hogy legyen, ha a férfi még nem akar?

Gondolom, hogy itt nem arról van szó, hogy a férfi megtiltja a nőnek, hogy legyen, hanem arról, hogy felsorakoztatott egy sereg érvet, ami arról szól, hogy MÉG ne legyen, mert hat év múlva minden körülmény ideálisabb. Az pedig, hogy azt is belekalkulálja, hogy a nőnek ne kelljen visszamenni dolgozni: tök jogos. Ha valaki olyan baromira szeretne gyereket, miért is akarna visszamenni utána dolgozni, ha nem muszáj? (Ha egy nő a munkahelyén akar önmegvalósítani, tegye, de akkor ne tegyen ki ennek egy gyereket, ha pedig a gyerek jelenti számára a kiteljesedést, akkor nem lehet áldozat néhány évre lemondani a munkájáról.)

Az pedig, hogy valaki harminc fölött már lemond arról, hogy 3 gyereke legyen, egy baromság. Én harminchat voltam, mikor az elsőt szültem, és még nekem is simán beleférne a második meg a harmadik, ha akarnám.

És az, hogy valaki már most a nagymamaságra tekintettel ad tanácsokat, hát nem tudom, először próbáljunk az anyaságra koncentrálni, csináljuk azt jól, aztán beszélhetünk a többiről.

Sokkal fontosabb, hogy egy kisbaba akkor érkezzen, amikor minden körülmény adott (az apa vágyait is ide számítva), mint hogy csak azért, mert az anya épp nem tudja elnyomni az ösztöneit.

Mennyivel jobb, ha az apa, szándékai ellenére belemegy, aztán két éven belül csonka család lesznek, mert az apa még nem állt készen?

Azt sem tartom célravezetőnek, hogy keress másik partnert, mert vele nem vagytok egy hullámhosszon, meg ő csak el akar nyomni (egyébként szerintem erről szó sincs). Ugyanis azt senki nem tudja garantálni, hogy találsz még egy férfit, akit ugyanennyire fogsz szeretni, és akivel szeretnél közös gyereket.

És hogy a kérdező kérdésére is válaszoljak: nem tudom, mi a foglalkozásod, de a tuti recept, ha elmész csecsemő osztályra, bölcsődébe, óvodába vagy iskolába dolgozni, esetleg bébiszitternek. Garantáltan kielégíti (ha csak átmenetileg is) az ilyen jellegű késztetéseidet.

azért mert te 36 évesen szülted az első gyermeked, nem biztos hogy ez követendő példa kellene legyen...sőt. nyilván neked így jött össze és meg volt rá az okod. Szerencsétlenebb sorsú nőknek még ez sem adatik meg.

Na de akinek meg megadatik, az miért várjon évtizedekig a pénzre?? főleg ha van?

Nekem mindig azt mondta a nagyapám csak gyereke két embernek szinte bármilyen korban lehet, de nagyon vigyázzunk arra ne legyünk hozzá túl öregek. Nem jo ha egy nyugdíjas áll a diplomaosztón...

Pénz elszáll, mi a garanci arrra hogy mondjuk 3év mulva nem jön valami nagy csőd az életetekbe??

A mostban kell élni..én nagyon megtanultam..ugyan ilyen volt a volt férjem..majf ráérünk még, még ez kell stb..

28 évesen nem brtam tovább, mire újra megtudtam bízni valakiben 30 lettem, a baba 2évig váratott magár...akkor is iszonyú terhességem lett. Ha fiatalon válalom talán nem szenvedem végig..

13-as, hol írtam, hogy szerintem én vagyok a követendő példa? Csak azt szögeztem le, hogy 30-31 évesen még senki nem csúszott le arról, hogy nagycsaládos legyen.

Pont ugyanúgy nem tartom követendő példának a későn szülést, mint annak sulykolását, hogy márpedig fiatalon kell szülni. Mindenki akkor vállaljon gyereket, amikor ahhoz minden körülmény adott!!! Szó szerint ezt írtam korábban is.

6 év pedig nem jelent évtizedeket. Csak a miheztartás végett.

Nekem továbbra is az tűnik a fő problémának, hogy az nem TÁRSkapcsolat, ahol az egyik fél közli az elképzeléseit, a másiknak pedig nincs lehetősége beleszólni a saját életével kapcsolatos döntésekbe.

Ráadásul az élet nem úgy működik, hogy eltervezünk valamit, aztán minden úgy lesz, nem árt hozzá némi rugalmasság, és hogy az adott szituációban a felek mindig közös nevezőre tudjanak jutni.