Nem szégyelli magát az a szülő, aki a gyerekét a másik gyerekkel "versenyezteti"?

Ha ésszel nem bírja felfogni, hogy mekkora kárt okoz a gyerekének, akkor nem hiszem, hogy bármi miatt is szégyellné magát.

Egyébként egy önző nő, nem anyának való, ha neki csak az számít, hogy "menőzni" tudjon a gyerekével, és dicsekedhessen, hogy kit miben előz meg.

Nagyon szomorú, hogy vannak ilyen anyák, szegény kisgyereknek nem lesz szép gyerekkora, mert állandó kudarcként fogja megélni, hogy nem elég jó az anyjának.

Ostoba,buta emberek az ilyenek.

Nem fogják fel,hogy egyszer mindenki meghal.

A legszebb,legokosabb,legügyesebb is.

Képesek az életüket a látszatra fenntartására építeni,amikor olyan rövid.

Ugyanezt láttam a TV-ben valami idióta amcsi gyerekszépségversenyen.

Az idegbeteg, elhízott, igénytelen, fogatlan, bunkó ogre anyuka üvöltözött a 7 éves agyonsminkelt kislányával, hogy nem mosolygott eléggé, így biztos nem nyeri meg a szépségversenyt. Nem hogy gyereket nem kéne vállalnia, de az ilyet egyenesen büntetni kéne. A saját elcs¤szett életét próbálja bevasalni a gyereken. Ugyanez a "versenyeztetés" kategória is. Ha már anyuka nem tud semmi különlegeset felmutatni, akkor majd a gyerekét használja fel arra, hogy megmutassa, ő különleges, mert különleges gyereket hozott a világra.

Szánalmas az ilyen, és egyáltalán nem való nekik gyerek.

Szerintem ezt szinte minden szülő megteszi, csak az a kérdés, mennyire gyakran, és hogy egy konkrét gyerekhez hasonlítja-e mindig vagy mindig egy másik ismerős gyerekhez, aki épp az adott dologban jobb, mint a sajátja. Ezt még a legjobb szülők is megteszik.

"Klasszikus példa", hogy "ha a többi osztálytársad (esetleg egy konkrét osztálytárs) meg tudta tanulni, te miért nem?" persze ha a gyerek az átlagnál ugyan jobb valamiben, de mégis elmarad a szülő elvárásaitól, akkor meg jön a "többi szülő gyereke engem nem érdekel":)))) Ki ne hallotta volna már újra és újra ezeket a mondatokat? Mégis (szinte) mindenki a saját gyerekével is megteszi. Ettől persze még kerülni kellene, mert igen, lehet ártalmas, hacsak a gyerek nem jön rá elég korán, hogy a ilyen megjegyzéseket el kell engednie a füle mellett:S

Nem normális az ila szülő.

Nálunk volt régebben mamám részéről ilyen, mama fia meghalt és onnantól unokatesómék voltak a jók, ügyesek, szépek...azt eljutottam egy pontra és beszólogattam: bocsi, hogy nem vagyok x, akár oda is költözhetsz (egy házban laktunk), akkor megkérdeztem ők miért különbek, mint mi?

Anyutól is kapta mindig az ivet, mert, hogy öcsémmel mi is ugyanolyan unokái vagyunk, és anyu bocsánatot is kért, hogy ő még él. Pár ilyen beszólás után visszafogta magát...

Az ilyen szülőnek nem kivánok mást csak, hogy a gyerekétől vissza kapja pl xy anyukája finomabban főz, jobb a kapcsolatuk...

Mikor iskolába kerültem, velem ugyanez történt. Az óvódában nem igazán voltak barátaim, így az első barátságomat nagyon megbecsültem...legalábbis eleinte.

Ő sokkal jobb tanuló volt mint én, sokkal szebb is (én akkoriben elég kerek voltam, és az arcom se valami szabályos), bátrabb és cserfesebb, míg én visszafogott és csendes.

Mikor áthívtam folyton azt hallottam "Miért nem fonodba be olyan szépen a hajad, mint Ő?", "Miért nem tanulsz olyan jól, mint a Barátnőd?", "Miért nem vagy olyan vidám?" Az önbizalmamnak nagyon rosszul esett, főleg, hogy ezt az édesanyám mondta. Mai napig égeti a torkom.

Hogy őszinte legyek viszont volt neki egy nagyon rossz tulajdonsága; hihetetlen akaratos volt. Mindig azt játszottuk amit ő akar, sosem hagyott másokkal barátkozni, de azt elvárta, hogy a szünet mindenegyes percébe vele legyek. Én ehhez túlságosan független lélek vagyok, de mivel az önbizalmamnak fájt a tudat, hogy ő sokkal jobb mint én, behódoltam neki, "hisz én nem érdemlem meg a beleszólást"...tudom, tudom, így utólag butaság, de egy 6 éves bizonytalan gyermeknek, ez a gondolat teljesen agától érthetődő.

Nem voltam rá addig irigy, de egy 4. osztályos esett megváltoztatott mindent. Rajzversenyt hirdettek a 4.-6. évfolyamig, én pedig nagyon szerettem rajzolni. Bár megkértem rá, hogy ne jelentekkezzen nem sértődtem meg mikor ő is benevezett, ha nem is esett júl jól...

Mindketten ügyesen rajzoltunk, csupán nekem jobbak voltak az ötleteim, így mikor megtudtam, hogy a feladat "Az én tökéletes nyaralásom", rögtön ezer meg ezer kép jutott eszembe. Megkérdezte, hogy én mit rajzolok, mire én buta elmondtam neki...bárányhímlős lettem a versenyre, így lemondtam róla. Pár héttel késöbb tudtam meg; a rajzversenyt az én ötletemmel ő nyerte meg, majd letagadta, mikor számon kértem. Ez hatalmas lelki sok volt, mivel csak a kreativitásom volt jobb nála...

De a legfájdalmasabb az volt mikor Anya megdicsérte őt, és azt mondta, hogy "Nagyon ügyesen rajzolsz lányom, de ilyen jót te se tudnál kitalálni..."

Ez az ominózus esett arra sarkalt, hogy a sarkamra álljak. Mindent megtettem, hogy jobb legyek mint ő (bevallom olykor csaltam is...), és a leghűvösebben viselkedtem vele.

Pár hónap után mikor látta, hogy barátságunknak vége, elkezdett csúfolni..."kövér vagy", "buta vagy", és mikor ezt elpanaszoltam otthon Anya azt mondta "Miért kell ilyen kislánynak lenni, hogy az egyetlen barátodat is megutáltatod?"

Elismerem nem viselkedtem a legéredtebben, de így visszatekintve (kissé nagyobb önbizalommal), hogy nem minden volt igaz, amit mondot Anya...