A férjem a kiskamaszfiúnkon töltötte ki mérgét, ugye ilyenkor el kell gondolkodni a váláson?
A probléma ott kezdődött, hogy természetes a férjem számára, hogy az én fizetésemből kifizetek mindent, ő a saját fizetését kétes dolgokba forgatja bele. Tegnap este emiatt kialakult férjem és köztem között egy vita, majd a férjem a fiúnk nagy becsben tartott egyik családi kiránduláson talált botját indulatosan, őrült módjára 4 részre törte, mert mit keresett ott a bot, a fiúnk előzőleg a szekrényben tárolta, elő szokta venni, símogatni szokta és szeret mesélni arról a családi kirándulásról amikor találta.
Mikor a férjem ok nélkül eltörte a botot a fiúnk nagyon el kezdett sírni, ekkor a férjem meg akarta verni, mondtam neki, hogy meg ne próbáljon a fiúnkhoz nyúlni.
A fiam végül órákig sírt, még sosem láttam rajta ezt a mély szomorúságot, csalódottságot. Rettenetesen szégyeltem a fiam előtt a férjem viselkedését, hogy megalázta a fiúnkat.
Megfordult a fejemben, hogy én ilyen ember viselkedésének nem tehetem ki a fiamat és mielőbb szükséges lenne elválni.
17 éve vagyunk együtt, egyre kevésbé akar megfelelni nekem a férjem, makacs, akaratos.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!