Milyen felnőtt lesz azokból a gyerekekből, akiktől a szüleik megkövetelik, hogy csak ötösei legyenek, és elvárják, hogy kitűnő tanuló legyen?

Attól függ. 2 ilyen embert ismerek, és mindketten másképp élték meg. Szerintem ez személyiségfüggő. Az egyik ilyen ismerősöm már elsős kora óta kitűnő volt, egy 4-es sem csúszott be sosem, 3 nyelvvizsgája volt 12.-re, utána pedig az egyik nyelvből megcsinálta a felsőfokút is. Orvosnak tanult, de már az egyetemi évei első felében elmondta, hogy amint végez és lesz kellő szakmai tapasztalata, húz ki külföldre és nem a pénz miatt. hanem, hogy minél messzebb kerüljön a szülői háztól. Rettentően megfelelés kényszeres volt, ez az egyetemen enyhült amikor már nem minden egyes napját otthon töltötte, hanem másik városba került.

A másik ilyen embernek lett 1 diplomája, nyelvvizsgája, jó állása, és az égvilágon semmi baja nincs, azon kívül, hogy az ő szemlélete is az, hogy egy ember diploma nélkül senki stb. Tehát neki is ez lett a természetes.

Az attól függ, mennyire reális az elvárás, és kapott-e olyan nevelést a gyerek, hogy önmagától is motivált legyen a teljesítményre. További kérdés, hogy ez-e a domináns szempont a gyerek megítélésében, értékelésében, vagy a teljes személyiségére, képességeire, vágyaira, céljaira odafigyelnek a szülők, ill. hogy valójában miért van ez az elvárás: a gyerek jövőjét tartják fontosnak, vagy a kollégák/kolléganők, rokonok előtt akarják verni a mellüket a bizonyítvánnyal, vagyis a szülő saját önértékeléséhez kell-e ez. Utóbbi elég problémás, az is, ha irreális a követelmény.

Volt olyan évfolyamtársam az egyetemen, aki a szülei elvárásai miatt kitűnő volt egész suli alatt, majdnem maximális pontszámmal került be, bár nem akart ide jönni. Minden vizsgaidőszakban (amíg ki nem került másodév végén) pánikrohamai voltak, sehova nem járt el szorgalmi időszakban sem, életében nem volt kapcsolata. 21 évesen komplett idegroncsként bukott ki az egyetemről, nem tudom, mi lett vele később, de valószínűleg nem alakult túl jól az élete.

Tőlem megkövetelték, igaz én is törekvő gyerek voltam, mint valami szivacs, szedte be az agyam az infokat. :)

Mérnök lettem, most csinálom a doktorimat. Amúgy széles látókörű, érdeklődő, viszonylag művelt, művészetszerető felnőtt lettem, boldog vagyok a hivatásomban és a magánéletemben is. Időből és pénzből mondjuk mindig lehetne több, de elégedetten élek. :)

Okos es kepzett. Engeml is leszurtak a negyesekert, vorosdiplomaval vegeztem el a BME-t, Franciaorszagban doktoriztam es most Parizsban dolgozom jopenzert.

Azok akiknek anno szerencsetlen szemuveges kis streber voltam, most rakhatjak a talcakat a mekiben, vagy a ladakat a tescoban.

tőlem is elvàrtàk, bár az ország legjobb gyakorló gimijébe jártam, ott már nem voltam kitűnő, 4-5 tanuló voltam. mindig parancsolgattak, meg orditottak a rosszabb jegy miatt. de nem nagyon érdekelt. voltak celjaim, magam miatt tanultam. most mérnöknek tanulok, és nem látom kárát, hogy mondjuk magyarból 4-es voltam.

már egyetem óta annyira nem szólnak bele a szuleim. de tudok olyan barátnőmrol akinek a szulei még mindig elvàrjàk, hogy csak ötöst kapjon. ami egyetemen már nem egyszerű.

Tőlem elvárták, hogy csak 5ös hozzak haza. Jól is tanultam, most 29 éves vagyok, nem lelki sérült, bár rossz a kapcsolatom, a kapcsolatom az édesapámmal, mert ahogy az iskolában, az élet más területein is ugyanilyen szintet követelt meg, és mindenbe szeretett volna beleszólni, amiből súrlódások adódnak időnként. Ettől függetlenül végtelenül hálás vagyok neki, főleg azért, mert a tanulásban megkövetelte a maximumot, évfolyamelsőként végeztem az egyetemen (közgazdász szak), 2 felsőfokú nyelvvizsgám és egy jó munkám van, jó fizetéssel. Ehhez nagyban az járult hozzá, hogy jó tanuló voltam, ami nélküle nem biztos, hogy lettem volna.

Most terhes vagyok, és egész biztosan megfogom követelni a lányomtól, hogy jól tanuljon....