Ti megbeszéltétek gyerekvállalás előtt, hogy férfi, és nő is maradtok egymás számára, nemcsak szülők lesztek?

Nem hiszem, hogy ez olyan dolog, amit előre meg kell beszélni, mert vagy akarják a felek és tesznek érte, vagy nem.

De nekem is volt ilyen parám a terhesség elején, hogy majd kövér leszek, nem fog kívánni, elhidegülünk egymástól, csak a gyerek körül forog majd az életünk...szóval ilyen tipikus női félelmek. Ennek kapcsán végülis mondhatjuk, hogy megbeszéltük, mert a párom megnyugtatott, hogy majd segít mindenben, oda tudunk figyelni egymásra és magunkra is...és ez tényleg működött, abszolút nem tűnt el a kémia, pedig nem álltunk meg egy gyereknél. :)

Elképzelem, ahogy férjemmel leülök és elkezdem ecsetelni neki, hogy most belevágunk a gyerekvállalásba, de attól nő maradok:D

Ezt nem megbeszélni kell, hanem alap és tenni kell érte. És nem csak egymást szülőnek látni. Ha ránézek a férjemre, látom a gyermekeim apját és a férjemet is. Ennyi.

Ezt nem lehet előre megbeszélni. Illetve beszélhettek róla, de úgyis a helyzet adja. Az az apa, aki feleségével már nem foglalkozik, biztos nem a szülés előtti "beszéljük meg, hogy így legyen" beszélgetések hiánya miatt van.

Viszont, ha azt érzi valaki, hogy kevesebb figyelem jut rá, akkor lehet szólni/megbeszélni.

Nekem kicsit olyan, mintha azt mondanád: Figyu, szeressük egymást 20 év múlva is. Ezt nem lehet előre tudni!

Nézd, szerintem senki nem úgy áll neki a gyerekvállalásnak, hogy ő onnantól ősanya/ősapa lesz, és megszűnik nőnek/férfinak lenni. Hisz ez nagyon rosszul hangzik, nem hinném, hogy bárkinek ez végcél lenne...

Aztán persze a gyakorlatban jön a megvalósítás nehézsége, konkrétan tenni kell a külsőért, a szabadidőért, a romantikáért...ez sok áldozattal és lemondással jár, aki ezt nem vállalja, az elsüllyed a szülő szerepben, és ezzel takarózik ("tudnék én jól kinézni, csakhát a gyerek...").

Ez olyan mint a fogyókúra, akaraterővel és konkrét munkával kivitelezhető, de mindig lesznek emberek, akiknek könnyebb kifogásokat keresni.

Szerintem nem a gyerekvállalás előtt kellene erről beszélni, hanem folyamatosan, bármikor, amikor bármelyik fél szerint gond van. A kommunikáció a legfontosabb, akár van gyerek, akár nincs. Ha azt érzem, hogy a férjem elhanyagol, akkor megbeszélem vele, ha ő érzi ugyanezt, ő is szól nekem. Ez szerintem minden felnőtt párkapcsolatban így kéne, hogy működjön...