A kései gyerekek érzelmileg stabilabban fejlődnek?

nem hiszem, hogy a szülők korának köze lenne a gyerek lelkéhez. de ha már, akkor talán a fiatalabbak felé billen a mérleg, de ezt így erre nem lehet ráhúzni, annyi minden számít. és nem a kortól lesz valaki, a gyerek pedig tükörképed. nyilván ha stabil (már) az anyagi háttér akkor könnyebb nem pörögni, de mondjuk egy olyan nő aki karrierista és ezért vállal később gyereket, az nem biztos, hogy jól érzi magát otthon évekig, szóval nem biztos, hogy békét és boldogságot közvetít.

gyerekekkel foglalkozom, a szülők pontos korát is tudom, de tényleg nem látom azt amire te gondolsz :)

viszont sajnos azt látom, hogy nagyobb számban van gond a kései gyerekekkel (konkrétan 40+ anyukák esetén, apukák oldaláról ezt nem tapasztaltam)

Annyiból köze van kedves 2. válaszoló,hogy-elvileg-az idősebb emberek-"intelligensebbek" érzelmileg.Ám nem csak érzelmileg,hanem-a korukból adódóan-szinte mindenben.Ám mint írom.ELVILEG!

Kérdező:én 40 évesen szültem a 3. gyerekemet(a 2.-at 35 évesen,az 1.-et 20.5 évesen)én (mi) úgy veszem észre,bár egyforma nevelést,törődést kaptak/kapnak,a legkisebb a legbátrabb,legérzelmesebb,legtalpraesettebb,leg,leg,leg.A neme annyiból nem számíthat 100%-ban,hogy a 20.5 évesen,és a 35 évesen szült gyerekem is fiú,és úgy gondolom a 2.-nál nem voltam már "tini"(van akinek már későinek számít).Különben nem csak feltételezés,de vizsgálatok is alátámasztják,hogy az idősebben szülő nők gyerekei intelligensebbek....mondjuk azt nem értem a kérdésedben,hogy mit jelent a "NAGYON kései kor"?!

Lehetne így, de én élő példa vagyok az ellenkezőjére, és az állításra is. :)

Inkább az anya személyiségétől függ, esetleg az idővel érettebbé váló anya stabilabb érzelmi hátteret tudna teremteni a gyereknek. De ez bizony nem törvényszerű, az én anyukámnak nem ment, ugyanis ez nem életkorfüggő teljes mértékben. Van aki 20 évesen is kiváló "háttér", más meg 40 évesen sem az.

Én látom magamon a fejlődést, mivel szültem fiatalon és 35 évesen is. Sokkal jobb anya vagyok/voltam a második gyerekemnél.

Nem gondolnám véletlennek semmiképp, inkább szociális és pszichológiai tényezőket látok benne, valamelyest a genetikát is, de sokkal inkább van jelen minden, ami tanult, vagy tapasztalat az anyai viselkedés szempontjából.

Soktényezős ez a kérdés:

- a szülők alapszemélyisége, főleg érzelmi intelligenciája

- ha ez alapvetően pozitív, akkor korral, élettapasztalattal "előnyre" tesznek szert

- hányadik gyerek - a többedik gyereknél már a rutin is nagyobb lehet

Önmagában a kor nem befolyásolja, de a fenti soktényezős helyzetben befolyásolhatja.

Én magam is kései gyerek vagyok, 40 éves volt anyukám, mire megszülettem. Viszont értelmiségi szülők, pedagógiai pályán, ami sok szakmai tapasztalatot adott nekik. Apróbb hibákat vétettek a nevelésben, de ezek tényleg kisebb jelentőségű apróságok voltak, utólag be is látták.

Most már nekem van gyerekem, néha eltölt egy-egy hetet a szüleimnél. Amikor visszakapjuk, mindig meglepődünk, hogy mennyit fejlődött. Kérdeztük, hogy mit csinálnak vele, hadd tanuljunk trükköket.

Anyám mondta, hogy hát ő ugyanazt csinálja vele, mint velem, csak mivel nem saját gyerek (évekig 24 órás bezártság), ezért vele nem türelmetlen és ideges időnként, ahogy velem azért előfordult.

Apámnak például most is megvan az az apró hibája, hogy irányítgatni akarja és kissé túlfélti. Az irányítgatás alatt azt értem, hogy játszótéren anyám hagyja, hogy ha talál egy falevelet, akkor nézegesse, szemlélődjön, apám pedig mondja, hogy gyere, most hintázzunk, most másszunk fel erre, stb. De itt anyám leállítja.

Túlféltés: én is hidegkedvelő vagyok, gyerek is. Apám fázós, ezért mániája a pulóverrel és zoknival kergetés; "vedd fel, meg fogsz fázni". Egyetlen ütközési pont apámmal, hogy "NEM, nem fog megfázni, nem adok rá zoknit 25 fokban, se pulóvert. Te fázol, te öltözz fel."

Teszem hozzá, hogy még velem is ezt csinálja, pedig már 30 elmúltam és régóta nem élünk egy háztartásban. Ennél nagyobb hibája ne legyen, amúgy tünemény a gyerekkel és nekem is nagyon jó apám volt. :)

Hát nálunk kicsit máshogy volt.

A húgom kései gyerekből hamar nagyon korai gyerek lett.

Édesanyánk már a dackorszakban lemerült, 14 évesen én törődtem a legtöbbet a kishúgommal, aki ekkor lett óvodás.

Én vittem (csak negyed órával kell előbb indulnod) én hoztam (úgyis akkor ér be a vonatod).

Társasági életem nem volt.

A húgocskám nagyon ragaszkodik hozzám, most kamaszodik.

Én tanítottam biciklizni, korcsolyázni, fára mászni. Én töröltem a orrát, beszéltem vele a kis szívfájdalmairól, gyakoroltam vele az írást, ellenőriztem a házit, gyakoroltam vele a verset, a nyelvtant.

Édesanyánk sajnos már kifogyott a türelemből.