Mi a jó ebben? (rossz anya vagyok, rettegek, stb. )

A folyamatos féltésnek jó oka van: így óvjuk meg az utódot.

Az elején irreális (én álltam a bukóra nyitott ablaknál, és megijedtem, hogy mi van ha kiejtem a gyereket) de később enyhül. Tapasztaltam.

A másik: ott egy kis pelenkás s.ggű ödémás gombóc, amit a kezedbe nyomnak a kórházban. Két feladatod van:életben tartani és boldog embert faragni belőle.

Első gyereknél hajlamosak vagyunk túlzásba esni. Minden új, minden az első!

A második gyereknél már más problémák vannak.

amikor először érzi valaki a tehetetlenség érzését, szerintem még az önbizalomban túltengőket is megrendítené.

(pl ha mindent megtesz akkor is sír a saját gyermeke, és ugye egy gyermek mégis kire számítson, ha nem az anyjára?)

a védelem, esetenkénti túlzó rettegés is természetesen eshet meg olykor olykor, elvégre az ő felelőssége a gyermek épsége, egy másik ember elindítása az életben.

főleg a kezdetekben jellemző, amikor anyuka még non stop a gyermekkel van, és szinte ez az élete, a gondolata.

majd később már lazább lesz mindenki.

sokszor ezért is kérdezik az aggódó szülőt, hogy első gyerek ugye? :)

Akkor én biztos kakukktojás vagyok, de hiába első gyerek, sose voltam aggódós, parázós anyuka, sőt, szerintem nagyon lazán kezelem a dolgokat és ez nagyban megkönnyíti az életem, sőt a lányomét is, mert nem neveltem bele a félelmet, magabiztos, független 3 éves kiscsajszivá fejlődött.

Pedig még 1 éves kora előtt ő is volt, hogy leesett a pelenkázóról, volt olyan is, hogy úgy nekiesett a konvektornak, hogy felrepedt a szája széle és ömlött belőle a vér, volt, hogy az első hónapokban vég nélkül sírt, mégis mindent kellő higgadtsággal kezeltem és kezelek a mai napig.

Ha elesik sosem csinálok belőle nagy ügyet, így ő sem sír órákig utána, feláll és megy tovább, pedig szinte mindig tele van foltokkal de ez az életkor erről szól :)

Nem nyalom-falom 24 órában, sőt, soha nem voltam olyan, nem is élek szimbiózisban vele, megvan a saját életem mellette, mégis úgy gondolom, jó anya vagyok és igazam is van :)

Volt már többször is, hogy ezen az oldalon is lepontoztak, meg lehurrogtak a látszólag szívtelen hozzáállásom miatt, holott ez nem arról szól, hogy nem szeretem a lányom, mert nagyon is szeretem, de nem akarom folyton a kezét fogni.

Ő egy önálló élet. Ott vagyok neki mindig amikor szüksége van rám, de a saját harcait már születésétől magának kell megvívnia, persze kisgyerekként még csak olyanokról van szó, hogy elveszik a játékát a játszótéren, fellöki egy gyerek az óvodában, elesik és beveri a fejét stb., de ezeket mind magának kell megtapasztalnia és feldolgoznia.

Én ott vagyok, mint stabil pont neki akire mindig számíthat, de helyette nem fogok semmit megoldani és nem vonok védőburkot köré, mert ezzel csak ártanék neki.

Mikor az első gyerekem megszületett én akkor éreztem először hogy szinte 100%-ban függök valakitől, ugyanis ha bármi baja történne azt én nem élném túl.

Nekem is eszembe jutnak időnként szörnyűségek (erre a híradó rásegít bőven) de elhesegetem őket tudatosan.

Egyéb esetben nem vagyok parázós, nem zavar ha megkóstolja a földet, elrág egy fűszálat. Majdnem minden héten van valami esés-bukás, horzsolás, kék folt de ezt természetesnek gondolom. Tanul és tapasztal. Arra nevelem hogy védje meg magát másokkal szemben.

Én sosem aggódom amiatt hogy jó anya vagyok e, ilyen vagyok amilyen, én úgy gondolom igyekszem megtenni amit tudok, van hová fejlődni mert mindig van.

Avval viszont egyet értek hogy aki a külvilág felé azt mutatja hogy ő mindentől félti és óvja a gyerekét, még a nap se sütheti, szél se fújhat rá, az pontosan evvel akarja mutatni mások számára hogy ő egy remek anya, mert mindentől megóvja és más meg milyen rossz és felelőtlen.

Holott pontosan amit ő tesz, az a nem jó a gyereknek. De ez már egy másik témakör.

Azt látom, hogy némelyek hajlamosak mindent eltúlozni - és ennek része az is, amit leírtál. Ha azt olvassa, hogy minél tovább szoptatni kell, akkor akár azon is felháborodik, ha az óvónő szerint már abba kellene hagyni a négyéves gyerek szoptatását. Ha azt olvassa, hogy a gyermeknek testközelségre van szüksége, akkor magára köti és 0-24ben hordozza meg vele alszik. Ha azt olvassa, hogy hason fekve nagyobb a bölcsőhalál kockázata, akkor pánikol, hogy mi van, ha a gyerek álmában hasra fordul. Ha azt olvassa, hogy a hozzátáplálással meg kell várni, amíg a gyerek megérik rá, akkor akár egy évig csak anyatejjel eteti, mert lám-lám, a gyerek még nem fogta meg a rántott húst, és nem ette meg magától. És a többi: a jó anyaság fokmérője, hogy hogy szültél, szoptattál-e, meddig, vasalod-e a babaruhát, pürésíted-e a bébiételt, átalussza-e az éjszakát.

Szerintem természetes, hogy az embernek vannak kételyei. Csak a hülyék holtbiztosak mindenben. De ennyire nem szabad rápörögni a dologra. Köztünk szólva, szerintem ezt azok csinálják, akikkel nem foglalkozik eléggé a férje, nem várja őket vissza a munka, úgyhogy úgy kell csinálniuk, mintha a gyereknevelés 2 egész embert kívánna, de ők hősök és megoldják egyedül.