Annyira elegem van már, minden anyuka ennyire egyedül érzi magát?

Itt egyeseknél nagy szövegértelmezési problémák vannak, ajjajjj... Ki mondta, hogy unalmas egy gyerekkel itthon, és, hogy beleőrülök a pelenkázás, háztartás, játszás háromszögébe? Én ezeket mind mind megteszem, szívvel, imádom a kislányom, amúgy 2 éves, rendkívül aktív, és akaratos. Sokat kell vele harcolni mostanában, hogy szót fogadjon, mert elkezdődött nála a dackorszak. Hétvégéken szinte mindig megyünk valahova, sosem ülünk otthon, akkor foglalkozik vele, és egyértelműen szereti a kislányát. Nekem az alapvető lustasággal/ önzőséggel akad problémám, hogy amikor látja, mikor hazaér, hogy összeesek (Ő egész nap egy irodában ül, szellemi melót végez, 8 órát dolgozik plusz az utazás, és amikor hazajött két hét szabira, közölte, hogy nagyon durva itthon a gyerekkel, és neki az lesz a a szabadság ha visszamehet dolgozni, emberek közé, beszélgetni, intézkedni, és nem egy ordító, visító kisgyerekkel próbálni ép ésszel, higgadtnak, türelmesnek maradni) és hazaérve egy kicsit mentesíthetne (Mondjuk ordít a gyerek éppen csapkod, hisztizik mert nem engedem neki, hogy a szemetesből egyen), és arra ér haza, hogy látja, hogy már az idegszálaim a szakadás szélén, és jól esne egy annyi, hogy na ülj le, majd én megoldom, kb fél óráról van szó, utána már megy aludni a gyerek... És nem ezt teszi, akkor rosszul esik és dühít, hogy miért nem veszi észre, hogy egy ici picit segíthetne, ha szólok neki, akkor puffogva segít, de tudatja hogy semmi kedve hozzá (pl. fürdesd már meg légyszi, mert hulla vagyok)... Amikor elmondom neki napról napra ezeket a dolgokat, h jól esne a kis segítség, meg ne legyen már ennyire csak magával elfoglalva, akkor felhozza a hétvégéket, hogy akkor mennyit segít, ami igaz is, de én nem azt kérem tőle, hogy a hét minden napján meló után még ő foglalkozzon a gyerekkel alvásig, csupán a gesztus, hogy na mentesítem NÉHA szegény "ásszonyt" mert látom, hogy a haja hullik lassan...