Elvárható egy családtagtól (nagyszülőktől, testvérektől), hogy jöjjön vigyázni a gyerekre? Ha igen, miért? Ha nem, miért nem?

"...más mondjuk egész nap ellátni egy gyereket. (etetés, itatás, játék, pelenkázás, jövés-menés, főzni rájuk, stb.)"

Nálunk volt már többször, hogy egész nap a nagyszülőknél volt a gyerek, ott is aludt (sőt volt, mikor 3 napig volt ott), de alig akarták visszaadni, pedig akkor nyilván nem "unokázás" volt csak.

Normális, szerető nagyszülőnek nem teher az unoka, akinek az, arra nem kell rábízni a gyereket, meg kell oldani máshogy (azért szomorú, ha egy nagyszülő ilyen, de itt sok hasonlóról olvasni). 2. vagyok

Az előző kérdés miatt ez nekem is eszembe jutott. Más dolog valakit megkérni, vagy ha kérni sem kell, magától jön és még rá is lehet hagyni esetleg, mint hogy úgy érzi valaki, hogy kötelező lenne anyósnak besegíteni. Nem kötelező egyáltalán, de jól esik, ha van segítség.

Nekem az adott kérdésben nem igazán tetszik a hozzáállás, "méltóztatik megemelni a valagát", vagy hasonló. Szerintem, ha segít akármennyit, annak örülni kell, nem számonkérni, miért csak ennyit. Szóval elvárni semmiképp nem lehet, de egy normális családban azért magától kellene ennek működnie. Ha kérni kell, már régen rossz. Én szeretnék olyan nagyi lenni, akire lehet számítani, nálunk az egyik nagyi ilyen.

Szerintem sokan úgy vagyunk vele, hogy valahol a lelkünk mélyén elvárjuk a közelebbi családtagoktól, hogy ha "helyzet van", akkor jöjjenek és segítsenek. Gondolok itt nagyszülőkre, esetleg testvérekre.

Ennek ellenére soha, senkinek nem vetném a szemére, hogy kellett volna a segítsége, de nem jött. Több példa is volt már erre nálunk, magamban kicsit szomorkodtam, rosszul esett, de nem tettem szóvá soha egyik rokonnál sem, és ezen túl sem fogom.

Hálás vagyok ha van segítségem, pláne ha magától ajánlja fel az illető, de alapjáraton úgy érzem, a mi gyerekünket Mi vállaltuk, ezért a mi feladatunk úgy intézni a dolgainkat, hogy vagy én vagy a férjem vigyázzon rá, amíg a másiknak dolga van.

Ez szerintem semmiben nem különbözik az egyéb családon belüli segítségtől. Én úgy nőttem fel, hogy támogattuk egymást, kölcsönösen. Amikor dédim eltörte a lábát, heti 2x vittem neki ebédet. Nagyszüleimnek rendszeresen bevásároltunk, ha olyan házimunka akadt amit nem bírtak azt megcsináltuk (pl létrára kellett állni vagy nehezet emelni).

Bár már egyikünk sem lakik otthon (4en vagyunk testvérek) minden évben mi vágjuk anyuéknak a fát a fűtéshez, kitakarítjuk a fatárolót és bepakoljuk. Tavaly kerítést festettünk, pár éve az egész házat felújítottuk. Igazából jó kis buli volt :-)

Szóval számomra természetes, hogyha segítségre van szükségem, akkor hozzájuk fordulok. Az elvárom erős kifejezés, mert nyilván nekik is lehet épp olyan dolguk, programjuk ami miatt nem tudnak segíteni és ezt elfogadom. De számítok rájuk és ez nagyon jó érzés.

Hozzátenném, hogy a lányom közel sem csak akkor van a szüleimmel vagy a testvéreimmel, amikor nekünk segítség kell. A legtöbbször szólnak, hogy van valami program és oda vinnék magukkal vagy szabad a hétvégéjük, vigyük le a kiscsajt stb.

Én nem várom el hogy anyukám vigyázon a 3 gyerekemre ,őt csak akkor kérem meg ha sehogy nem tudjuk megoldani szünetben a felügyeletüket mi ketten ,és nem sértödök meg ha nem akar vagy tud segiteni .

Régen rosszul esett,ma már nem .

Én úgy gondolom, hogy egy családban igenis elvárható, hogy a tagok KÖLCSÖNÖSEN segítsék egymást! Hiszen ettől család a család.

A nagyik szerepe nagyon fontos az unokák életében, mert rendgeteg olyan értéket közvetítenek feléjük, melyeket a szülők szerepüknél és koruknál fogva sem tudnak.

Nagyon haragszom arra, aki azt mondja, hogy "mindenki magának szül". Milyen önző egy szöveg ez? Egy életet nem magamnak hozok létre, hanem egy családnak, egy társadalomnak és leginkább saját magának, hogy éljen!

Ha az ember gyerket vállal, azt nem 18 évre teszi, hanem örökre, amíg él. Evidens, hogy a gyereknek lesz saját gyereke is (általában). Ezt egy szülőnek bele kell kalkulálnia.

Ha egy nagyszülő egészséges, akkor szerintem igen is kiveheti a részét az unokázásból. Egy normális nagyszülő ezt örömmel teszi. Természetesen a nagyszülő nem szolgáló és nem alattvalója a családnak, hogy ugráltassák. Az ideje sok mindentől függ. Sokan dolgoznak is sokáig, így tőlük nem elvárható a rendszeres gyerekfelügyelet, de az igen, hogy a szabadidő egy részét az unokáival töltse.

Ha beteg a nagyszülő, akkor természetesen nem elvárható, hanem inkább a családtól elvárható, hogy gondoskodjon a nagyszülőről.

15: és akkor most ássam el magam mert jó a viszonyom a szüleimmel?? Ne már....

Gyerekként én is sokat voltam a nagyszüleimmel, nagyon jó a kapcsolatunk, mamámmal sok "barátnős" programunk volt kamaszkoromban.

Már nagyobb a lányunk, nem 2-3 hónapos korában kérték el nyilván. De amióta eszik-iszik mindent, beszél és főleg mióta szobatiszta, szeretik együtt tölteni a szabadidejüket.