Ti mit tennétek a helyemben? Vállalnátok a babát így is?

Bocsi, hosszú lesz, de már nagyon kivagyok idegileg.

Van már egy négy éves lányom, két éves kora óta dolgoztam egy szuper munkahelyen. Szó szerint a belemet is kimelóztam, napi 16-18 órát. Viszont legalább jól kerestem, a férjemmel a kettőnk bevétele meghaladta a 450.000 forintot.

Anyukáméknál élünk, egyetlen szobában (nem, nem ide szültem a nyakukra, de hazaköltöztünk Pestről, mert anyuék már nem tudták fenntartani a házat), saját házra gyűjtöttünk, ami nem volt könnyű, mert mindig jött valami nagyobb kiadás.

Tudom, hihetetlen, de mi tényleg azok a "még az ág is húzza" típusok vagyunk... Ha nem a mosógép romlik el, akkor a hűtő, karácsony előtt négy nappal tuti bedöglik a sütő, novemberben anyósoméknál tűz volt, nekik kellett anyagilag segítenünk, hogy mihamarabb rendbe hozzák a házat, stb. Mindemellett régebbi hitelt fizettünk, nem keveset. (Ez a páromé, és még akkor vette fel, mikor nem ismertük egymást.)

Tehát nem éltünk nagy lábon, de azért sosem kellett a pénzt számolnom hó végén.

Februárban megbeszéltük, hogy most már lassan ideje lenne a kistesónak, ha nem akarunk túl nagy korkülönbséget a két gyerek között. Mindent megfontolva és többször átbeszélve nekivágtunk a projektnek.

Mindeközben megtaláltuk álmaink házát is, előtte és az udvarban hatalmas, lombos fák, nagy tér a gyerekeknek, stb. 5 éve elhagyatott a ház, de a földhivatalban sikerült kiderítenem, hogy ki örökölte a tulaj halála után - egy 92 éves néni, aki 200 km-re lakik. Sikerült felvennem vele a kapcsolatot, gyakorlatilag sínre tettük az adás-vételt, minden totál fixnek tűnt, és a férjemmel nagyon boldogok voltunk.

Július közepén ütött be a krach: a főnököm egyik pillanatról a másikra bejelentette, hogy eladta a céget, úgyhogy köszöni a munkánkat (13 emberét), de mivel az új cég nem tart ránk igényt, így viszlát. (Ennek semmi előjele nem volt, egyik pillanatról a másikra döntött. És nem, nem volt felmondási idő, stb...)

Teljesen nekikeseredtem, mert tudtam, hogy ilyen jól fizető munkát a környéken biztos, hogy nem fogok még egyet találni, örülhetek, ha minimálbérért elmehetek dolgozni... Ez azóta sem sikerült, pedig tényleg bármit elvállalnék.

Mindezt tetézte, hogy a néni, akitől meg akartuk venni a házat, augusztus első hetében elhunyt, a fia pedig teljesen elzárkózott az adásvételtől, holott a "foglaló" már ki volt fizetve, sőt, annál több is. Minderről papírunk is van, szóval most bíróság, stb. De ott sem várhatunk gyors eredményt, amíg a néni örökösödési eljárása le nem folyik, de félek, mire annak vége lesz, a fia már rég elkölti/elszórja a pénzünket. Kin fogjuk akkor mégis behajtani?

És tegnap kiderült, hogy sikeres volt a babaprojekt.

Jelenleg nem igazán tudok gondolkozni, valahogy olyan elveszettnek érzem magam. Nem akarok ide, anyukámékhoz szülni egy második gyereket, de a környéken nem nagyon van albérlet, ami meg van, az szinte mind vagy egyszobás, vagy nem mehetünk gyerekkel, vagy ha mehetünk gyerekkel, akkor kb. 50.000 forint lenne csak a lakbér, erre jönne még rá a rezsi.

A férjem 112.000 forintot keres családi adókedvezménnyel, plusz ehhez jön még a családi pótlék.

Annyira kilátástalannak látok most mindent, pedig pár hónapja még minden fixnek és biztosnak tűnt.

Ti vállalnátok ilyen helyzetben a második babát? Ilyen kevés bevételre, egy szobába négyen, mint a putriban?