Ki mit érzett, mikor először kezében tartotta a kisbabáját?

Sírni nem sírtam, csak szavak nélkül csodáltam percekig, utána a bent töltött napokban is órákig tudtam nézni, ahogy alszik...

A nagyobbik már 6 éves, a kicsi még csak 3 hónapos, de a mai napig annyira hihetetlen, hogy két szinte láthatatlan sejtből, születik egy új élet, ami belőlünk van, csodálatos a természet! :)

Valóban, ahogy írtad, szavakba sem önthető.:)

Igazából nekem az volt az első gondolatom, hogy te voltál az, aki akkora ramazurit csináltál rendszeresen a pocakomban?:)

Amúgy igen, sírtam.:)

Nagyon nagy dolog volt, egy olyan érzés, amit soha máskor nem éltem át és szerintem nem is fogok.

teli voltam gyogyszerekkel, remegtem a surgossegi csaszartol, a ferjem alig birta utana odaadni. nem sirtam csak orultem hogy tul vagyok rajta mert rettenetes faradt voltam. szinte vartam hogy elvigyek a noverkek es ahogy elvittek alomba is merultem..

igy utolag sajnalom hogy nem elveztem ki jobban, de emlekszem minden percre, legalabb ez megmarad, az emlek :)

Az Elsőnél rögtön megfoghattam, nagyon kifáradtam, de nyugalmat és teljességet éreztem. Az igazi akkor volt, amikor másodszor vettem a karomba (már volt időm, erőm arra, hogy átéljem), az elmondhatatlan volt, valami olyan érzés, hogy "Te vagy az". :)

A Másodiknál sokkal drámaibb volt, mert sürgősségi császár miatt altattak és csak órákkal később találkoztunk, de az a pillanat katartikus volt. Ahogy átöleltem, olyan tökéletes érzés volt, mintha azt érezném, hogy Ő hiányzott és végre megvan. Az egész egy csoda...