Ti véleményetek szerint sok az 5 gyerek?

Nekem tetszene a nagy család, de prózai okokból egynél húztuk meg a határt. Egyrészt elég mészárszékes szülésem volt, terhességért se voltam oda.

Másrészt egyszerűen nem lenne pszichés energiám olyan sok gyerekhez. Szerintm frusztrált és agresszív lennék velük.

De becsülöm azt, akinek van energiája és türelme több gyerekhez. (Ha az anyagi feltételek is adottak és nem nyomorba születnek.)

Van két olyan barátnőm is, akiknek 4, illetve 6 gyerekük van. Ők olyan típusok, hogy van hozzá energiájuk, türelmük. Náluk jó döntés volt a magas gyerekszám. Nálam szerintem nem lenne az, a fenti okokból.

Ismerek olyan családot, ahol 5 gyerkőcöt nevelnek és látom, hogy erkölcsi, érzelmi és anyagi téren egyaránt példaértékű "munkát" végeznek. Felnézek a szülőkre és kis "irigységgel" tekintek rájuk, hogy ők erre képesek. Előttük megemelem a kalapom.

Látok azonban olyan 5-6 gyerekes családot is, ahol sajnos csak megélhetési gyerekgyártás folyik, minden tekintetben negatív példával járnak elől.

Remélem, Ti az első kategóriába tartoztok, mert akkor ne foglalkozzatok mások primitív véleményével.

Én csak egy olyan családot ismerek, ahol a szülők nevelik (nem a nagyobb gyerekek) a gyerekeket és szépen, odafigyelve (ott 7 van). A többi 4-5-6-7 gyerekes családban igen sok a probléma, legalább egy "elhanyagolt" lelkű gyerek van. Felénk sok a nagycsalád, ezért merem ezt leírni, mert nem fikció, hanem tapasztalat, sokakat közelről ismerek.

Szerintem erre születni kell, és ha ti olyanok vagytok, legyetek büszkén jó szülők.

De rossz a kérdésed, több okból:

"Ti vèlemènyetek szerint sok az 5 gyerek?"

Kinek? Én pl. nem lennék rá alkalmas, ahogy írtam, sokan nem azok közül sem, akik azt hiszik magukról. Megjegyzést mindenképp kapsz majd, akármilyen vagy. Ha már úton az ötödik, akkor miről beszélünk? Tényleg 4 gyerek után érdekel más véleménye?

Én kettőnél nem vállalnék többet (a harmadikat még talán meggondolnám, ha becsúszik). :)

Azon szoktam felháborodni, amikor a tv-ben mutatják a sok gyerekes családot, hogy éheznek, nyomorognak, mert az élet máshogy hozta az anyagiakat a szülőknek. A gyerekeket borzasztóan sajnálom, de a szülőket egy percig sem.

Ettől még persze nem nézek le senkit kapásból, szívetek joga, ti tudjátok, hogy mennyire biztosak az alapok és le a kalappal, hogy van ennyi türelmetek. :)

Kívánom, hogy soha ne kerüljetek olyan helyzetbe, mint amit fentebb vázoltam.

Én nagyon félnék attól, hogy beüt a szr és míg 2 gyerekkel úgy érezném csak csak megoldom, azért 5 gyerek és mégis hárommal több. És hiába van nagyon összetartó, odaadó családom, bármikor ott vagyunk a másiknak, én még így sem mernék ennyit vállalni.

Az idegeimről nem is szólva egyébként. :)

Tegnap olvastam egy cikket az nlcafén egy anyukarol, aki szentül meg volt róla győződve, hogy ha nyilvánosan sír a babája, akkor azért őt nézik le. Én nem vagyok túlságosan gyerekkedvelo, egyszer a legelső repülő utamon végig rugdosott egy 4 éves, de annyit még én is tudok, hogy egy gyerek bőg, ha kell ha nem. Amelyik nem, az csak mázli! Szóval nem anyuka hibája.

Ezzel csak azt akarom mondani, hogy amit te gondolsz, az is csak egy paranoid dolog. Nem gondol ilyet senki. Aki meg kritizálni képes csak, az egy amúgy is hülye nő lehet, mit érdekel. Ha már a szíved alatt hordod a kis 16 hetest nem mindegy, hogy Piri néni mit gondol, mit változtat ez! Én is vidéki vagyok, tudom milyen a pletyka, de ha te is falun élsz, tudod meddig tart az ilyen! 3 napig, amíg fel nem csinálnak egy 15 évest, és akkor mindjárt nem te leszel a fő téma 5 gyerekkel.

Egyébként gratula nektek és boldog babavárást ! :)

Nekem 5 van, és még nem találkoztam negatív kritikával. Kapunk vicces megjegyzéseket, pl amikor kiszállunk a kocsiból: "Anyuka, elhozta mindet, vagy maradt még otthon is?", de ennyi. Vidéken élünk, sőt tanyán, a faluban jól ismernek, és senki nem ítél meg a gyerekszám miatt, illetve nem hasonlítanak össze a "megélhetési" szülőkkel. Én vagyok az a kategória, aki ha otthon felejti a pénztárcáját, kap hitelt, tudják, hogy már aznap viszem a pénzt, és a gyerekek sem kaptak soha gonoszkodó megjegyzéseket, hiszen nincs velük semmi gond.

Azért korban kicsit más a felállás, mint nálatok. Nálunk hosszabb szünet után született az utolsó két baba, így most 21, 17, 16, 6 és 4 évesek. Ez valahol könnyebb, mert a nagyokat már nem kell úgy pesztrálni, meg szívesen be is segítenek otthon (tényleg szívesen), másrészt nehezebb is, mert kétféle elvárásnak kell egyszerre megfelelnem, annyira eltérőek az igényeik. Jó kis egyensúlygyakorlat, vinni egy ekkora háztartást, sokat foglalkozni a kicsikkel, szintén sokat, csak máshogy a kamaszokkal, és segíteni a nagy indulását az életben. Mindezt úgy, hogy mindenki megkapja, ami jár neki, senkire se pakoljak indokolatlanul nagy terhet, és én is egyben maradjak, meg ami nagyon fontos, a férjemmel is működjön a kapcsolat.

Szerencsém van, a gyerekek segítőkészek, a férjem egyszerűen szuper, időnként a nagyszülők is mozgósíthatóak. És azt az érzést nem cserélném el semmivel, amikor együtt a család. Amikor úgy néz ki a kocsink, mint egy cigánykaraván, mert még a két kutya is benn ül, vagy amikor a vonaton elfoglalunk egy teljes fülkét, vagy amikor jegyvásárlásnál számolgatnom kell, melyik jegyből mennyit kell vennem.

Talán azért nem ítélnek el ismeretlenek sem, mert látszik rajtunk, hogy jól "összeválogatott" kis csapat vagyunk, nem teher, hanem öröm az együttlét. Inkább az fogja meg az embereket, amikor látják a gyerekek közti kapcsolatot, mondjuk amikor a legkisebb elalszik a legnagyobb ölében.

Furcsa, de még az is ritka, hogy valaki rákérdezne, hogy lehet ezt bírni. Szerintem látják, hogy megy a szekér, és nem is érik a mögötte levő munkát.

A lényeg, hogy ne törődj mások véleményével. Csináld jó, főleg magatok miatt, és akkor természetes lesz, hogy ti ennyien vagytok.