Normális ez a két szélsőgges érzés (ek)?

17 éves vagyok, anyai EGYÁLTALÁN nincsenek, ha "testközelbe" kerül hozzám egy piciny gyermek félve kezdek felé közeledni (értsd: aranyos, meg minden de inkább nem mélyedek el vele, nehogy megríkassam, plussz hamar elveszítem a türelmem és ideges leszek. sajna ezt anyutól örököltem, és ilyenkor ha ideges vagyok durván tudok bánni akárkivel, de igyekszem fékezni magam) de egy idő (pár óra, nap) után megbarátkozom velük. a rokonságunkban nővéremnek van másfél éves kislánya, sajna kinn élnek Németországban. de a héten jönnek haza. nem tudom, de inkább azon kapom magam, hogy baba témákban olvasok órákig, sírok-pityergek olyan képeken, amin picik/babák vannak,sőt olykor az utcán is rám tör, ilyenkor legszvesebben elfutnék és csak könnyeznék.

A minap is megkönnyeztem azt a Balatonfüredi esetet, ahol meghalt a 9 éves kislány :(

amúgy hangsúlyozom: nulla szinten értek ahhoz, hogy cseréljek pelust vagy vigyázz egész nap gyerekre, majd ha kell valami hívd a szülőt szituáció, ahol lehet segítek nővéremnek, mikor néha itthon van, mákor csak babázni vágyok máskor, meg csak a gépem érdekel, és hagyjon mindenki békén.

Mi a csuda, ez a két véglet megfér egymás mellet, vagy én vagyok hülye?