Miért magányosodunk el " mi anyukák"?

Egyedülálló kisgyermekes édesanya vagyok, a kisfiam már 5 éves.

Szerintem ez is egy olyan élethelyzet, mint sok más- amikor egy nagyobb változás miatt bizony "leszakadnak" tőlünk barátságok (mert megváltozik az élethelyzetünk, érdeklődésünk, időbeosztásunk, kevesebb közös programra, élményre jut idő stb.)- ez valahol szerintem az élet velejárója.

Az igazán fontos és értékes barátságok viszont ilyen változásokban is megmaradnak- esetleg a találkozások gyakorisága vagy a kommunikáció intenzitása csökken, de nem íródnak le.

Nem tudom, mennyi idős a gyermeked, gondolom még csecsemő- de ez lehet előny is pl. a külföldi barátokkal való kommunikációban.

Csak alszik az a kicsi naponta még kétszer is- este is időben fekszik már- ilyenkor azért nagy vívmány a mobilon lévő viber, skype, egyéb ilyen ingyenes beszélgetős vagy kamerás vagy üzenetváltós alkalmazások. Sőt még házimunka (teregetés, pürésítés stb.) közben is lehet egy headsettel :)

Egyébként meg az új élethelyzet nemcsak lemondással, hanem új lehetőségekkel is jár. Sétálni, levegőztetni már 2 hetes kortól úgyis mész napi rendszerességgel, ilyen jó időben naponta többször is.

Séta közben egy parkban, játszótéren stb. meg lehet ismerkedni más anyukákkal, akik épp azt érezhetik, amit te és van közös téma is- a gyereknevelés.

Ez azért is jó, mert az új ismerettségekben megtárgyaljátok a gyerekes dolgokat, akkor a férjeddel, barátokkal már előjöhet más, "felnőttesebb" téma is.

Én sokat sétáltam, babakocsiztam, vagy mentünk alvásidőben könyvtárba rosszabb időben- ott pedig én tudtam egyet magazinozni (meglepő, milyen jó kiadványok vannak az olvasóban :)

Ne zárkózz el az új barátságok elől se- illetve lehet felnőtt szót hallani a babás-mamás programokon is (ringató, játszóház, baba-mama torna). Még a normálisabb művelődési házak, védőnők is szoktak szervezni, vagy ingyen vagy nagyon kevés pénzért és pár hónapos kortól már várják az anyákat, babákat.

Vannak direkt baba-mama beszélgetős klubok is.

13. (hosszú) válaszoló vagyok- 14. kérdésére.

nekem már nem élnek a nagyszülők sajnos, a testvérem és már évtizede más, messzi ország állampolgára, más közeli rokonom nincs.

A volt férjem külföldi állampolgár, ott is él és dolgozik a válás óta (ez Ny-Európa, EU tagálam), a szülei pedig a hazájában élnek (az nagyon messze van, nem EU).

A barátaim is dolgozó emberek, nekem nincs sem családtag, sem barát, sem senki ingyen bébiszitter sem.

Így ténylegesen és gyakorlatilag is nulla, zéró, semmi segítségem nincs.

Nem könnyű, az tény, de nem is lehetetlen- erős, határozott embernek ismerem magam- egyébként sem segítene a siránkozás.

Nagyon törekszem arra, hogy mindig minden el legyen végezve (munkahelyen nem hagyni nyitott ügyeket, háztartás topon legyen, számlák, bevásárlás, külsőm is valamennyire)- szigorú időbeosztással, jó szervezéssel azért megy.

Ami nekem a leginkább hiányzik az talán olyan "sorstársakkal" való beszélgetés, barátkozás, kapcsolat, ahol ki lehetne engedni ebből a feszes tempóból.

Egyébként azt hiszem nem nagyon látszik rajtam az, hogy ilyen "szorosan" élek: a gyermekemmel hétvégén vannak közös programjink, a környezetünk igényes, tiszta, a munkahelyemen még állom a versenyt a szingli kollegákkal és nem szoktam sehol sem ecsetelni az élethelyzetemet.

Nekem nincs, aki beleszóljon az életemben, minden tekintetben független vagyok- ami egyik részről üdítő (nem vagyok kiszolgáltatva más szívességének, pénzének stb.), másrészt nagy teher pszichésen és minden más aspektusból (anyagilag, felelősség stb.)

13 és 16. válaszoló vagyok.

Köszönöm az elismerést, szerintem egyikünk sincs könnyű helyzetben.

Ettől függetlenül kell menni és csinálni a dolgokat, ha már nekünk "ezt dobta a gép", így alakult az életünk.

Tény, hogy sokkal kevesebb szabadidő, feltöltő magány (5 perc, amikor még nem alszol, csak lehuppannál, de nem lóg a gyerek rajtad :), nagy és drága nyaralások egyelőre nem jutnak, de így sem kilátástalan a helyzet.

Néha én is elkeseredek ám (ki nem?)- de a helyzetem megoldását nem abban látom, hogy beszerzek egy új pasit az életembe és ezzel a kisfiaméba is.

Inkább abban látom, hogy igyekszem úgy alakítani az életemet, hogy meglegyen az a minimális alapvető fizikai, anyagi és érzelmi biztonság, amivel lehetünk mi ketten is egy kis család.

Minden nap, amikor sikerül elintézni a kitűzött feladatokat (munka, gyerekprogram, ügyintézés, vasalás éjszaka vagy bármi)- akkor azért egy kicsit elégedetten gondolok arra, hogy lám, sikerül ez nekem és sokkal jobban is, mint vártam.

Ha gondolod, beszélgessünk.