Vannak akik tudatosan egy gyereket vállaltak? Nem lesz boldogtalan a lányom?

#11-es, én vagyok az egyke, akinek korán meghaltak a szülei.

Nekem is van párom, gyerekem (novemberben jön a második is), és a férjem családja szeret engem, befogadtak.

Mindezek ellenére hiányzik az a valaki, akivel együtt tudnék emlékezni a szüleimre, a velük töltött időre, a közös gyerekkori élményekre, a mi családunk emlékeire.

Na most az a férjemmel, anyósommal meg az ő testvéreivel nem megy, bármennyire jóban is vagyunk.

Bár tudom, hiába is magyarázom ezt, egyedül csak az fog engem megérteni, aki fiatalon elvesztette a szüleit, és nem maradt utánuk senkije (nem számítva a nyolcvanon túli nagynéniket, meg 1-2 távoli unokatesót, aki 5 évente egyszer jön felém).

Arról nem is beszélve, hogy mi garantálja azt, hogy a gyerekemnek lesz párja és családja? Mert bizony van 2-3 egyke ismerősöm, akik soha nem találtak párra, viszont eltemették már a szüleiket is. Naponta sírnak a facebookon, mennyire keserű az életük így.

Persze mindenki annyi gyereket vállaljon, ammennyit el tud tartani. De a fenti problémával akkor is számolni kell szerintem.

Mi 2 gyereket akartunk, de maradunk egynél, a betegségem mellett úgy tűnik egyet bírunk el.

Viszont én figyelek arra, hogy közeli kapcsolata legyen az unokatestvéreivel, illetve én is tartom a kapcsolatot az enyémekkel, szóval ha valami történne velünk a férjemmel, akkor is maradna neki 2 nagynéni, 2 nagybácsi, 4 nagyszülő és 10 különböző korú unokatesó (3 évestől a 40 évesig) akikkel ápoljuk a családi kapcsolatot. Nem lenne egyedül, ezek közül az emberek közül bárki bármikor befogadná, segítene neki.

ha egészségesek vagytok, akkor legye tesó! nem a magánórák adnak igazi örömet hanem a sok kacagás játék a tesóval...

nagy boldogság látni a gyerekeimet együtt játszani, öröm látni mennyire szeretik egymást