Aki egyedül van gyerekkel, hogyan él, hogy nem lelki sivár az élete?

bnőim ritkán jönnek, mert vagy ott is gyermek született és valahogy nem hív látogatni..vagy épp terhes és pihennie "kell", vagy épp több műszaban dolgoznak, vagy macskájuk van ahova még én nem viszem a kicsi babám(illetve már nagyobb babám - 1 év alatti még)

emlékszem amikor volt egy olyan munkahelyem, ami annyira monoton volt, hogy már üveges tekintettel végeztem és váltig meg voltam róla győződve hogy csak test kell a feladathoz lélek már nem. szóval annyira hű de nem is vonz az, hogy dolgozni menjek akárhova, mindig nőkkel vagyok körülvéve, örülök ha kijövünk egymással és nem az irígység meg, rivalizálás megy. szóval szerintem ez sem lesz majd kiút abból amit most érzek.

neten próbáltam ismerkedni, de miután megismertem pár tikkes embert, meg egy rakás nőset, inkább töröltem magam.

a baba az életem, félrértés ne essék, minden pillanata öröm, de amikor van időm levegőt venni csak nézek ki a fejemből üveges tekintettel.

nemigen birom.

más egyedülálló anyákkal nem tudom hol ismeredjek, de ahogy észre vettem nem is igen keresik a társaságom, pl szomszédasszonyt otthagyta a férje, mindig kiffagat engem velem mi van, magáról alig beszél, de volt, hogy nem is figyeli mit mondok, de ők nagycsaládosak, vannak testvérei, járnak bulizni, családi összejövetelekre, stb nálunk nincs ilyen a családban, a nagymamámat meg nem fogom a bnőmnek venni..